SZÓRAKOZÁS

Katonának állt Ricky

Szerző:
Szabó Anna
A csobánkai kiképző bázison katonai napokat tartottak, ahol civil személyek is betekintést kaphattak egy kicsit a hivatásos katonák életébe.
Egynapos kiképzésen vett részt az énekes


A rendezvényen a hazai sztárvilág is képviselte magát köztük Ricky, Falusi Mariann, Lola, Bárdosi Sanyi vagy Dudás Ádám. Bár Ricky egyáltalán nem híve az erőszaknak, kíváncsisága mégis legyőzte a fegyverek iránt érzett ellenszenvét.
A Military-nap keretén belül a látogatók megtekinthették a magyarországi harci-járműveket, katonai ruhákat, fegyvereket. Ricky még a terepszínű ruhát is felpróbálta, így újdonsült egyenruhájában csábította egész nap a lányokat. Az énekes néhány médiaszereplő társával egy Airsoft versenyre is benevezett. Ez a játék nagyon hasonló a paintball-hoz, azzal a különbséggel, hogy itt festék patron helyett kis műanyag golyókkal lőtték egymást az önjelölt kis katonák. „Bár a fegyverek egyáltalán nem voltak veszélyesek, mégis megtévesztésig hasonlítottak az igaziakhoz.” -mesélte az énekes.


 A délután folyamán harci kocsi-vontatóra pattantak a sztárok. Ricky szívesen kipróbálta volna a tankot is, azonban erre nem volt lehetőség a gyakorlótéren. Egy több órás quadozás azonban kárpótolta az énekest. „Azt szeretem a quadozásban, hogy az ember igazán szabadnak érezheti magát. Terepen vezetni pedig még jobb, hisz nemcsak a sebességet élvezi jobban az ember, közben még gyönyörködhet a természetben is.” – vallott a vezetés örömeiről az énekes. Ricky végül is nem bánta meg, hogy ellátogatott a katonai napra, de azért továbbra is megtartja a kellő távolságot a fegyverektől.









Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL