SZÓRAKOZÁS

"A budapesti elit ötven árnyalata"

Szerző:
Szabó Anna
Hamarosan újra a könyvesboltokba kerül Mira Sabo erotikus és mélyen felkavaró Birtoklás-trilógiájának első része, az Amíg kinyílik a szemünk. A sokak által már kedvelt sikerkönyv, a magyar szürke ötven árnyalatának tartott regény kapcsán kérdeztük meg az írónőt.

 

Nem először jelenik meg a regény. Mi ennek az oka?

Ez így van, egyszer már megjelent, de a mostani kiadóm (Művelt Nép Könyvkiadó – szerk.), látott benne elég fantáziát ahhoz, hogy újra az olvasók kezébe kerülhessen. Bár tele van a piac hasonló jellegű szerzőkkel, talán mégis kevesen vannak akik ebben a műfajban, ráadásul egy ennyire kis piacon is „meg tudnák vetni a lábukat". A könyv pedig már kicsiben „bizonyított", és most itt az ideje, hogy a nagypályás gyepre is kifusson.

Ezt érjük, de akkor mégis miért nem magad akartad újra kiadni?

Jó ajánlatot kaptam és persze vonzó volt az is, hogy a korábbinál egy jelentősen nagyobb példányszámot finanszíroznak meg. Fantáziát láttak az írásaimban és ez megtisztelő dolog. Ráadásul olvasatlanul kötöttünk szerződést a következő sztorikra, ezt pedig külön elismerésnek élem meg. És persze az is fontos, hogy gyümölcsöző és hosszú távú együttműködés legyen a kiadó és a szerző között. Nekem pedig kimondottan fontos hogy egy hozzáértő csapat álljon mögöttem, ami itt azt hiszem meg is van.

Az író írjon, a kiadó pedig adjon ki

Igen, valahogy így van. A két feladatot az írók egyedül nem tudják megcsinálni. Nem lehetnek egyszerre, PR-osok, szerkesztők és még kereskedők is. Még akkor sem ha erre történetesen meg is lennének a képességeik. Az író maradjon az íróasztalánál. Máskülönben nem marad ideje a legfontosabb tevékenységre ami maga az írás, alkotás. Így aztán bizalmat szavaztunk egymásnak. Az együtt gondolkodás pedig erős szakmai töltésű végeredményt hozhat, amiből a reményeink szerint mindenki csak profitálhat a végén.

Mit kell tudniuk a könyvről azoknak, akik még csak most fognak találkozni vele?

Az erotikus, lebilincselő és remélem mélyen felkavaró Birtoklás-trilógia első része egy olyan történet, amely a test és lélek legsötétebb mélységeibe, és a luxus leghihetetlenebb magasságaiba repíti olvasóját. Azt hiszem részben a tapasztalataim, részben a kutatásaim alapján sikerült a könyvemben mindennél tapinthatóbban és hitelesebben megjeleníteni a magyar elit exkluzív világát.

A cél azonban, ha jól sejtjük, ennél jóval több volt

Igen. A könyvvel megpróbáltam „elmenni egészen a falig". Bátran és provokatívan írni a szexről és szerelemről, politikáról és alvilágról, családon belüli erőszakról, és mindenekfelett egy erős és bátor nőről, aki szenvedélyesen küzd a szabad választás lehetőségéért.

Miről szól a történet?

A történet alapja egyszerű, olyan ami bármelyik magyar nővel megtörténhetne. Egy szép és fiatal lány (Radnay Szófia, szerk.) kedvenc kávézójában belebotlik Tamássy Áronba, a fiatal és gátlástalan milliárdosba, aki nem lesz képes ellenállni a lány ártatlanságának és eszének. A férfi úgy dönt, hogy minden áron megszerzi a nőt, és bevezeti a magyar milliárdosok zártkörű és szinte elképzelhetetlenül fényűző és Pazar világába. Mindennek azonban ára van: a férfi szexuálisan és lelkileg is megpróbálja megtörni Szofit, mindent megtesz azért, hogy a saját képére formálja. Ennek a két embernek a heroikus és egymással összefeszülő történetéről szól a könyv.

Mennyire megosztó a mű? Úgy tudjuk komoly rajongótábora van már

Igen, azt tapasztaltuk, hogy eddig is képes volt már végzetesen megosztani a könyvrajongók táborát. Ellenállni azonban idáig úgy tűnik, hogy csak nagyon kevesen tudnak neki. Vagy őszinte érdeklődéssel vagy lenéző kíváncsiságból, de nagyon sokan megvették. És végül persze letehetetlenül ott maradt a kezükben.

Hogy készült az Amíg kinyílik a szemünk? Hol írtad?

Nyolc éve írtam az első részt, de akkor még nem gondoltam komolyan hogy ebből kézzel fogható könyv lesz. Leginkább az utazásaim során írtam. Néhány évig külföldön éltünk, Amerikában, később egy mediterrán szigeten és ezek inspiráló környezetet adtak ahhoz, hogy írjak. Minden történetemben benne vannak az itt ért benyomások.

Mit üzennél így a megjelenés előtt az olvasóknak?

Ha szereted a botrányos, erotikus és szókimondó könyveket, akkor ezt, ha titokban is, de el kell olvasnod. Ez ma, ahogyan egy nagyon izgalmas fiatal blogger mondta, maga a budapesti elit ötven árnyalata.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL