LELKIPATIKA

Ha takarékon élsz, mindenről lemaradsz

Szerző:
Szabó Anna
Akinek sajátos kisugárzása van, az tudja, hogy figyelnek rá, fogékony az új ötletekre, és szinte ég a szenvedélytől. Te is lehetsz karizmatikus: legyél érdeklődő és felejtsd el az egykedvűséget, az unalmat. Meglátod, más lesz az életed.

 

Biztosan érezted már, hogy minden mindegy. Ilyen közérzettel aligha keltesz másokban jó benyomást. A „kisugárzás" ugyanis olyan fogalom, amelyet szó szerint kell érteni. A sugárzott életerőhöz pedig belső energia szükséges.

Lehet, hogy elfecsérled az energiádat? Talán túl sokat fordítottál olyan dolgokra, amelyek végül nem fizetődtek ki. A kiégett ember képtelen „sugárzásra". Ahhoz olyan fényforrás szükséges, amilyen a fogékony, szenvedélyes és tetterős emberekben van.



Mi is az a karizma?

A karizma (ógörög eredetű szó) adományt jelent. Vannak, akik az anyatejjel szívták magukba ezt a bizonyos pluszt. Mások viszont kemény munkával tesznek rá szert. Egy azonban közös bennük: a pozitív beállítottság. Nem pesszimisták, az ellenük irányuló dolgokat sem tekintik tragikusnak. A karizma olyan, mint egy önmagát beteljesítő jóslat: aki elhiszi magáról, hogy boldog, az valóban elérheti a boldogságot, mert nyitott és fogékony a pozitív élmények iránt. Érzékei jobban befogadják a szépet. Fogadd meg hát az alábbi tanácsokat!

Mindig lelkesen

Keress magadnak valamilyen szellemi vagy fizikai elfoglaltságot, és mesélj róla másoknak. Mindegy, hogy egy regényírót fedezel fel, vagy hosszú erdei sétán a különleges madarakat figyeled. Esetleg a kortárs művészetet, az indiánokat vagy a komolyzenét tanulmányozod - aki lelkesedik valami iránt, annak kisugárzása van.



Egy jó ügyért

Vesd be magad valamilyen jó ügy érdekében. Legyél például egy jótékonysági szervezet vagy alapítvány önkéntese. Az ilyesfajta elkötelezettség használ önérzetednek.

Több mosolyt

Próbáld a mindennapi dolgoknak (és saját cselekedeteidnek) a vidám oldalait meglátni. Bosszúságaidnak nagy része remekül megállná a helyét egy komédiában is ha erre rádöbbensz, önkéntelenül többet fogsz mosolyogni. A derű pedig az elragadó személyiség egyik jellemzője.



Nem csereüzlet

Soha ne élj takarékon. Aki nem ég a szenvedélytől,  mert fél, hogy megégeti magát, az mindenről lemarad. A szerelem nem csereüzlet, amelynek során befektetésedért ellenértéket kapsz. Félre a rutinnal Ha telefonálsz vagy találkozol ismerőseiddel, ne csak rutinból érdeklődj hogylétük felől. Vagy őszintén kérdezz, vagy sehogyan. Mert ha nem is láthatják a vonal másik végén beszélgetőpartnered megérzi, hogy közben a körmeidet lakkozod. Az így sugárzott üzenet minden, csak nem karizmatikus.

Pozitív programozás

Ne várakozással teljen az életed. Ez a szerepkör nem teszi rokonszenvessé, a karizmáról nem is beszélve. Aki csupán a víkendre gondolva bírja ki a munkanapokat, a rövid hétvégeken csak a nyaralásra gondol, nyaralás közben pedig a nyugdíjon jár az esze, az képtelen a kisugárzásra. Add át magad a pillanatoknak: határozd el minden reggel, hogy kiélvezel valamit.



Adni, csak úgy

Tanulj meg ajándékozni. Válassz ki apróságokat barátaidnak, mindig rögtönözve és sosem bűntudatból. Csak a pillanat öröméért.

Kedvesen, önmagadhoz

Aki mindig elfojt valamit, idővel visszahúzódó lesz. A mártíroknak, áldozati bárányoknak pedig nincs pozitív kisugárzásuk. Lepd meg magad minőségi apróságokkal: inkább egy kis üveg a kedvenc parfümjéből, mint egy közepes minőségű ruha. Ha úgy érzed, hogy megengedhetsz rendkívüli dolgokat, akkor magabiztosabb, azaz karizmatikusabb is leszel.






Villám tanfolyam

1. A karizmához őszinteség, hitelesség kell. Nézz tükörbe, és gondolj egy kedves ismerősödre, aki éppen valami vidám dolgot mesél. Ugye, a szeme is nevet?

2. A karizmatikus ember mások sikereinek is örül. Hagyd a rosszindulatot, vedd észre, ha irigykedsz, és küzdj ellene.

3. A karizma egyik összetevője az odaadás, munkában és magánéletben egyaránt. Aki duzzogva, morcosan teszi a dolgát, az sosem lesz vonzó. A buddhista szerzetesek azt tanulják, hogy még a takarítást vagy a mosogatást is odaadással kell végezni.

4. A karizmatikus ember hálás, nem ágál a sorsa ellen. Mindenkivel történnek szép dolgok, amelyekre jólesik visszatekinteni.








Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL