GASZTRO

Serpenyős finomságok fél óra alatt

Szerző:
Szabó Anna
Ízletes, finom és gyors! Ez a jelszavuk az összeállításunkban szereplő recepteknek. Ugorj neki, és kápráztasd el a családot ezekkel a mennyei, fűszeres ételekkel. Aggodalomra nincs okod, hiszen bármelyiket is választod, fél óra alatt elkészülsz vele.

1. Darált húsos párolt uborka

Hozzávalók

- 30 dkg húsos szalonna
- 2 közepes fej vöröshagyma
- 4 db közepes uborka
- 40 dkg darált csirkemell (lehet pulyka is)
- só, bors,
- 1 teáskanál Curry
- 1 csomag petrezselyem apróra vágva
- 1.5 dl húsleves

Elkészítés


1. A szalonnát vágjuk apróra, a hagymát vagdaljuk kockára. Hámozzuk meg az uborkát, hosszában vágjuk félbe, teáskanállal vájjuk ki a magokat, és daraboljuk fel.

2. Süssük ki a szalonnát kis lángon, ha szükséges öntsünk hozzá egy kevés olajat. Adjuk hozzá a darált húst, és süssük állandó kevergetés mellett.

3. Szórjuk rá a hagymát és a feldarabolt uborkát. Állandó kevergetés mellett pirítsuk néhány percig. Fűszerezzük sóval, borssal, curryvel.

4. Öntsük fel a keveréket húslevessel, pároljuk fedő alatt, közepes lángon kb. 5-7 percig. A tetejére szórjuk rá a már felaprított petrezselymet. Tésztával tálalva kitűnő főétel.


2. Birkaszeletek salátával

Hozzávalók

- 8 szelet birkahús
- tengeri só
- őrölt feketebors
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál apróra vágott mogyoróhagyma
- 1 teáskanál dijoni mustár
- 2 evőkanál apróra vágott koriander
- 4 evőkanál fehérborecet
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 fej radicchio saláta
- 100 g galambhegy saláta

Elkészítés


1. Fűszerezzük a húst sóval, borssal, és süssük vajban 5 percig, alacsony hőfokon rózsaszínűre. Tegyük félre, és tartsuk melegen.

2. Közben keverjünk öntetet a mogyoróhagymából, mustárból, korianderből, ecetből, olajból, sóból, borsból.

3. A salátát tépkedjük darabokra, keverjük el az öntettel, és tegyük a tányérokra. Vágjuk darabokra a húst, és helyezzük a salátára.


3. Zöldséges fasírozott

Hozzávalók

- 2 db szikkadt zsemle
- 1 közepes fej hagyma
- 2 evőkanál vaj
- 50 dkg frissen főtt borsó
- 2 db tojás
- 2 evőkanál közepesen erős mustár
- só
- frissen őrölt feketebors
- csipetnyi szerecsendió
- 1 csomag petrezselyem
- zabpehely a massza sűrítéséhez
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 2 tojás
- 15 dkg zsemlemorzsa

Elkészítés

1. A zsemléket áztassuk be vízbe. Vágjuk a hagymát apró kockára, és pároljuk a vajban üvegesre. Törjük át a borsót, egy edényben keverjük el a hagymával, tojással, mustárral. Nyomkodjuk ki a zsemléket, adjuk a petrezselyemmel és a fűszerekkel együtt a keverékhez.

2. A masszát sűrítsük zabpehellyel, formázzunk belőle fasírozottakat. Forgassuk meg először a teljes kiőrlésű lisztben, majd a felvert tojásban, végül a zsemlemorzsában.

3. Süssük a fasírozottak bő, forró olajban arany-barnára. A felesleges olajat itassuk le konyhai papírtörlővel, és máris tálalhatjuk.


4. Zöldséges csirke

Hozzávalók

- 50 dkg csirkemell filé
- 2 piros apróra vágott chili paprika
- 1 piros, 1 zöld, 1 sárga paprika
- 1 paradicsom
- 2 póréhagyma
- 1 csomag petrezselyem
- só, bors
- 1 konzerv bébi kukorica
- 15 dkg zsenge hüvelyes zöldbab
- édesnemes paprika ízlés szerint

Elkészítés

1. Vágjuk apróra a csirkehúst. Keverjünk össze 3 evőkanál olajat az apróra vágott petrezselyemmel és a chili paprikával, majd kenjük meg vele a húst. A paprikát és a póréhagymát szeleteljük fel.

2. Forrósítsunk fel egy serpenyőt, rakjuk bele az olajos húst, süssük meg.
Vegyük ki, sózzuk, borsozzuk. Forrósítsuk fel a maradék olajat, majd pároljuk benne zöldségeket 5 percig. Figyeljünk arra, hogy a zöldségek ropogósak maradjanak, úgy egészségesebb lesz az étel.

3. Tegyük vissza a húst, fűszerezzük az egészet sóval, borssal, paprikával. Rizzsel tálaljuk.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL