FÉSZEK

Az otthon lelke (x)

Szerző:
Szabó Anna
Végre nyakunkon a nyár és ilyenkor mi másra vágynánk, mint egy-két gondmentes hétre a vízparton? Csak ne kellene előtte annyi kötelező dologgal bajlódnunk: mindent összepakolni, a csekkeket befizetni, és még a hűtőszekrényt is leolvasztani, kiüríteni a teljes készletet és lekapcsolni az áramot – hogy a hazaúton aztán újra bevásárolhassunk.

 

Ezekre a problémákra is megoldást nyújt az LG legújabb energiatakarékos alulfagyasztós hűtőszekrény-családja, amelynek tagjai idén júniustól már hazánkban is elérhetőek lesznek.


Tudtad, hogy egy átlagos háztartásban a hűtőszekrény számít az egyik legnagyobb áramfaló berendezésnek? Egy tavalyi felmérés azt mutatta, hogy Magyarországon a közel tízéves hűtők átlagosan évi mintegy 400 kilowattórát fogyasztanak, az ennél is régebbi modellek fogyasztása pedig megközelítheti a 900 kilowattórát is. Ezért is állandó probléma, hogy nem szeretjük bekapcsolva hagyni a hűtőszekrényünket, vagyis ha hosszabb ideig vagyunk távol az otthonunktól, ki kell ürítenünk a frizsidert utazás előtt. Érdemes tehát elgondolkodni a cserén, ugyanis egy tizenéves gépet egy mindössze 149 kWh-t fogyasztó, alulfagyasztós A+++ kategóriásra lecserélve az éves áramszámlánk mintegy 10 000 forinttal lehet kisebb, az ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 000 forint megtakarítás adódik. Könnyen kiszámolható, hogy egy új, energiatakarékos hűtőszekrény alig néhány év alatt behozza az árát, ha pedig az a kérdés, hogy A+ vagy A+++ energiaosztályú hűtőt vegyünk-e, egyértelmű a válasz.


Az LG új hűtőszekrény-család tagjaival még a nyaralás előtt elkészített fogások miatt sem kell aggódnunk. A méretes fagyasztónak és a két lépcsőben összecsukható polcoknak köszönhetően könnyedén tárolhatunk akár nagyobb adagokat is anélkül, hogy más ételeket ki kellene pakolni. A FRESHConverter funkcióval pedig a húsok és zöldségek tárolására ideális mikroklímát hozhatunk létre, így semmit sem kell idő előtt kiselejtezni. Ezzel a környezetünkért is teszünk, hiszen az élelmiszerpazarlás csökkentésével és a lehető leginkább energiahatékony készülékek használatával a globális felmelegedés ellen is küzdhetünk.


A nyári gyümölcsök nemcsak vitaminbombák, de csodát tesznek az alakunkkal is. A frissen leszedett gyümölcsök azonban könnyen megromlanak – kivéve, ha megfelelő tárolással gondoskodunk a frissességükről. Az LG új hűtőcsalád FRESHBalancer rendszerével beállíthatjuk a gyümölcs- és zöldségtároló fiók páratartalmát, ezzel meghosszabbítva a fogyasztási idejüket.


Ha mindez nem volna elég, a fém dekorcsíkkal ellátott polcokkal és a letisztult külső kijelzővel együtt az LG dizájncsapata által megalkotott hűtő kiválóan illeszkedik bármely konyhai enteriőrbe.
Az újdonságok — akár vízadagolós kialakításban is — 2016 júniusától folyamatosan érkeznek a hazai üzletekbe, számos különféle energiaosztályban, színben és kapacitásban. További információkért látogasson el az LG weboldalára.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL