SZÓRAKOZÁS

Megmondták, mi lenne a jó nekem

Szerző:
Szabó Anna
Lehetett volna fuvaros, villanyszerelő vagy fogtechnikus. A véletlenek és néhány ember jókor adagolt mondata azonban a színészet felé terelte. Rékasi Károly a sugallatokat cselekvéssel teszteli.
Ez idáig úgy tapasztalta, ha egy irány, amerre elindult, neki való, akkor sikerélményeket ad. A színészetet játszótérnek tekinti, ahol az is szabad, amit a valóságban tiltanak. Minden felkérés egy lehetőség a tanulásra.


Női Portál: Médiasztár. Több internetes oldalon ezzel a titulussal említenek. Tessék mondani, milyen állapot a médiasztárság? Irigyeljünk?

Rékasi Károly:
 Akármit olvastál, engem senki nem kérdezett meg róla. Ezzel már benne is vagyunk a médiasztárságban, mert úgy jelennek meg rólam állítások, hogy nem kérdezik meg, mégis leírják. Az első interjú akkor készült, amikor végzős voltam a színművészeti – akkor még – főiskolán. Nagy szemekkel pislogtam az újságíróra és válaszolgattam legjobb tudásom szerint a kérdéseire. Előfordult, hogy hiába vette fel a magnó a mondataimat, valahogy nem az íródott le.

Ilyenkor vettem a közeli papírboltban egy vastag fekete filctollat és elballagtam a szerkesztőségbe. Letettem az interjút készítő újságíró elé a tollat és megvártam, amíg kihúzza a nevemet és telefonszámomat a noteszéből. Annak a lapnak többet a büdös életbe nem nyilatkozok, jöhet új főszerkesztő és hozsannázhat a változásokról. Időközben leszoktam a filctollakról, el sem indulok, ami nem csoda, nehéz közlekedni Budapesten. Szerepelni a bulvárban nem nagy dicsőség, perceken belül gyártanak egy új szenzációt és senki nem emlékszik arra, amit én mondtam. Más hülyesége miatt saját magamnak nehézséget okozni, nem vagyok hajlandó! Mindenki legyen csak felelős a maga dolgaiért, a maga mondataiért.


Női Portál: Tehát ördögi kör ez. Nem teheted meg a munkád miatt, hogy hanyagolod a médiát, a lapok pedig felhasználnak az olvasók befolyásolására, profitálnak belőled. 

Rékasi Károly:
 Mondok egy példát, hogy érzékeltessem ezt a szituációt: emlékezz a malacka és a farkas meséjére. Azt kérte a farkas: jaj, hadd tegyem be a lábamat az ajtódon?! Malacka engedett, és ettől a pillanattól a farkasé lett az irányítás. Az benne az ördögi kör, hogy a színész játéka a közönségnek szól, tehát hírt kell adnia magáról, a munkájáról. A nyilvánosság nélkül a színész igencsak hasonlatos lenne egy „félkarú óráshoz”. Az együttműködés tehát szükséges, nem kell szebbre festeni a menyasszonyt, mint amilyen szép. Mondjuk, csak embernek kellene tekinteni!


Női Portál: Feleségeddel, Détár Enikővel sok helyen együtt szerepeltek. Megtörtént, hogy számtalan újságban vezetőhírként hozták a válásotok hírét. Mi volt ebből igaz?

Rékasi Károly:
 Semmi. Létezik egy internetes oldal, ahova boldog boldogtalan elhelyezhet híreket, valaki rólunk is pöttyentett. Ma ez szokványos, hogy egymást is feljelentgetik az emberek. Hívtak már fel olyan kérdésekkel, hogy igaz-e, mikor és hol voltam, ez történt-e valójában… láthatóan születőben van egy embertípus, aki ebből él, hírt kreál pénzért. De beszámolhatok olyanokról is, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, élvezik mások szívatását. Sajnos más dolog ezt hallani, és más úgy menni a gyerekért az óvodába, hogy fotósok várnak. A mi helyzetünk is elérkezett egy olyan pillanathoz, amikor a barátaimat hívogatták, minden ismerősömet lezongorázták, röhejes módon még a házunkkal szemben dolgozó kőművesek is nyilatkoztak rólunk.

Amint belekeverték a gyerekeimet, elfogyott a türelmem. Nem törtem fényképezőgépet, csak majdnem… később ez a fotós elmondta, hogy kirúgással fenyegette a főszerkesztő, ha nem visz rólunk friss anyagot.


Női Portál: Pedig milyen jól hangzott volna, hogy a Barátok közt rosszfiúja erőszakos fráter! Mennyire azonosítanak a nézők ezzel a szereppel?

Rékasi Károly:
 A jó játék a szándékom. Amikor egy időben nem szerepeltem a sorozatban, akkor üzenetet kaptam egy büntetés-végrehajtási intézetből. A rabok sérelmezték, hogy eltűntem a történetből, mert úgy érezték, általam képviselve vannak. Azt üzenték, mondjam meg annak a nevét, telefonszámát, aki a visszakerülésemről dönthet. Biztosítottak róla: elintézik. Az utcán is különbözőképpen reagálnak rám az emberek, valakinek Barta Zsolt vagyok és a véleményét azonnal meg kell osztania velem, ha meglát. Aki fröcsköl, azt is kapja vissza. Tudok „gyökérül” viselkedni, éveken keresztül fuvaros voltam Jászberényben, ott pallérozódtam nyelvészetileg.


Női Portál: Mesélj!

Rékasi Károly:
 Sokszor van előttem az a kép, amikor hazafelé megyek a középiskolából. Mindig lestem, áll-e a házunk előtt szénnel, vagy fával megrakott kocsi? Mert akkor várható volt, hogy édesapám rákérdez a leckére, amit persze egy fuvarért mindig letagadtam. Ügyeltem rá, hogy az ellenőrzömbe hármasnál rosszabb osztályzat ne kerüljön. A meglepetés akkor érte a szüleimet, amikor az osztályfőnök rendelt egy fuvar szenet és közben elmesélte, hány tárgyból állok éppen bukásra.


Női Portál: Hogyan kerültél a színművészetire?

Rékasi Károly:
 Ezen többen szoktak csodálkozni. Leegyszerűsítve: megnyertem egy szavalóversenyt, amikor az egyik osztálytársam azt kérdezte: nem akarok én színész lenni? Addig a fogtechnikus szakma érdekelt, mint az akkori barátnőmet. Szakításunk után megint azt vettem észre, hogy jött valaki, aki megmondta nekem, mi lenne a legjobb! Beadtam a papírt a színművészetire, felköltöztem Pestre. Másodszorra felvettek, a köztes egy évben villanyszerelőként dolgoztam, esténként pedig színjátszó körbe jártam. Nem tudtam, mihez kezdjek magammal. Adtam egy esélyt a színészetnek.


Női Portál: Észrevetted, hogy mennyire működik ez a világban: hiszel benne, cselekvő vagy, teszel érte, és megkapod?

Rékasi Károly:
Érkezik egy válasz arra az irányra, amerre indultál. Mindig így működik. Az albérlettől nyolcvankilenc lépésre találtam munkát egy szervizben, pont, ahogy szerettem volna. A szakközépiskolai érettségim feljogosított pár szakma végzésére, így alkalmaztak villanyszerelőként. Bár hamar kiderült, hogy a vezetékekre nézve elég kártékony hatást fejtek ki, de falvédők szögelésére egy évig jó voltam. Egyszerre ijesztő és izgalmas, ha tudatosítjuk magunkban, mekkora ereje van a gondolatainknak. Ráeszmélünk, hogy bármit elérhetünk, amit akarunk, és csupán hiedelmeink és téves nézeteink tartanak vissza. Felvettek a főiskolára, a katonaság után fantasztikus személyiségformáló négy év következett. Nem bántam meg, hogy hallgattam ismerősök tanácsaira.


Női Portál: Gondolom, haladtál a saját önismereti utadon.

Rékasi Károly:
Elsőként kiderült számomra, hogy jó más bőrébe bújni. Különleges ajándéknak tekintem, és a mai napig hálás vagyok a sorsnak, a jóistennek, vagy bárkinek, aki vezetésével a színészet, mint lehetséges hivatás megmutatkozott számomra. Nekem az átváltozás szabadsága kellett hozzá, hogy játéknak tekintsem az életet. A helyzetgyakorlatok, a próbák a házi színpadon mind rávezettek, milyen csodás átlibbenni egy másik világba, egy más ember valóságába. A játék felelőssége ott van, hogy a nézőtéren közönség foglal helyet. Számomra a közönség akkor is szent, ha a kollégák által lenézett hakni alkalmával - mondjuk egy sörsátorban - kell mesét olvasni a gyerekeknek.


Női Portál: Megtalálod minden pillanat üzenetét.

Rékasi Károly:
Mert van neki, csak azért. A magyar színészek közül elsőként én szerepeltem teljes valómban egy reklámfilmben. Érdekelt ez a világ, tanulhattam belőle. Egyébként épeszű ember nem indul át Párizsban, egy nyolc sávon úton…nézd meg ahogy erről beszélek lúdbőrös lesz a karom… mert tényleg fontosnak tartom, hogy színészként büntetlenül játszhatok, hiszen egy szerepben sok olyasmit megtehetek, amiért a valóságban feljelentenek, leszidnak vagy akár börtön jár. Egy dolgot kell tennem, nyitottnak lenni és minden adódó felkérésben lehetőséget látni.

Hozzáállás kérdése, hogy ki mit lát a saját sorsában. Abban biztos vagyok: jajgatással, puffogással, másokra való mutogatással ugyan lehet élni, de könyörgöm, minek? Sajnos úgy látom, a magyarok szeretnek panaszkodni, másokat okolni a helyzetükért. A történelemből számos példát hozhatunk, a világ kizárólag a cselekvő emberek által változott. Önálló énkép és akaraterő nélkül semmik vagyunk. Tudom, hogy sokak számára a változás tele van félelmetes, kiszámíthatatlan tényezőkkel. De a félelmet átprogramozhatod…


Női Portál: Ez nagyon ezoterikusan hangzik.

Rékasi Károly:
Te nevezheted úgy, más meg ahogy neki tetszik, de a dolgok akkor is a fejben dőlnek el. Az életben felmerülő témákat én kihívásnak tekintem, mert hogyha gondnak nevezném, gondként is jelentkezne. Az ember persze biztonságban szeretne létezni, menőnek látszani, hogy ki és mitől menő, arra mutatnak példákat az újságok, a média. Te lehetsz olyan, mint az elvárások, ami persze illúzió, mert jobban tennéd, ha önmagadra szeretnél hasonlítani.

Egyetlen dolgot tudok javasolni a Női portál olvasóinak:

Tegyenek lépéseket önmaguk megismerése érdekében, így van esélyük olyan életet élni, amilyet szívük mélyéből kívánnak. Ehhez kitartást kedves játszótársak!


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL