KÖZÉRZET

Éreztél már váratlan rándulást, amikor épp álomba szenderültél - Ez történik ilyenkor!

Szerző:
Szabó Anna
Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy éppen álomba szenderültél volna, ám a tested hirtelen összerándult, és megzavarta a pihenésedet. Mindenki máshogy írja le ezt a jelenséget – sokan úgy érzik, mintha lezuhannának a magasból, mások úgy érzik, mintha fojtogatnák őket. Bár a tapasztalatok eltérőek, egy azonban közös bennük: felébredsz a szorongásra.

 

Védekezik az agy?

A hipnagógia az ébrenlétből az alvásba való átmenet állapota, amikor az elme még keresi a racionális magyarázatot a különféle érzéki benyomásokra. Ilyenkor gyakran fordul elő az ún. myoclonus, vagyis az az izomrángás, mely gyakran az alvás-ébrenlét határán jelentkezik. Általában a végtagokat érinti, de olykor az egész test megrándulhat. A tudósok különböző elméleteket állítottak fel a jelenség magyarázataként. Az egyik elmélet szerint ebben az alvási szakaszban csökken a vizuális észlelés, és kialakul a test védekező reflexe. Ugyanis az elalvást megelőzően az izmok szépen lassan ellazulnak, ám ha elérik azt a pontot, amikor már túlságosan is lazák, azt az agy úgy értelmezi, hogy a test éppen zuhanni készül.

Kockázati tényezők

Egy másik elmélet szerint vannak külső tényezők, mint például a koffein és a dohányzás, melyeknek köszönhetően nagyobb a kockázata a rángásnak. Ezért fontos, hogy ne fogyassz kávét egy órával lefekvés előtt, mert ezzel csak növeled az esélyét a myoclonus kialakulásának. A másik kockázati tényező az alváshiány, mivel a rándulás akkor keletkezik, amikor a test ellazulna, ám egy részét az agy még mindig serkenti a mozgásra.

Mindent egybevetve, a kutatók egyetértenek abban, hogy a jelenség általában akkor fordul elő, amikor túlságosan kimerült vagy, és túl gyorsan elalszol. Az alvás első szakaszában ugyanis a szívritmus és a légzés lelassul.

Mit tehetsz?

Általában ártalmatlan jelenségről van szó, de ha zavar, vagy túl sűrűn megesik veled, akkor sokat tehetsz ellene, ha relaxálsz, illetve légző gyakorlatokat végzel közvetlenül lefekvés előtt, de jógával is segítheted a test és az elme lecsillapítását. Lehetőleg elalvás előtt már ne nézz TV-t, ne nyomkodd az okos telefonodat, és ne használd a számítógépet, táblagépet. Bizonyos nyugtató hatású teák is segíthetnek az ellazulásban, mint amilyenek például a citromfű, a kamilla, az orbáncfű, vagy a levendula.

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

 

 

közérzet egészség alvás
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL