REJTÉLY-MISZTIKA

Az éjszaka árnyai

Szerző:
Szabó Anna
Gyakran előfordul, hogy éjszakánként magától kinyílik, és becsukódik a bejárati ajtó. Tudom, hogy olyankor a szeretteim jöttek meglátogatni.
Édesapám harminckilenc éves volt, amikor elvesztettük. Én akkor alig múltam tizenegy éves. Négy évvel később édesanyám is meghalt. Ekkor olyan dolgok történtek, amelyekre sohasem kaptam elfogadható magyarázatot, és amelyekről mindenki azt állította, hogy csupán képzelődöm.


Egyedül töltöttem az éjszakákat

Egyik testvéremmel vidéken laktunk, és mivel ő gyakran magamra hagyott, sokszor egyedül töltöttem az éjszakákat. Egy ilyen alkalommal nem tudtam elaludni, mert a kutyák hangosan ugattak. Ébren feküdtem, és egyszer csak úgy éreztem, hogy apukám megfogja a kezem. Tisztán hallottam a hangját: - „Azért jöttem, hogy megvigasztaljalak, elmondjam, sok rossz vár rád, de erősnek kell lenned, és mindent megoldasz majd a magad erejéből”. Kérdeztem, miért hagytak magamra, elmondtam, hogy nagyon hiányoznak mindketten. Arról azonban hiába faggattam, hogy mi lesz velem a jövőben. Választ nem kaptam, de továbbra is éreztem a hideg kéz szorítását. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd becsukódott. Lámpát gyújtottam, de már nem láttam semmit. A kutyák is elhallgattak.



Rejtély egy fekete macska körül

A másik történetet 22 évesen éltem át. Várandós voltam első gyerekemmel, és estefelé bementem a spájzba. ahol egy hatalmas fekete macska ült a sarokban. Bevittem a szobába, simogattam. A macska átölelte a lábamat, és dorombolt. A férjem azonban rám szólt, hogy azonnal dobjam ki a macskát, mert úgy néz rám, mintha meg akarna ölni. A kutyákat is ráuszította.



Aznap éjjel rosszul lett a férjem

A feje úgy megdagadt, hogy orvost kellelt hívnom hozzá. A doktor megjegyezte, hogy ilyet ő még éleiében nem látott. Férjem csak három nap múlva tért magához, és rögtön azt kérdezte, hol a macska, mert nem tud aludni, állandóan vele birkózik, meg akarja őt fojtani. Négy éve özvegy vagyok, és gyakran előfordul, hogy kinyílik, majd becsukódik a bejárati ajtó. Ilyenkor mindig azt hiszem, a szüleim jöttek meglátogatni. Beszélek hozzájuk, elmondom, mi van velem. Az ilyen „látogatások" után reggel úgy ébredek, mintha megfiatalodtam volna. Még annyit, hogy sohasem féltem, és ezeket az élményeimet is félelem nélkül élem át.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL