SZEX, SZERELEM

Így gyógyítják egymást az ikerlelkek - Szerinted a párod egyben az ikerlángod is?

Szerző:
Szabó Anna
Amikor megtalálod az ikerlelkedet, olyan ez az egész, mint egy tükör, melyben megláthatod az eddig még önmagad előtt is ismeretlen részedet. Az ikerlelkek energiái ugyanis visszatükröződnek, és egymást tükörképei lesznek. Ikerlángod megmutat számodra valamit, ami valójában vagy, netán voltál valaha, vagy pedig olyasmit, amit esetleg már elfelejtettél, de látnod kellene.

Csak nézd meg az ikerlelked igényeit, gondolatait, és tudod, mit kell mondanod. A saját vágyaid és gondolataid tükröződnek ugyanis vissza benne. Az ikerlelkeddel való kapcsolat egy spirituális utazás, ami senki mással nem járható végig. Ő megmutatja a legbensőbb énedet, és mély szerelmet éreztek egymás iránt, illetve mindent visszatükröz rólad.

Az ikerlelkek közötti energia megmutatja (akár tettekben, akár szavakban), hogy ki vagy valójában, vagy éppen min kell változtatnod. Vannak dolgok, amelyek mélyen el vannak rejtve, vagy éppen már feledésbe merültek. Csak hallgasd, amit az ikerlelked mond, figyeld a félelmeit és a viselkedését, és meglátod majd magad mindebben. Ha őszinte vagy magaddal, pontosan érzed, hogy ez a legmélyebb szeretet, amely létrejöhet két lélek között.

Ikerlángod visszatükrözi a jó és a kevésbé jó tulajdonságaidat is. És ha hiszed, ha nem, már akkor kialakult köztetek a kapocs, mielőtt megszülettél. Beleegyeztél, hogy találkozzatok egymással, meggyógyítsátok egymás lelkét, és az egóval kapcsolatos problémákat és utat is együtt járjátok végig.

Gyógyítsátok meg egymást most

Ha az ikerlelked valamilyen függőségben szenved, vagy megszállottja valaminek az életben, lehetséges, hogy te is hasonló mintákat követsz. Ha látja mindezt, és változtatni akar a függőségein vagy félelmein, akkor automatikusan a másik fél, azaz te is ki akarsz ebből gyógyulni.

Vagyis, ha a két ikerláng tisztában van azzal, hogy ők partnerek is egyben, akkor gyógyítani is képesek egymást, először is azzal, hogy visszatükrözik a függőségeiket, a félelmeiket, vagy azt a viselkedésmintát, amit követnek. Amikor az egyik fél változtat mindezen, akkor automatikusan gyógyítja ezzel a partnerét is. Ez egy sima átlagos kapcsolatban nem történik meg, csupán az ikerlelkek között.

Ha látod, hogy a partnered küzd valamivel (depresszió, kiborul, függő vagy szenvedélybeteg), akkor hagyd, hogy meglássa benned saját magát, és egyszerűen mondd ki: „Azt akarom, hogy ezt a mintát el tudjam engedni, és meg tudjam gyógyítani önmagam és ez által téged, azaz magunkat is.” Ez ugyanis mindkettőtöket meg fog gyógyítani. Szeresd önmagad, lásd meg a viselkedési mintáidat, és szeressétek egymást, mert így meg is tudjátok gyógyítani a másikat.

Az átalakulás pillanatokon belül működik

A gondolkodás és a megismerés az, amire szükséged van! Ez az oka annak, hogy az ikerlángok közötti kapcsolat a legmagasabb formája a lehetséges átalakulásnak, ami az összes kapcsolatot tekintve történhet. Elkötelezett vagy a partnered iránt (ne uraljanak a kételyek), és légy elkötelezett önmagad irányába is. Ez a dolog oda-vissza működik. Hiszen hogyan is fordíthatnál hátat a saját ikerlelkednek? Ez pontosan ugyanolyan, mintha önmagadnak mondanál ellent. Ha szereted magad, szereted őt is, és így egymást is szeretni fogjátok.

Ha elmenekülsz vagy elhagyod őt, az olyan, mintha magad elől menekülnél el. Ha felbosszant téged, vedd észre, hogy ilyenkor a saját viselkedésed is legalább annyira bosszantó, akár a te számodra is. Lehet, hogy valami miatt dühös vagy magadra, vagy éppen úgy teszel, mint aki nem. Vajon az ikerlelked érzékeny, vagy éppen megpróbálja elrejteni gyengeségeit? Gondolkodj el ezen.

Az ikerlelkek szeretetet sugároznak egymás felé. Végül képesek lesztek elfogadni egymás valódi énjét, és már nem az ego dominál. Minél inkább menekülsz az ikerlelked problémái vagy maga az ikerlelked elől, annál inkább önmagad elől menekülsz.

Nincs ugyanis mélyebb szeretet, mint amikor egy olyan lélekkel találkozol, aki teljes mértékben elkötelezett irántad, és pontosan téged tükröz vissza!

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL