GASZTRO

Meleg napon hideg étkek

Szerző:
Szabó Anna
Itt a nyár, a saláták, a hideg sültek, és a málnás sütik szezonja. Kár lenne nem kihasználni. A mai menü ezért hidegen fogyasztandó fogásokból fog állni. Örvendeztesd meg te is a családot ezekkel az ízletes finomságokkal!

1. Ezersziget csirkesaláta

Hozzávalók (4 személyre)

- 1 csirke,
- 4 evőkanál olaj,
- 1 kiskanál só,
- fél mokkáskanál őrölt fekete bors,
- 1 csomag kukorica,
- 6 paradicsom,
- 2-3 nagy piros húsú paprika,
- 1 kígyóuborka,
- kínai zeller ízlés szerint.

Öntethez:

- 2 szál újhagyma,
- néhány szem kapribogyó,
- 1 ecetes uborka,
- 5 evőkanál majonéz,
- 5 evőkanál tejföl,
- 1 evőkanál ketchup,
- fél dl tejszín,
- 1-1 csipetnyi só, bors
- 1-1 kiskanál citromlé, porcukor, mustár.

Elkészítés


A csirke mellét és combjait levágjuk, kicsontozzuk. A húst falatokra vágjuk, majd forró olajban kevergetve 8-10 percig sütjük, közben megsózzuk, borsozzuk.

A kukoricát – ha fagyasztott – felengedjük, lecsepegtetjük. A paradicsomokat cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az uborkát karikákra vágjuk. A zellert feldaraboljuk. Az így előkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt tálon elrendezzük, de összekeverve is ráhalmozhatjuk.

A mártást külön kínáljuk hozzá. Ehhez az újhagymát, a kaprit és az ecetes uborkát apróra vágjuk, a tejföllel együtt a majonézbe keverjük. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk, a citromlevet, a porcukrot meg a mustárt hozzáadjuk.


2. Húspástétom hidegen-melegen

Hozzávalók

- 15 dkg zsemlemorzsa,
- 2,5 dl tej,
- 1 vöröshagyma,
- 3 dkg vaj,
- 1 csomag petrezselyem,
- 1 csomag metélőhagyma,
- 1-1 piros és zöld színű paprika,
- 60 dkg darált hús (lehetőleg szárnyas),
- 2 tojás,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 1 kiskanál só,
- 1 mokkáskanál őrölt bors,
- 12 szelet húsos szalonna.

Elkészítés

A zsemlemorzsát a tejjel leöntjük és 10 percig állni hagyjuk. A hagymát a vajon megfonnyasztjuk. A petrezselymet és a metélőhagymát felaprítjuk. A piros- és zöldpaprikákat hosszában félbehasítjuk, magházukat kivágjuk.

A húst a morzsával, a zúzott fokhagymával, a tejes morzsával, a vöröshagymával és a zöldfűszerekkel összekeverjük, végül megsózzuk, borsozzuk.

Egy kb. 1,5 literes formát a szalonnaszeletekkel kibélelünk úgy, hogy kilógjon belőle annyi, amennyi elég a teteje beborításához. A húsos massza egyharmadát belesimítjuk, a piros színű paprikát ráfektetjük. Újabb egyharmadnyi húsos massza következik, erre kerül a zöld színű paprika, majd a maradék húskeverék. A formából kihajló szalonnaszeleteket ráborítjuk, végül előmelegített sütőben, közepes lánggal kb. 1 órán át sütjük.

Deszkára borítjuk, felszeleteljük. Héjában sült burgonya, mustármártás és sör illik hozzá.


3. Málnás tiramisu

Hozzávalók

- 30 dkg száraz keksz,
- 18 dkg vaj,
- 1 evőkanál neszkávé,
- 25 dkg mascarpone vagy tejszínes krémsajt,
- 20 dkg tiramisupor,
- 25 dkg málna,
- 1-2 evőkanál kakaópor.

Elkészítés


A kekszet daráljuk le. Olvasszuk meg a vajat, szórjuk bele a kávét, és keverjük össze a darált keksszel. A masszát öntsük egy tálba, és egy kifordított evőkanállal simítsuk egyenesre. Hűtsük, amíg megszilárdul.

Készítsük el a leírás szerint a tiramisukrémet, majd keverjük össze a krémsajttal, és a felét simítsuk rá a kekszmasszára. A málna nagyobbik részét terítsük szét a krémen, majd a tetejére óvatosan simítsuk rá a maradék tiramisukrémet. Szórjuk meg kakaóporral, és díszítsük málnaszemekkel.


Tiramisu másképpen

Hozzávalók

- 2 dl feketekávé,
- 1 kupica rum,
- 3 tojás,
- 3 evőkanál cukor,
- 1 csomag vaníliás cukor,
- 1 citrom reszelt héja,
- 25 dkg mascarpone,
- 25 dkg babapiskóta,
- 3 evőkanál kakaópor.

Elkészítés

A feketekávét a rummal összekeverjük. A tojások sárgáját a cukorral, a vaníliás cukorral, valamint a citromhéjjal habosra keverjük, a tojásfehérjét pedig habbá verjük. A masszát a sajtkrémmel összekeverjük, és a tojáshabot beleforgatjuk.

A babapiskóta felét a rumos feketében megmártjuk, és tálra fektetjük. A krém felét rákenjük, a maradék, beáztatott babapiskótát rárakjuk, végül a krém másik felével beborítjuk. 2 órára hűtőszekrénybe rakjuk.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL