FÉSZEK

Asztrológia és kertépítés

Szerző:
Szabó Anna
Jócskán benne járunk a tavaszban, mégsem tudunk betelni a napfényben nyíló bimbók látványával, a levegőben áradó virágillattal. Saját sziklakertecske kialakításához azonban kitartó munkánk is szükséges. A csillagjegyek tükrében kiderül, ki milyen kertépítő.
A sziklakerti növények legtöbbje a természetben a magashegységek sziklarepedéseiben él. Kora tavasztól egymást váltva nyílnak, így egészen nyár végéig színpompás látványban gyönyörködhetünk, akár zsebkendőnyi területre épített sziklakertben is. Lépcsők, falak mellé épített sziklakert esetén ügyeljünk arra, hogy a meglévő tereptárgyak méretéhez jól illeszkedő növényeket válasszunk. Az idő múlásával ülepedni fog a talaj, ezért a kertészek az őszi időszakot javasolják inkább a sziklakert építéséhez.



Nekünk virágimádóknak, azonban tavasszal van szükségünk a színpompára!

Az alkalmas növények kiválasztása a kezdők számára a legnehezebb feladat. Tudni kell milyen talajú, és milyen fényigényű helyre tervezzük telepíteni az adott virágot, sőt arról is érdemes tájékozódni, hogy milyen magasra képes megnőni, mennyi ideig virágzik és milyen színű a virága, hiszen az egymáshoz illő színek igazán romantikus kerti képet alkotnak. Ezentúl nem árt szakkönyvből, vagy hozzáértőtől megtudni, hogy a kiválasztott virág évekig él-e, avagy egy nyáron, esetleg két nyáron át, bírja-e a fagyos telet, avagy cserépben, vagy hagyma formájában gondoskodni kell elhelyezéséről a téli hónapokra.


Zsebkendőnyi látványosságok


Sziklakert építésével a legparányibb földdarabból is rövid idő alatt igazi látványosság teremthető. Egy négyzetméterre 10-12 növénynél többet ne tervezzünk. A terasz közelébe, a gyepszintből alig kiemelkedve is telepíthető növénytársulás. Alkalmasak erre a páfrányfélék, az ikravirág, a nárcisz, a daravirág és a kankalin. Amennyiben a kaktuszok nyerték el a tetszésünket gömbölyű kövek, vagy kavicsok passzolnak leginkább a mexikói hangulat kialakításához. Javasolt a jukka, a medvetalp kaktusz, az oszlopkaktusz és a kövirózsa társítása. Szilakert telepítésével a terasz és a gyep közötti szintkülönbség optikailag eltüntethető. A különböző magasságúra növő virágok közül a terasz mellé ültethető veronika, zsálya, kőtörőfű, páfrány, kakukkfű vagy gyepszegfű színes átmenetet képez. Lépcső mellé, szintkülönbségbe építve praktikus fűszerkert alakítható ki. A pompás illatárról gondoskodik a levendula, a kakukkfű, a tárkony, a szurokfű, a borsmenta, a körömvirág és a bazsalikom.



Ki hogyan viszonyul a kertépítéshez?

KOS

Nagyszerű érzéke van a kert kialakításához, ám a rendszeres kerti munkához nincs elég türelme. Legszívesebben fenyőfákat, ciprusokat ültet és pázsitot alakíttat ki.


BIKA

Mindene a kert, amelyet nagy szeretettel gondoz. Az egyszerű gyöngyvirágtól a nehezen nevelhető egzotikus fajtákig sokféle növény a kedvence és keze alatt mind jól érzik magukat.


IKREK

Kertje valószínűleg a városi lakása erkélyén kaphat helyet, ahol egyszerű növényeket nevelget, illetve olyan virágokat, amelyek akkor sem pusztulnak el, ha időnként elmarad a locsolás.


RÁK

Számára a kert többfunkciós: lehetőleg úszómedence vagy dísztó legyen benne. A virágok és díszcserjék mellett konyhakerti növényeknek is jusson hely.


OROSZLÁN

A kertet maga tervezi. Fontos, hogy társaság fogadásához alkalmas terület legyen benne. Az örökzöldek és a pázsit mellett a színpompás virágok adják számára a kert hangulatát. Természetesen az esti kivilágításról is gondoskodik.


SZŰZ

Legszívesebben az erkélyen vagy a lakásban tartott cserepes növényeket gondozza. A komolyabb kertészkedést nem neki találták ki.


MÉRLEG

Ösztönösen ért a kertészkedéshez. Akár konyhakerti növényeket, akár virágokat gondoz, mindent színpompásan helyez el. Környezetének szépségére, harmóniájára különösen nagy gondot fordít.


SKORPIÓ

Nagy szüksége lenne kertre vagy hétvégi hobbitelekre. Ha rászánja magát a területet nagyon gazdaságosan osztja be, és nagy szakértelemmel termeszt különféle haszonnövényeket, mint paradicsom vagy paprika.


NYILAS

Nincs türelme semmiféle kerti kapirgáláshoz. Ám, ha mégis van kertje, abba gyümölcsfákat telepít legszívesebben, mert azok gondozás híján is teremnek.


BAK

A kertet hasznot termelő helyként tartja számon. Jó érzéke van a konyhakert gondozásához. Természetéhez közel áll egy szépen elrendezett sziklakert ápolása is.


VÍZÖNTŐ

Amennyiben kertészkedésre adja fejét, a legmodernebb eszközöket és eljárásokat használja: locsoló berendezést, korszerű vegyszereket. Ragyogó eredményeket képes elérni, ha kitartása nem lankad.


HALAK

Szüksége van kikapcsolódásként a kerti fizikai munkára. Az már mellékes, hogy munkája hasznot hoz-e vagy sem.





Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL