Visszakézből adott pofonok

Felvértezve

Sok férfi szinte kötelességének képzeli ajánlatokkal bombázni kolléganőjét. Számos nő, fogát összeszorítva, évekig tűri, hogy főnöke, magasabb polcon kuporgó kollégája „kedvesen" combjába, fenekébe csípjen, és éjszakáira vonatkozó megjegyzéseket tegyen. A női eszköztárban a férfiúi zaklatás elhárításának egész kis fegyvergyűjteménye alakult ki. Külön tudomány, miként kell a főnök tolakodását visszautasítani, hogy ne legyen belőle sértődés. Mégis van úgy, hogy semmilyen taktika nem segít.



Ha kikezd veled a főnök

Azzal ugye tisztában vagy, hogy a nős, kétgyermekes főnök nem egy életre szóló kapcsolatra vágyik, amikor szép szavakkal illeti a szoknya alól kikandikáló combodat, vagy netán rendszeresen kávézni hív a sarki hangulatos kis kávézóba? Sok nő sajnos azt hiszi, most megfogta az Isten lábát, most aztán eljött az ő ideje, innentől minden szél neki fúj, stb. Pedig az esetek többségében itt semmiféle szerencséről, előléptetésről nincs szó, mindössze a főnök szeretné néhányszor jól érezni magát. Még ha úgy is érzed, hogy szimpatikus számodra a férfiú, akkor sincs sok értelme belemenni az ilyen és hasonló kis kalandokba, mert a vége – jobb esetben – úgyis munkahely változtatás lesz. És elhiheted, nem a főnök fog trónt változtatni, hanem te fogsz máshova kerülni.


Ne gondold, hogy egy laza szex által kiválthatsz magadnak bizonyos privilégiumokat

Az előléptetésről ne is álmodj, mert ha „felemelne”, az egyből gyanússá válna a többiek előtt, akik valószínűleg már úgyis sejtik, hogy „valami van”. Kedvezményekre se számíts, mert pontosan azért nem fog veled megkülönböztetett bánásmódban részesíteni, nehogy a többiek „azt gondolják”. És a munkádat sem veheted lazábbra, mert sokkal erőteljesebben fog viselkedni veled a kollégák előtt, nehogy szagot kapjanak. A dologból tehát – láthatod – semmiféle hasznod nem származik.


Mit tehetsz? Természetesen visszautasítod. Hogyan? Finoman és udvariasan


- A szexi, kihívó öltözék nem a munkahelyre való. Azt inkább tedd el az unalmas estékre, vagy a hétvégére. A munkahelyeden öltözz szolidan, divatosan, de semmi esetre sem feltűnően és közönségesen.

- Ha főnököd felkér arra, hogy kísérd el egy üzleti útra, vagy vacsorára, csak akkor fogadd el, ha tisztában vagy azzal, hogy ellent tudsz állni, és felnőttként, nem sértően vagy képes a tudtára adni, hogy csakis az üzlet kedvéért társulsz hozzá.

- A közös túlórák szintén okot adhatnak arra, hogy a főnök esetleg mással is kiegészítse a programot. Ezért nagyon fontos, hogy a tudtára add: kizárólag a munkára szeretnél hagyatkozni, összpontosítani.


- A munkahelyi ünnepségek táptalajai a könnyed viszonyoknak. Fontos, hogy legyél nagyon megfontolt és visszafogott ezeken az alkalmakon. Főleg akkor, ha némi alkohol is van a színen.



Egy másfajta zaklatás - Erika (27 éves) története

Elvált, nyolcéves kislányát egyedül nevelő nőről van jelenleg szó. Egy kisvárosi éjjel-nappal nyitva tartó presszóban felszolgáló. A férfiak szabad prédának tekintik. Fizetését ugyanis úgy állapították meg, hogy szüksége van a borravalóra, amelyért viszont el kell tűrnie az olykor spicces vendégek durva megjegyzéseit. Sokáig egészen jól viselte, bár egyre gyűlt benne a méreg. Azon az estén egy agresszív törzsvendég jókorát csapott a fenekére. A felszolgálónő elveszítette a fejét, és visszakézből pofon vágta az illetőt. Másnap kézhez kapta felmondó levelét. Azóta munkanélküli, és nem tudja, mit tegyen. Bírósághoz forduljon-e jogai védelméért, vagy törődjön bele, hogy ilyen az asszonyi sors? Véleményünk a következő:


Hiba a hölgy készülékében (is)

Egy jópofa titkárnő egyszer elmesélte, hogy a munkahelyén blúzára folyt a kávé, kénytelen volt levenni és kiöblíteni. - Le kell vennem a blúzom, kérem, ne nézzen ide - mondta a főnökének. - Isten őrizz, dadogta -zavartan a férfi. - Na, azért az túlzás! - válaszolta a nő.

Érzésem szerint ebben a történetben minden benne van. Nyilvánvaló, hogy a nők azért öltöznek csinosan, azért sminkelik az arcukat, festik a hajukat, hogy tetsszenek. Elvárják tehát, hogy környezetük reagáljon erre, dicsérje meg őket, ha lefogytak, ha új frizurájuk, ruhájuk van.

Az évődésnek azonban meg vannak a hagyományai, ízléshatárai. Bár ez minden kultúrában és közösségben más. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem minden nő fenekére ütnek rá. Az öltözködés, viselkedés sokszor talán akaratlanul váltja ki a férfiak támadási ösztönét. A szexuális zaklatást, erőszakot a társadalom minden rétege elítéli. Még bűnözők között is lenézett, alantas viselkedési forma.



A közönséges magatartás tehát a legtöbb esetben nem sikk, inkább reakció

Azt gondolom, ha egy nő ilyen vádakkal bírósághoz fordul, mint ez Amerikában gyakran megesik, jól megfontolt anyagi haszon, kártérítés reményében teszi. Hasonló per nálunk elvétve, ha előfordul. Szerencsére nálunk a nők többsége remekül megoldja az ilyen típusú konfliktushelyzeteket.


SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL