ÁLLATI CUKISÁGOK

Így védd meg kutyádat a szívférgességtől

Szerző:
Szabó Anna
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. A fertőzés kórokozóját szúnyogok terjesztik, és már hazánkban is egyre gyakrabban fordul elő. A kifejlett férgek a 30 centiméter hosszúságot is elérhetik, és akár 7-10 évig is élősködhetnek a kutya szervezetében. A szívférgesség terjedését azonban a megfelelő eszközökkel meg lehet állítani!

 

Tartsuk távol az élősködőket az ebtől


A vizsgálatok szerint hazánkban három szúnyog faj is hordozhatja a szívféreg lárváit, amelyek az esősebb és melegebb idő beköszöntével már megkezdték inváziójukat. A korábban főleg mediterrán területeken előforduló szívférgesség ma már Magyarországon is gyorsan terjed: a vizek mellett, az észak-keleti, déli régióban, Budapesten és környékén, valamint az észak-dunántúli megyékben gyakoribb. „Rácseppentő termék" – amelyet az eb bőrén kell alkalmazni – rendszeres használatával a szúnyogokat el lehet riasztani, ezzel megakadályozva a vérszívást és megelőzve a betegséget.

Alkalmazzunk gyógyszeres megelőző kezelést


Az élősködők távol tartása mellett érdemes megelőző kezelést is alkalmazni a házi kedvenceken: a beadandó gyógyszer az állat szervezetében lévő féreg lárvákat pusztítja el. Az egészség további fenntartása érdekében a rendszeres szúnyogcsípés és a lárva elleni együttes kezelés javasolt.

Menjünk el szívférgesség szűrésre


Mivel a betegség a kedvencekre nézve halálos lehet, ezért nem szabad várni a tünetek - fáradékonyság, keringési-, légzőszervi- és szívpanaszok - jelentkezéséig. A megelőzés mellett érdemes rendszeresen meggyőződni a kutya egészségéről - fiatal kedvencnél félévente, később évente érdemes elvégeztetni egy gyors vérvizsgálatot az állatorvosnál. Fertőzöttség esetén így még időben el lehet kezdeni a megfelelő kezelést.

Gyógyíttassuk a betegséget


Amennyiben a kutya szívférges, akkor életveszélyben van! A gyógyszeres kezelés kockázatos és költséges: akár tizenötször is drágább lehet, mint a megelőzés. Ráadásul, előrehaladott állapot esetén előfordulhat, hogy az állatorvos nem is jár sikerrel. Különböző műtéti megoldások is léteznek már, amelyek során az akár 30 centimétert is elérő férgeket eltávolítja az állatorvos a tüdő nagyobb ereiből és a szívből, ám a későn diagnosztizált kutyusoknak szinte semmi esélyük sincs a gyógyulásra.

Legyen szívügyünk a kutyák szívének egészsége és alkalmazzuk a megelőző kezeléseket!

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL