SZÁMMISZTIKA

Misztikus számok

Szerző:
Szabó Anna
Játsszunk egy ezoterikus játékot, amely mindössze kilenc számon alapul! Ezeknek a számoknak sajátos jelentésük van. Válaszd ki a táblázatból, melyik meghatározás illik rád a legjobban, és megtudod, melyik típusba tartozol.

Ha több számot kifejezést találsz jellemzőnek, és nem kimondottan egy szám jellemez, az is rendjén van - akkor azoknak a típusoknak a keveréke vagy. A táblázat alján megtalálod az adott szám elemzését.


A

B

C

1

Azt mondják, gyakran
bizonygatom az igazamat

Nem igazán kritizálok,
de ha valaki valamit
nem jól csinál,
szólnom kell.

Az értelem embere vagyok,
nem befolyásolnak
az érzelmek.

2

Nehezen engedem el azt,
akihez túl közel kerültem.

Nem bírom nézni
mások szenvedését.

Szívesen jönnek hozzám
panaszkodni az emberek.

3

Gyakran hasonlítom
magam másokhoz.

Tehetséges vagyok,
és ahhoz is értek,
hogy eladjam magam.

Ha haragszom, nagyon
hűvös és távolságtartó
leszek.

4

Sokat foglalkozom
magammal.

Néhány emberrel
szoktam csak
beszélgetni, de
szívesen töltöm az
időt egyedül is.

Nem zavar túlságosan,
ha a gyengéimet mások
is kiismerik.

5

Ismerőseim gyakran
fordulnak hozzám, mert
elég tájékozott vagyok.

A sportolást ki nem
állhatom.

Nem szeretem, ha
kellemetlen tényeket
vágnak az arcomba.

6

Bízom a barátaimban,
és ők is bennem.

Szorongok, hogy
kihasználnak.

Tudnom kell, mit
akarnak tőlem, félek
kezdeményezni.

7

Vidám vagyok és még
szórakoztató is.

Nem szeretem a
semmittevést.

Pénzemet leginkább
utazásokra költöm.

8

Bízom benne, hogy
megoldom a problémákat.

Igyekszem ura lenni
a helyzeteknek.

Nem engedem, hogy
mások a páncélom mögé
láthassanak.

9

Általában visszafogott
és békés vagyok.

Néha jólesik
álmodozni is.

Mindig nagyon derűlátó
vagyok.


 


Egyes – a reformer

Gyermekkora: Szigorúan nevelték, ezzel magyarázható állandó bűntudata.

Félelme: szorongás.

Létszükséglete: A világ megmentőjeként mindent ellenőrizni akar. A kritika mélyen érinti, de a hibákért nem akar felelősséget vállalni.

Önértékelése: „Eszes, tárgyilagosan gondolkodó ember vagyok."

Csöndes panasza: „Jobban mennének a dolgok, ha az emberek mindig rám hallgatnának."

Erőssége: a valóságérzék.

Gyengéje: önmarcangolás. Ha nem olyan tökéletes, mint ahogyan elvárja magától, dühös lesz a világra.

Az egészséges Egyes: Igazságérzete nagyon fejlett. Logikusan gondolkozó, fegyelmezett, és tisztességes. Környezete bölcs tanácsadónak tekinti. Nagyon türelmes is tud lenni.

Az ideges Egyes: Nagyon türelmetlen és merev. Állandóan a rendet követeli. Közben ő is sokszor helytelenül cselekszik. Jó szervező, gyakran azonban túlzásba viszi a dolgot.

A váltás útja: Nyílj ki! Ne korholj másokat!



Kettes – a segítő

Gyermekkora: Már korán megtanulta - akkor kap szeretetet, ha valamit tesz másokért. Elsősorban az apa dicséretét szeretné kiérdemelni.

Félelme: a feleslegesség.

Létszükséglete: a szeretet. A Kettes segítséggel fejezi ki érzelmeit.

Önértékelése: „Szeretetteljes, és együtt érző vagyok".

Csöndes panasza: „Senki sem szeret annyira, ahogy én szeretek másokat."

Erőssége: önzetlenség családszeretet.

Gyengéje: önelégült. Úgy érzi, tettei magukért beszélnek.

Az egészséges Kettes: Nagyszerűen tud másokért harcolni. Szeretete nem függ semmitől, nem vár cserébe semmit.

Az ideges Kettes: Nem viseli el a visszautasítást. Ilyenkor megvető megjegyzéseket tesz. Elfojtott agressziója pszichoszomatikus betegségeket okozhat.

A váltás útja: Csak akkor segíts, ha kérnek, rá! Ne mutasd ki, hogy megsértődtél.



Hármas – a sikeres

Gyermekkora: büszke mamája van, aki nagy teljesítményekre és önbecsülésre sarkalja.

Félelme: elutasítás, lenézés, alábecsülés.

Létszükséglete: Megerősítésre vágyik, és arra, hogy ő legyen a legjobb.

Önértékelése: „Csodálatra méltó ember vagyok."

Csöndes panasza: „Mindenki féltékeny rám."

Erőssége: szívósság, kitartás.

Gyengéje: A látszat neki mindennél fontosabb.

Az egészséges Hármas: Öntudatos, vonzónak érzi magát. Sármos és sokan szeretik. Sokan választják példaképül.

Az ideges Hármas: Fél a megalázástól, intrikákba bonyolódik, irigykedik a sikeresebbekre, sőt gyakran még boszzúálló is lehet.

A váltás útja: Ne dicsekedj! Ne hasonlítgasd magad másokhoz!



Négyes – a művész

Gyermekkora: Meg volt győződve róla, hogy szülei nem értik meg. Gyakran hagyatkozott megérzéseire és képzelőerejére.

Félelme: rossz döntés.

Létszükséglete: önmegvalósítás.

Önértékelése: „Szuperérzékeny ember vagyok,"

Csöndes panasza: „Más vagyok, mint a többi, mindig kilógok a sorból."

Erőssége: kiegyensúlyozottság.

Gyengéje: Álomvilágba vonul vissza. Gyakran elveszíti valóságérzékét.

Az egészséges Négyes: Befelé fordul, először mindig önvizsgálatot tart. Másokkal tapintatos, diszkrét. Fontos számára a magánélet. Szívesen van egyedül, ilyenkor gyakran művészhajlamának hódol.

Az ideges Négyes: Haragszik magára, gyakran depresszióba esik. Ettől képtelen az életét rendesen megszervezni. Hajlamos az önsorsrontó, önpusztító viselkedésre.

A váltás útja: Ne halogass semmit! Dolgozz rendszeresen!



Ötös – a tudós

Gyermekkora: Mindig sokat követelt magától. Álmait gyakran nem merte megvalósítani.

Félelme: vereség.

Létszükséglete: megértés.

Önértékelése: „Intelligens vagyok - megfigyeléseimből helyes következtetésekre jutok."

Csöndes panasza: „Olyan okos vagyok, hogy hozzám hasonlóan csak kevesen tudják értékelni a világot."

Erőssége: jó ítélőképesség.

Gyengéje: elvész a részletekben.

Az egészséges Ötös: Éleslátó, és hajtja a kutatási kedv. Szakmájában gyakran szakértőnek számít.

Az ideges Ötös: Visszavonul, különc és kiszámíthatatlan. Másokat lenéz, valójában fél a támadásoktól. Téveszméinek megszállottja.

A váltás útja:  Sportolj rendszeresen, hogy kikapcsolhasd néha gondolataidat.



Hatos – a hűséges

Gyermekkora: Mindig apja kedvében akart járni.

Félelme: elhagyás, árulás.

Létszükséglete: Biztonságra törekszik. Azt akarja, hogy szeressék és kövessék. Gyakran próbára teszi a partnerét, környezetét. Keresi a lehetőséget, hogy egy tekintély szolgálatába szegődjön.

Önértékelése: „Pontos, precíz vagyok."

Csöndes panasza: „Megbízható vagyok, végrehajtom az utasításokat. Mások nem teszik ezt, mégis előbb célhoz érnek, mint én."

Erőssége: bátorság, könnyedség, megbízhatóság.

Gyengéje: Mindig másban keresi a hibát.

Az egészséges Hatos: Megnyerő, kedves, barátságos. Tudja, hogyan nyerjen meg másokat.

Az ideges Hatos: Kisebbrendűségi érzéssel, küzd. Ha depresszióba esik, gyávának, haszontalannak tartja magát.

A váltás útja: Vitatkozz magaddal, ne első megérzésed alapján cselekedj!



Hetes – a kalandozó

Gyermekkora: Bebeszélte magának, hogy cserbenhagyta a mamája, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ezért irtózik a bizonytalanságtól és a nélkülözéstől.

Félelme: pénztelenség.

Létszükséglete: boldogság, elégedettség.

Önértékelése: „Boldog, szenvedélyes ember vagyok."

Csöndes panasza: „Boldog vagyok, de még jobb lenne, ha mindent megkapnék, amit csak akarok."

Erőssége: A hála.

Gyengéje: A mohóság, elégedetlenség.

Az egészséges Hetes: Lelkes, lendületes, érzéki. Sikerember, aki mindenben a célszerűséget keresi.

Az ideges Hetes: Könnyen csalódik, gyorsan dühbe gurul. Megsértőjén az első adandó alkalommal bosszút áll.

A váltás útja: Vonulj vissza a szobádba, és meditálj szép csendben. Ne engedj az indulataidnak.



Nyolcas – a vezér

Gyermekkora: Dacossága korán akaratossá tette.

Félelme: alárendeltség.

Létszükséglete: Önállóság. Uralni akarja környezetét, és mindig sebezhetetlen szeretne lenni.

Önértékelése: „Erős, öntudatos ember vagyok."

Csöndes panasza: „A túlélésért harcolok. A többiek tönkretennének, ha hagynám."

Erőssége: nagylelkűség, figyelmesség, határozottság.

Gyengéje: Hatalomvágy, még a szerelemben is.

Az egészséges Nyolcas: Nagyon öntudatos és erős. Született hangadó. Gyakran támogat másokat.

Az ideges Nyolcas: Erőszakos és tapintatlan. Elképzeléseiből jottányit sem enged, úgy tartja, mindig győznie kell.

A váltás útja: Hallgasd meg a másikat, akkor is, ha nagyon nehezedre esik!



Kilences - a békevágyó

Gyermekkora: Nagyon közeli kapcsolatban volt a szüleivel, ez alapozta meg érzelmi stabilitását.

Félelme: elválás.

Létszükséglete: Békesség, harmónia bármi áron.

Önértékelése: „Békés, gondtalan ember vagyok."

Csöndes panasza: „Mindennel elégedett vagyok, mások mégis arra bíztatnak, hogy változzam meg."

Erőssége: Ha legyőzi aggodalmait, kifejezetten türelmes lehet.

Gyengéje: lustaság. Belső békéje fontosabb a barátságnál, vagy a kapcsolatoknál.

Az egészséges Kilences: Érzelmileg stabil és kitartó. Harmóniát áraszt magából. Őt szokták amolyan „rendes ember"-nek nevezni a barátai. Természetesnek és őszintének ismerik.

Az ideges Kilences: A tehetetlenség szobra. Képtelen felelősséget vállalni. Állandóan a párja gyámolítására, noszogatására szorul.

A váltás útja: Ne álmodozz! Kezdj sportolni, és beszéld ki magadból a rossz érzéseket!



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL