A Mérleg és a szex

A szex általában mentális dolognak számít a levegővel kapcsolatos csillagjegybe tartozók számára, és ez alól a Mérleg sem kivétel.

A Mérleg nagyszerűen tud másokkal kommunikálni, nagyon intelligens, olyan, mint egy mentális tűzijáték – és szereti jó alaposan felfedezni a szeretőjét. Csak bátrak jelentkezzenek! Mivel azonban a Mérleg azt szereti, ha egyensúlyban vannak a dolgok, általában mindkét fél igényeit szem előtt tartja.

A Mérleg kifejezetten utálja a vitatkozást, ezért sokszor úgy tűnhet, mintha érdektelen és közönyös lenne, pedig ez általában nem más, mint erős vágy arra, hogy kielégítse a partnerét.

A Mérleg nagyon szereti a csábítást és az előjátékot, és imádja, ha hosszú beszélgetés előzi meg a forró szexet. Ha pedig mindez a megfelelő luxuskörnyezetben történik, akkor vigyázzon mindenki! A gazdagsággal elárasztott Mérleg szemgyönyörködtető látvány.

A Mérleg tehetséges és vonzó partnert szeretne magának, mert úgy érzi, hogy a partnere is pontosan ilyen társat kap az ő személyében. A Mérleg esetében a kevés erotikának is óriási hatása lehet, hiszen nagyon játékosak, és mindennel sokáig el tudnak játszadozni.


A Mérleg nő szexuális beállítottsága

A Mérleg nő imádja a szépet és a romantikát. Ezért annak, aki meg akarja hódítani, egy nagyon fontos szabályt kell betartania: minden részletnek vonzónak és látványosnak kell lennie. Csak akkor engedi be partnerét a hálószobájába, ha tökéletesen biztos hódítóerejében és bájaiban. A hódítás és a vágy fokozására szeret aroma- és testápoló olajakat használni. Ezzel is azt bizonyítja, hogy az érintés segítségével hihetetlen gyönyört képes nyújtani. A szexuális technikákban nagy gyakorlata van, és pontosan tudja, hogyan kell örömet okozni partnerének. Imádja a szép és szexi fehérneműket, a pajkos dologkat és azon erőfeszítéseket, amelyek arra késztetik őt, hogy boldogabb életet élhessen.


A Mérleg férfi szexuális beállítottsága

A Mérleg férfi romantikus, szenvedéllyel teli, szexuális tapasztalatokkal rendelkező eszményi partner. Nem sieti el a dolgokat, megadja a módját az udvarlásnak és az előkészületeknek. Erotikus képzelgései határtalanok. Némely Mérleg férfi arra is képes, hogy szex közben trágár szavakat mormoljon. Aki igazán tetszik neki, annak aprólékosan térképezi fel testét, és szinte minden pontját forró csókjaival illeti. Ilyen helyzetekben a nő szinte királynőnek érezheti magát odaadó, kényeztető kedvese mellett.

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL