Az uralkodó én - Ilyen vagyok, ezt kell szeretni

 

Egy biztos, te aztán nem félsz önmagadat adni. Abszolút tudatában vagy a saját képességeidnek, ezért soha nem hagyod, hogy mások irányítsanak, vagy megmondják, mi lenne számodra a helyes. A „csak egyszer élünk” elvet vallod, és önmagadért mindig, minden körülmények között kiállsz. Ha valaki érdeklődik irántad, próbálod az illetőt lenyűgözni, ám ha ez valamiért nem sikerül, egyáltalán nem esel kétségbe. Erőteljes, egyedi személyiség vagy, aki nagy adag vezetői képességgel, és kreativitással van megáldva, ezért másokból gyakran csodálatot váltasz ki, és értékes embernek tartanak. Nem ártana, ha a már meglévő pozitív tulajdonságaid mellé néhány újabbat is beillesztenél, mondjuk azt, hogy időnként másokat is meghallgatsz, hiszen így is haladhatsz előre a saját utadon, személyiség fejlődésedben. Ráadásul azáltal, hogy megtanulod elfogadni a frusztrációkat, és nem ragaszkodsz az utolsó szó jogához, csendben maradsz és meghallgatsz másokat - még akkor is, ha úgy gondolod nincs is igazuk -, valamint időt áldozol rájuk, egy másik módszert is elsajátítasz arra, hogyan legyél elégedett önmagaddal. Más szóval önzetlenné válsz, mások szemében.

Vissza a cikkhez >> 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL