KÖZÉRZET

Jótékonysági kezdeményezés a szépség és az önbizalom jegyében

Szerző:
Szabó Anna
2016 tavasza újra a lehetőségek időszaka a rászorulók számára. Dr.László Zsolt plasztikai sebész a HOT!Magazinnal, az elitemagazin.hu-val, az Ilovemom bloggal, a bellacafe.hu-val, a plus-size.hu-val, és a nőiportal.hu-val közösen ismét jótékonysági felhívást indít. Ezúttal is azt a hölgyet keresik, aki nem elégedett a testével, például balesetből vagy szülés utáni testváltozásból kifolyólag, de nem engedheti meg magának a plasztikai beavatkozást. A sebész, ahogy eddig is, a leginkább rászoruló hölgy számára ingyen elvégzi a műtétet.

 

Sokan küzdenek azzal, hogy nem elégedettek testükkel, ám nem engedhetik meg maguknak, hogy plasztikai sebészhez forduljanak. Dr.László Zsolt plasztikai sebész idén is, azzal, a mára már hagyománnyá váló, mégis különleges kezdeményezéssel állt elő, hogy a szerinte leginkább rászoruló hölgy segítségére lesz, és ingyen elvégzi a szükséges plasztikai beavatkozásokat. A kezdeményezés hatására már az előző években is több száz levél érkezett, melyekből kiválasztásra is került immár két alkalommal az a pályázó, akinek bár pénztárcája nem tette volna lehetővé, állapota mégis igényelte a plasztikai beavatkozást.

"Minden alkalommal nehéz volt a választás, hiszen számos szívszorító történet érkezett. Pont ezért döntöttem úgy, hogy idén újra felajánlom ezt a lehetőséget. Ezúttal még több partnerrel közösen: a HOT!Magazinnal, az elitemagazin.hu, az Ilovemom blog, a plus-size.hu, a bellacafe.hu és a noiportal.hu közreműködésével szeretnék minél több emberhez eljutni pályázatommal" - mondja Dr.László Zsolt, plasztikai sebész.

Fontos szempont, hogy a jelentkező hölgy azért akarjon változtatni magán, mert akár balesetből kifolyólag, akár szülés után vagy éppen születés óta egy testrésze nem olyan, mint szeretné, és ez a mindennapi életében is komoly zavart vagy lelki problémákat okoz számára. A kiválasztott számára Dr.László Zsolt ingyen biztosítja a műtétet, az anyagköltséget is beleértve.

Akit érdekel a lehetőség, annak nem kell mást tennie, mint március 31-ig egy fotót küldeni az adott testrészről az ingyenplasztika2016@gmail.com e-mail címre, és leírni röviden, hogy miért tartja indokoltnak, hogy éppen Ő legyen a kiválasztott.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL