ANGYALISKOLA

5 angyali jel, hogy a sorsod szerint nem a neked szánt életet életed

Szerző:
Szabó Anna
Mindannyiunk élete meg van írva. A csillagokban, mindenféle misztikus, különös égi könyvekben, amelyek arról tanúskodnak, mikor, és hol kell lennünk. Mert Isten és az angyalok szántak nekünk egy bizonyos életet. Ám ha komoly rendeltetéssel születtünk a világra, problémák adódhatnak abból, ha nem azt az életet éljük, amit odafent kijelöltek nekünk. Ebből az 5 jelből megtudod, hogy ez vajon rád is vonatkozik-e!

 

Isten elrendezte a sorsunkat és az angyalok feladata „betartatni”, elérni, hogy megvalósuljon. Mert mindannyian rendeltetéssel, feladattal, céllal jöttünk a világra legyen az akár kicsi vagy nagy. Lehet valaki anyának született, míg más híres színésznőnek. Nincs haszontalan, sem pedig értéktelen ember.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy nincs szabad akaratunk. Nagyon is van és dönthetünk másképp. Ha például tudjuk, tudni véljük, hogy inkább jógaoktatók akarunk lenni és orvosok. Megtehetjük, hogy elcsúsztatjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk a sorsunkat, de ha igenis komoly céllal születtünk a Földre az angyalok előbb-utóbb elérik, hogy rálépj az ösvényre. Egy felől mert kapni fogod az alábbi 5 jelzést, ami bizony kényelmetlenné teszi egy idő után a mindennapjaidat. Másfelől az angyalaid folyamatosan jelezni fognak és azon munkálkodni, hogy megszeresd a sorsodat, észrevedd és hajlandó legyél azt követni. Ha valakik tudják, mi a legjobb nekünk, akkor azok ők… és Isten.

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL