UTAZÁS

Kehidai csajos wellnesskaland

Szerző:
Szabó Anna
Nem tudom, hogy vagy vele, kedves olvasó, de én, közel a 40-hez, nem várom annyira a bikiniszezont, mint pár évvel és néhány plusz kilóval ezelőtt, viszont strandolni szeretek. Így vannak ezzel a barátnőim is, akik sóhajtoznak ugyan, milyen jó lenne elmenni szabadságra, egy kicsit kiáztatni a napi rutint és fáradtságot, de lehetőleg egy lakatlan szigetre, ahol nem kell szembesülni a 20 éves modell alkatú lányok tökéletes bikinialakjával.

 

Az azonban mégsem állapot, hogy holmi kisebbségi érzések miatt megvonjuk magunktól a jól megérdemelt pihenést, így a SZÉP-kártyámon felhalmozott összegből befizettem magunkat az első szembe jövő wellnesshétvégére. Akkor még nem tudtam, mibe rángattam bele a csajokat, hiszen igazán kalandosra sikerült az utazásunk.

Kora reggel indultunk, és csak Budapest határában árultam el, hogy az úticél Kehidakustány. Ágiból, aki igazi kozmopolita, kitört az aggodalom, miért is viszem őket a világ végére? Persze ő akkor még nem látta azokat a képeket, amiket én. A négycsillagos Kehida Termál Hotel, ahová készültünk, a honlap információi szerint csendes és nyugodt környezetben ugyan, mégis színvonalas szobákkal és hangulatos, pihentető masszázsrészleggel kecsegtetett.


Ági rengeteget dolgozik, sokszor éjfélig is az irodában kell maradnia, igazán megérdemel egy kis szünetet. Pirit, aki mindig is vonzódott a spiritualitás iránt, de 3 gyerekkel, egy férjjel és egy háztartással az életében ezen igényét new age könyvek olvasásával éli ki, befizettem egy Thai masszázsra. Zsuzsival kicsit gondban voltam, mert tudtam, gasztrobloggerként nagyon háklis az ételekre, és csak remélni mertem, hogy nem fog minden fogás után kiselőadást tartani a pincéreknek a csirkemell helyes elkészítéséről. Később kiderült, hogy ez az aggodalmam felesleges volt, sőt, olyannyira ízlett neki a zalai mangalicapörkölt dödöllével, hogy kihívta a szakácsot, és vagy negyed órán keresztül beszélgettek a tájjellegű ételek modernkori megújításáról. Bevallom, engem a poolbár vonzott, és a szebbnél szebb koktélok, amiket az élménymedencében pezsegve is el lehetett fogyasztani, a kamikaze csúszdák, és nyilván a rengeteg különböző típusú és hőmérsékletű medence, ahol úszni, ázni, hullámzani és ugrani is lehet. Nem tehetek róla, nyaralások alkalmával mindig a gyermeki énem kerekedik felül.

A hétvége során meggyőződhettünk róla, hogy a kedvesség és mosoly az egész személyzetre jellemző.

Szerintem kifogtuk a nyár legmelegebb hétvégéjét, így egyikünknek sem volt kedve szaunázni, egészen addig, amíg Zsuzsi véletlenül nem hallott a csokoládés szaunafelöntésről, ami ráadásul szálló és fürdővendégeknek is ingyenes. Nekünk azt mondta, gasztrobloggeri kötelessége adódott, és eltűnt vagy fél órára. Mikor visszajött, kaján mosoly ült az arcán, és ránk parancsolt, hogy a következő, jeges felöntésen ott a helyünk. Rábólintottunk, és 16:00 óra előtt már a szaunaoázis előterében álltunk. Akkor értettük meg, hogy az a mosoly Pirire vonatkozott, aki egy kissé szégyenlős, és hát ott szembesült a ténnyel, hogy ez a szauna bizony lepedős, és nem fürdőruhás. Ági hangot is adott elégedettségének, azt mondta, végre egy kis nyugati színvonal a pesti fürdők után.


A vacsoránál, ami egyébként a reggelihez hasonlóan svédasztalos, lehetőségünk nyílt beszélgetni a többi szállóvendéggel, és Ági az este hátra levő részét ki is használta. Sikerült magának üzleti partnert találnia a legújabb projektjéhez. Valamikor hajnalban került elő vizes hajjal. Állítólag a medence partján nem vették észre, milyen gyorsan repül az idő.


Másnap délelőtt, míg én a poolbár alkoholmentes italkínálatát teszteltem, Piri kipróbálta a Thai masszázst. Meglepően sokáig maradt el. Kiderült, hogy masszázs után a Terápia részlegen teázott, és közben beszélgetett a diszpécserrel. Megtudta, hogy konduktív terápiával is foglalkoznak itt, ami segíthet az egyik kolléganője CP-s gyermekének.

Délután Zsuzsinak eszébe jutott, hogy ha már itt a szálloda saját Beauty részlege, mi lenne, ha Pirivel kipróbálnák a teljes átalakítást, azaz frizura, kozmetika, mani-pedi. Bár én nem értettem, hogy egy strandon minek ez a felhajtás, az eredmény engem is meggyőzött. A nap további részét végigstrandoltunk, és az estét az étteremben egy kis borozással koronáztuk meg. Furcsa módon nem éreztük magunkat fáradtnak, ami, mint kiderült, a víz széndioxid tartalma miatt lehet. Képzeld el, hogy egész nap gyógyvízben ázol, és estére mégis marad energiád egy nagy beszélgetésre a barátaiddal, pont, mint a gimnáziumi osztálykiránduláson.

Egyszerűen tökéletes.

Nagyon gyorsan telt el ez a három nap, de az utazás elérte a célját és egy kicsit újra összehozott minket. Ági hazafelé nagy lelkesen magyarázta, sosem gondolta volna, hogy a világ végén találkozik élete üzletével. Én csak mosolyogtam, Piri és Zsuzsi halkan szuszogtak a kocsi hátsó ülésén. Nem is csoda, mert bár a szobákat 11:00 órakor hagytuk el, kihasználtuk a lehetőséget, és majdnem zárásig maradtunk még fürdeni, lángosozni, napozni. Gond nélküli utunk volt, és mikor Budapest fényeit látva eszembe jutott az éjszaka kivilágított medence, tudtam, hogy ezt a kirándulást meg kell ismételnünk.

.....ja és a lényeg: www.kehidatermal.hu ...mi is ezen foglaltunk.

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL