SZEX, SZERELEM

Hogyan tudhatod meg, hogy milyen a pasi az ágyban?

Szerző:
Szabó Anna
Ez a téma minden nőt érdekel, és megfejtésére meg is vannak a jól bevált receptek. Úgy persze könnyű megmondani, ha már kipróbáltad. Az igazi nagy kihívás azonban: olyan jelek alapján megítélni a férfiasságot, amelyeket csak a szakavatott szem képes észrevenni.
Valld be őszintén, veled is előfordult már, hogy érdeklődtél a kiszemelt pasi előélete iránt, illetve fúrta az oldaladat a kíváncsiság: vajon milyen lehet vele a szex! Ilyenkor biztosan kitárgyalod a barátnőiddel a témát, és megvitatjátok, kinek, milyen tapasztalatai voltak ezen a területen.

Idővel mindenkiben kifejlődik ez az érzék, kiben jobban, kiben kevésbé, a találgatás azonban mindig izgalmas. Hiába próbáljuk a nadrág elülső részét vizsgálgatni, a lényeg korántsem a méret. Az alábbiakban tíz csalhatatlan jellel ismerkedhetsz meg. Feltéve, ha még idejekorán szeretnéd „belőni" a leendő partneredet.


1. A titok a nadrágban rejlik?

Pontosabban a nadrág szabásában, színében és abban, ahogyan az illető viseli. Ugyanis magából az öltözködésből már nagyon sok következtetés levonható. És nem elsősorban abból, mennyire divatos vagy drága az úr viselete, bár a minőség sem elhanyagolható szempont. A lényeg azonban, hogy harmóniában van-e az öltözet a fickó személyiségével. Ha ugyanis igen, biztos lehetsz benne, hogy az illető az ágyban sem kezdi el megjátszani magát, nem akar mindenáron olyasmit bizonyítani, amit senki sem vár el tőle. Hiszen tisztában van önmagával, az értékeivel, és tényleg csak igazi személyiségét fogja mutatni.


Nagyon fontos megfigyelni az öltözködés részleteit is, hiszen akinek számít, hogy a zoknija tökéletes összhangban legyen a nyakkendőjével, annak az sem mindegy, hogy érzi magát a partnere az előjáték során vagy éppen így képzeli-e el a szexuális aktust. Ha viszont azt tapasztalod, hogy a fickó igen drága, márkás öltönyéhez nem illő nyakkendőt visel, netán fehér zoknit húz vagy éppen piszkos a cipője, jobb, ha más szerető után nézel, hiszen ennek az úrnak csak a „fő csapások" számítanak, és nemigen ügyel arra, hogy az apró mozdulatok, szavak is a helyükön legyenek. Sajnos ebben az esetben csak a külsőségeken van a hangsúly.


2. Le sem veszi a szemét rólad

Ha a beszélgetés során a fickó csak rád néz, és figyelmesen hallgat - nyert ügyed van. Ez ugyanis arra utal, hogy fontos neki a másik, érzékeny a rezdüléseire, a kívánságaira. Erre utaló kis teszt, hogy az étteremben melyik széket választja magának. Ha háttal ül a többieknek, hogy teljesen csak rád koncentrálhasson: jó. Amennyiben viszont minden gondolkodás nélkül a falnak veti a hátát, és egész este csak a terepet pásztázza, tudható, hogy az ágyban is csak az lesz neki fontos, hogy önmagának szerezzen örömet.

Jó jel, ha a pasi a szemedbe néz és nem a szádat, netalán a melledet bámulja. Ugyanis nem az a jó szerető, aki azonnal a lényegre tér, ellenkezőleg, ahogy mondani szokás a szex nem az altestben, hanem az agyban kezdődik. Azt is érdemes megfigyelni, hogy mennyit árul el magáról az illető, illetve hogyan reagál a te felvetéseidre. Nem vet rá jó fényt, ha csak magáról beszél, ha te történeteidre „Á, az semmi...!" felkiáltással válaszol, vagy ha netán a bólogatáson kívül sejthető, hogy egyáltalán nem kíváncsi a te gondolataidra. Ha viszont rákérdez egyes részletekre, vagy biztat a további mesélésre - sínen vagy. Ez esetben ugyanis az ágyban is segíteni, teljesíteni fogja a kívánságaidat, sőt gyakran a ki nem mondott vágyakat is valóra váltja.


3. Legjobb barátja a kutyája

Minden havernál, jó ismerősnél vagy befolyásos barátnál többet ér egy kutya. Mármint abból a szempontból, hogy mennyire odaadó és hűséges a gazdája. Annak a fickónak, aki egy kutyával osztja meg a mindennapjait, nagyon sok pozitív jellemvonása van. Többek között kitartó, fegyelmezett, barátságos és edzett. Ugyanis egy kutyát ápolni, nevelni, etetni és rendszeresen sétáltatni kell. Ezek a tulajdonságok pedig nagyon fontosak az ágyban is.

A jó kondícióval lehet egyenértékű a figyelmes a szeretet kimutatásának képessége. Aki pedig önszántából állatot tart, annak szüksége van a kötődésre, a társra, az otthon hangulatára. Az a pasi majdnem biztosan fantáziadús, játékos szerető, aki nem adja fel a harcot, és minden lehetőséget megragad, hogy a partneréhez bújhasson, ha másért nem is egy kis hancúrozáshoz biztosan.


4. Feltűnően szép és férfias a tartása

A gerinc nemcsak a szó átvitt értelmében fontos a kapcsolatban. Ha jól megnézed a pasid tartását, viszonylag pontos képet alkothatsz a szexuális teljesítményéről is. Aki ugyanis egyenes gerinccel, büszke tartással edzi hátizmait, az biztosan kitesz magáért az ágyban is. A jó tartás tudniillik komoly odafigyelést és erőt igényel - ahogyan ezzel te is már nyilván régóta tisztában vagy. Nem könnyű felemelt fejjel, kihúzott és visszafeszített vállakkal járkálni, de megéri fáradságot, mert így mutatja a test a legelőnyösebb képét. Az a fickó, aki így tartja magát, biztosan más téren sem lusta, sőt sokat ad mások véleményére is. Ez pedig még a legszűkebb körben - tehát kettesben az ágyban- is igaz. Éljen az egyenes gerinc és a férfiasság!



5. Varázslatos az érintése

Az érintés ereje nem csak az ágyban érezhető. Már a legapróbb súrlódásból tudható, hogy van-e vibrálás két ember között, vagy nincs. Ezt a bizonyos varázslatot nem lehet generálni, ez valamiféle vonzódás, ami vagy jelen van, vagy nincs. Ha meg van ez az alapvető összhang (ami nélkül a szex sem lehet tökéletes), jöhet az alaposabb megfigyelés. Erre legjobb módszer a kézfogás-teszt. Nyugodtan elfelejthető az a férfi, aki túl lagymatagon, szinte érintés nélkül, vagy ellenkezőleg, túlzottan is keményen fog kezet. Az előző az ágyban sem fogja megerőltetni magát, az utóbbit pedig leginkább a bizonyítás vágya hajtja, ami könnyen önzésbe torkollhat.

A legjobb, ha rövid, de markáns a kézfogás, és éppen annyira erős, hogy kellemesen megmelengesse a kezet. Az így bemutatkozó férfi tisztában van önmagával és azzal is, mire lehet szüksége egy nőnek. Tapasztalt és határozott férfiú lévén pedig szereti is éreztetni férfiasságát, de nem riad vissza a gyengédségtől sem. A kéz hőmérsékletéből viszont nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mert az esetleg hideg, nyirkos bőr éppúgy lehet a nő látványa okozta izgalom, mint a nem tökéletes vérnyomás jele. Sem egyik, sem másik nem befolyásolja a szexben nyújtott teljesítményt.


6. Remekül csókol

A csók minden későbbi erotikus jellegű tevékenységnek az első lépcsőfoka, ezért kiemelt jelentőségű a továbbiakra nézve. Nem mindegy, milyen az első csók, vagy éppen a második. A jó csók megelőlegezi a jó szexet is. Nagyon fontos viszont tisztázni, hogy nem mindenkinek ugyanazt jelenti az a bizonyos „jóság". Aki a gyengédséget, a kedvességet keresi a kapcsolatban, annak nyilván a puha, lágy csók lesz a legtökéletesebb, aki pedig a vadságra, a szilajságra vágyik, annak a vérforraló, erotikus csók jelenti majd a legtöbbet. Egy biztos: a semmilyen, épphogy csak letudott csók nem sok jót ígér, hiszen azt jelenti, hogy a férfi nem sokat ad a bevezetésre, az erotikán csak a lecsupaszított szexet érti. Nem sok nő kedveli ezt a hozzáállást.

A csóknak még egy aspektusára érdemes figyelni, nevezetesen arra, hogy ki van „felül", vagyis ki irányítja a csókolózást. Ez tudniillik ugyanúgy működik, mint maga a szeretkezés. Lehet a férfi és a nő is irányító, de talán a legideálisabb, ha változnak a szerepek. Mindenesetre kezeld óvatosan azt a férfit, aki még a csóknál sem engedi ki néha a kezéből a gyeplőt.



A férfi járását, pontosabban a férfi hátsójának formáját és állapotát a nők harminc százaléka figyeli meg az első találkozáskor, és ebből az egész alkatra nézve komoly következtetéseket von le. Egy formás férfifenék a legtöbb nőben erotikus gondolatokat indít el.




7. A parkett ördöge

Sokan arra esküsznek, hogy aki jól táncol, az az ágyban is megállja a helyét. Ugyanis a ritmikus mozgás, az, ahogyan egy férfi átadja magát a zenének és testének minden porcikájával érzi és közvetíti az ütemet - szóval maga a tánc nagyon erotikus dolog. Hiszen a zenét úgy is lehet értelmezni, mint egy képzeletbeli partnert, akinek minden rezdülésére egy harmonikus mozdulattal kell válaszolni. A fejlett ritmusérzék mindenesetre valóban hasznos a szexben, és van is benne valami, azért ne írjuk le azonnal a táncos eseményen petrezselymet áruló pasikat sem.

A sportban, különösen a csapatjátékokban való jeleskedés szintén jó fokmérője lehet a szexuális affinitásnak, hiszen ott is arról van szó, hogy együtt kell mozogni, gondolkozni a csapattársakkal ahhoz, hogy eredményt érjünk el. De még arról a férfiról is kiderülhet egy s más, aki végképp kerül minden társas jellegű mozgásformát, hiszen egy kettesben elköltött vacsora után még a legádázabb „antitáncos” is beadhatja a derekát. Egy kettecskén ellejtett „lassú" pedig legalább ugyanolyan vérpezsdítő lehet, mint egy társastánc-bemutató.



8. Szórakoztató társaság

Ha egy pasival jókat lehet beszélgetni, nevetni, vagy éppen hallgatni, és gyakran áll elő új ötletekkel és programjavaslatokkal - jó nyomon jársz. Ugyanis minden igyekezete arra irányul, hogy jól érezd magad mellette, és egyetlen percig se unatkozz. Ez a szándék pedig meg fog mutatkozni akkor is, amikor már tényleg csak egymást kell szórakoztatni. A gyakran panaszként elhangzó önzés ellenében mire is lehetne szükség, mint arra, hogy a férfi legalább olyan fontosnak érezze a partnere állapotát, mint a sajátjáét. A szórakoztató társ ugyanis mindig erre törekszik. Aki ezen felül még szellemes és humoros is, azzal biztosan nem lesz unalmas a szex sem, hiszen azt sem kell véresen komolyan venni. A nevetés még a nehézségeken is átsegíthet. Az iróniával viszont érdemes vigyázni, ugyanis az ágyban leginkább csak az önirónia él meg, hiszen a kényes terepen senki sem fogadja szívesen, ha viccesnek szánt megjegyzéseket tesznek az esetleges hiányosságaira. A jó szerető sosem teszi nevetségessé a partnerét, viszont gyakran megnevetteti.



9. Elvarázsol az illata

A szex - mint köztudott - az agyban kezdődik, és a vágyat erősen befolyásolják bizonyos illatok. A kutatások szerint ráadásul olyan szaganyagok ezek, amelyeket nem is tudunk tudatosan érzékelni, csak valamilyen tudatalatti szinten jutnak el hozzánk. A hatásuk azonban annál nagyobb. Ugyanis elsőre kizár, illetve megerősít még ki sem alakult ellenszenveket vagy vonzódásokat. Magyarul, magunk sem tudjuk, miért, de bizonyos személyeket vonzónak találunk, míg másokkal semmiféle körülmények között nem vállalnánk az édes kettest. Ez tehát a szagok biológiai jelentősége és mindent eldöntő szerepe a párválasztásban.

Ha nem is ilyen jelentős, de mégiscsak figyelemre méltó a pasik által használt illatszer. Ha túlzottan harsány vagy közönséges - viselője pusztán fizikai aktusnak tekinti a szexet, ahol az erősebb győz. Amennyiben maga az illat kellemes, csak éppen túl sokat locsolt belőle magára az úr - valamit leplezni szeretne, és valószínűleg sokkal félénkebb vagy gátlásosabb szerető, mint amilyennek be szeretné állítani magát. Amikor az illat vonzó és csak akkor érezhető igazán, ha közel hajolsz a fickó bőréhez - megtaláltad az igazit. Ő az, akinek legalább annyira fontos a tartalom, mint a forma, és akire mindez igaz az ágyban is.


10. Nem hangoztatja a sikereit

{HUSVET2009}
Jó néhány fickó azt hiszi, akkor lesz jó szerető, ha lépten-nyomon hangoztatja magáról. A skalpvadászat, a trófeagyűjtés nemcsak nem elegáns, de valószínűleg a nagyotmondás melegágya is. Sok férfi azzal dicsekszik a hasonló kaliberű barátainak, amit csak szeretett volna, de sosem tett meg, és olyan nevekkel dobálózik, akik még csak beszélgetni sem állnának le vele. Tehát sose bízz olyan hímneműben, aki saját, nőknél elért sikereit zengi.  Akinek igazán van mire felvágnia, annak elég maga a tudat, és nem teszi közhírré a hódításait.

Egyébként is sokkal hatásosabb, ha mások teszik ezt. Magyarul, ha a szóbeszédre alapozunk, csak akkor higgyük el egy férfiról, hogy pompás az ágyban, ha a volt kedvese állítja ezt róla. Sajnos azonban mindennek a fordítottja nem biztos, hogy igaz, hiszen a hallgatás még nem feltétlenül áll egyenes arányban az ágybéli teljesítménnyel, de a fecsegés biztos, hogy inkább hátrány.

Hitek és tévhitek a férfiasságról


Bevett módszer és mendemonda létezik a pasi „férfiasságának", pontosabban annak méretének megítéléséről.

Egyesek messzemenő következtetéseket vonnak le a láb-, illetve a kézméretről. Egyes nők, ha megismerkednek egy új pasival, lopva azonnal megpróbálják megsaccolni, hányas cipőt hord az illető, és határtalan örömmel konstatálják, ha túl van a negyvenkettesen. Azoknak a férfiaknak viszont, akik harminckilences lábbelit viselnek, nemcsak a cipőboltban van nehéz helyzetük, de a nők egy csoportja sem igazán bízik a kedvező folytatásban. Pedig ez csak egy pletyka, ami vagy igaz, vagy sem!

Ismeretes a mondás: kis ember nagy bottal jár! Ez a jópofa népi szólás komoly vigaszt jelenthet azoknak az egyébként nem túl szerencsés férfiaknak, akiket nem áldott meg szálfatermettel a sors. Az azonban mindig gyanús, ha egy apró ember minden alkalmat megragad, hogy ezt a közhelyet hangsúlyozza. Akinek nincs oka panaszra, az nem teszi szóvá ezt a kérdést, hiszen a tettei beszélnek helyette.

Előfordul, hogy az orr méretéből próbálják megbecsülni a pasi adottságait. Az ilyen nők szemében Cyrano maga a megtestesült férfiasság. Van azonban egy másik módszer is az orral kapcsolatban. Eszerint az orr nem a nagyságra, hanem a „fazonra" utal. És mint tudjuk sas, pisze, hegyes, göcsörtös és krumpli egyaránt létezik. Mármint orrból. Ez pedig biztató fejlemény azoknak, akik azt vallják: a változatosság gyönyörködtet!


 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL