REJTÉLY-MISZTIKA

Az álmok soha nem hazudnak

Szerző:
Szabó Anna
Ha édesanyámmal álmodom, tudom, hogy a szűkebb családomban történik majd valami. Ez lehet jó is, rossz is. Megjelenik álmomban, nem szól semmit, csak jelen van. Vallom, hogy az álmoknak jelentésük és jelentőségük van.
Nehéz elmesélni, ami a családunkkal történt, és még nehezebb megérteni, hogy minderre nincs is magyarázat. Édesapám súlyos betegségben szenvedett. Édesanyám egyszer azt álmodta, hogy sétálnak egy tó partján, és megpillantják a jégtáblák között úszó apai nagymamámat, aki már évtizedekkel az álom előtt meghalt. Anyám felriadva ránézett az órára: 23 óra 45 percet mutatott.


Az álom jóslata

Másnap elmesélte álmát egy jósnőnek, aki azt mondta neki, hogy a férje azon a napon megy el örökre, amikor az első jég megjelenik, vagyis 19-én. Ez a kijelentés nagyon megrázta édesanyámat. Tudom, hogy apám halálának oka nem az álom volt, hanem súlyos betegsége, de amikor október 19-én elment közülünk, azon a napon megjelent az első jégcsap. Jég volt és 19-e.


Álom és ajándék

Ehhez kapcsolódik édesanyámnak egy másik álma is, melyben azt mondta apám: - Vettem neked ajándékot, de én már nem fogom tudni átadni neked. Ez gyakori, visszatérő álom volt, szinte minden éjjel megismétlődött. Mondanom sem kell, hogy tűvé tettük a lakást, a legképtelenebb helyeken kerestük az ajándékot, de hiába. Okos tanácsot adtunk édesanyámnak: figyelje meg álmában, merre néz édesapánk, és kérdezze meg tőle, hová tette az ajándékot. Végül az egyik nagytakarításkor, a nagyszekrényt a faltól elhúzva egy kis csomag esett elénk, amelyben hat darab női zsebkendő és egy kis üveg parfüm volt. Mellette két szó: „Tőlem – Neked”. Természetesen apám aláírásával.



Nem szeretném, ha babonásnak tartanátok

Tudom, hogy nem az álom vitte el édesapámat, és nem az álom miatt kapott anyám ajándékot az elhunyt férjétől. De hiszem, hogy az álmoknak van jelentésük és jelentőségük. Drága jó anyám már nem él, de úgy érzem, a mai napig mellettem áll, és figyelmeztet az álmaimon keresztül. Megjelenik álmomban, nem szól, csak jelen van. Ha vele álmodom, tudom, hogy a szűkebb családunkban történik valami. Ez lehet jó is, rossz is. A családom már megszokta, hogy reggeli intelmeim olykor a szokásosnál hosszabbak, ki, mire vigyázzon stb. Ilyenkor megkérdeznek: „ma is a nagymamával álmodtál?”.

A történetet Gabriella küldte Siófokról. Köszönjük!


Lehet, hogy Te is?

Lehet, hogy Te is átéltél már hasonló titokzatos históriát? Netán földönkívüliekkel találkoztál? Vagy telepatikus képességekkel rendelkezel, és előre megérzel bizonyos eseményeket? Megfejthetetlen és visszatérő álmaid vannak? Misztikus jelenségeket tapasztaltál? Írd meg nekünk az ilyen és ehhez hasonló átélt, rejtélyes históriáidat a Női Portál palackpostájába, hogy megoszthassuk Olvasóinkkal. A legérdekesebb írásokat megjelentetjük a Sztorik, rejtélyek rovatban.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL