GYERMEK

Így viseld gondját a gyermekednek, ha egy idősebb lélek lakozik benne

Szerző:
Szabó Anna
A gyerekek, akiknek érettebb a lelkük a koruknál, gyakran küzdenek azzal, hogy megértsék egyediségüket. Tudd meg, hogy segíthetsz nekik!

 

Az érettebb lelkülettel rendelkezők közül csak nagyon kevesen vannak tisztában egyedi ajándékukkal – vagyis a bőséges empátiával, kíváncsisággal, érettséggel, filozofikus gondolkodásmóddal és a magasabb tudatállapottal. Sokuk később tudatosan jön rá, hogy különbözik a többi embertől, időnként önvizsgálatot tartva. Ez azért van, mert a többi ember elnyomja belső hangjukat, akik nem képesek felismerni egyediségüket és ez által segítséget sem képesek nyújtani nekik és kibontakoztatni tudásukat.

Ha valaki ilyen lelkülettel rendelkezik, ez gyakran már a gyerekkorban jelentkezik, amikor eggyé válik gyermeki énjével, könnyedén hallgat, vagy beszélget másokkal, és reagál ösztönei által. Vagyis cselekedeteit belső hangja vezérli. Szülőként segítened kell gyermekedet, hogy hű maradjon belső, gyermeki énjéhez, hogy ne váljon elnyomottá.ű

Honnan tudod, hogy gyermeked is ilyen lelkületű-e?

Ezek a gyerekek olyan viselkedési formákat mutatnak, amely az idősebb emberekre jellemző. Mivel azonban nem rendelkeznek racionális képességgel és nem tudják elmondani, miért éreznek, reagálnak és viselkednek úgy, ahogy, ezért gyakran zavarodottak, és talán belső harcot is vívnak saját maguk ellen.

Mutatunk két gyakori viselkedési mintát, és azt is, hogyan segíthetsz gyermekednek úrrá lenni ezeken, ha benne is egy idősebb lélek lakozik.

1. Nehezen köt barátságokat

Ha a gyereked nehezen köt barátságokat, mert „túl komoly, vagy unalmas", akkor az egy jel arra nézve, hogy érettebb a koránál. Kérdezd meg a többi gyereket, hogy miért gondolják ezt róla. Ha úgy találod, hogy gyermeked kerüli a durva vicceket/játékokat, és jobban szeret csak üldögélni más gyerekekkel, akkor ez egy jel, hogy érettebb a koránál.

Tölts időt a gyermekeddel, hagyd beszélni, hallgasd meg, és próbáld megérteni a gondolkodásmódját. Kérdezd a barátairól, tudakold meg, hogy miért érzi megbántva, zavartan magát, vagy másnak, mint a többi gyerek. Magyarázd meg neki, hogy érett (kerüld a „más" szót) és azt is, hogy nincs miért aggódnia. Nézd meg, hogy tudod még aktívabbá és játékosabbá tenni szellemét, hogy ne teherként élje meg ezt az ajándékot. Derítsd ki, mik azok a dolgok, amelyeket élvez, és ezt hogyan tudja más gyerekekkel is elvégezni (pl. olyan játékok, amelyekbe könnyedén bekapcsolódhat, mint a mesélés és ehhez hasonlók) Ha kényelmesebb számára felnőttel beszélni, akkor töltsön velük több időt, és találd meg az alkalmat arra, hogy a család együtt lehessen.

2. Gyakran találod egyedül

Csendes helyen ülni, vagy hosszú sétákat tenni, olyan dolgok, amelyeket az idősebbek szeretnek, mert ez teret ad nekik, hogy magukkal legyenek. Ha gyakran látod magában tűnődve egyedül, kerülve az embereket és a tömeget, akkor az egy jel, hogy érettebb a koránál. Továbbá, ha úgy veszed észre, hogy gyereked népszerűbb akar lenni a társai körében, de nem érzi odavalónak magát. Ha a magány a kíváncsiságából ered, képes sok kérdést megválaszolni és egyedül tölteni az időt, akkor ez is arra utal, hogy idősebb lélek lakozik benne.

Van még egy szempont, amivel tisztában kell lenned: az ilyen gyerekek gyakran magányosnak érzik magukat, mert úgy gondolják, hogy az emberek nem értik meg őket. Azzal küzdenek, hogy megértsék, miért érzik kívülállónak magukat, és távolinak kortársaiktól. Ez azért történik, mert próbálnak kommunikálni olyan dolgokról, amely ösztönösen jön nekik. Ilyén dolgok lehetnek pl. kérdések az életről, a körülöttük élők cselekedetiről, viselkedéseiről.

Segíthetsz ebben, hogy több teret adsz a gyermeknek arra, hogy kifejezze magát. Ha jól teljesít az iskolában, beszélhetsz vele arról, hogy jusson még magasabb szintekre.

 

gyermeknevelés gyermek
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL