2018. szeptember 23. - Tekla
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. szeptember 23. - Tekla
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

10 rémisztő vallási szentély, melyet látnod kell, ha borzongani akarsz

Kis Virág

Már őseink is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon mi történhetett szeretteikkel a haláluk után. Mivel az emberi fantáziának semmi nem szabhat határt, bizony fel is merült néhány igazán zavarba ejtő lehetőség. Éppen ezért magától értetődő, hogy a szentélyek és templomok komorságba burkolózva figyelmeztetnek arra, hogy mi történik, ha egyszer elhagyjuk földi létünket.

 

10 hátborzongató és rémisztő vallási szentély

10 hátborzongató és rémisztő vallási szentély

1. Dongyue Templom - Kína

A Dongyue Templom története 1319-re nyúlik vissza, és a legnagyobb taoista szentélynek számít Pekingben. És egyben a leghátborzongatóbb is. Ez a templom ad otthont a pekingi Folklór Múzeumnak is, mely 1999-ben nyílt meg, és a kínai kultúra számos hagyományára emlékezik. A fesztiválok és bemutatók egész évben tartanak, így az oda látogatók szinte mindig végig sétálhatnak azon az úton ahol áldást „osztanak”, vagy részt vehetnek ceremóniákon. A fő udvarban, mely a Boldogság Útjáról érhető el, két hatalmas emlékmű található, melyeket a két Qing-dinasztiabeli császár emlékére emeltek. A templomnak 72 kicsiny szobája van, mindegyik a pokol egy-egy részlegét szimbolizálja. A szentély névadója Dong Yue, aki állítólag a pokol 18 bugyra és 76 részlegét tartja folyamatos ellenőrzése alatt. Az arra járó bepillantást nyerhet a Sajnálat és az Együttérzés részlegbe is, mely telis tele van koldusok apró agyagszobraival, akik semmi másra nem várnak, csak a feloldozásra.

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Mi vár rád a zodiákus ciklus második felében? - Megmondja a személyes éved száma

Mi vár rád a zodiákus ciklus második felében? - Megmondja a személyes éved száma

Szeptember az a hónap, amikor a 12 zodiákus feléhez érkezünk, és erőteljesen uralkodik a 9-es szám vibrációja. A számmisztika szerint ez az egyetlen hónap, amikor fokozottak az energiáink. Igen ám, de mi történik ezt követően? Hiszen ha a zodiákust vesszük alapul, még csak a ciklus felénél járunk. Tudd meg, mi vár rád a ciklus második felében!

Tovább »
Napi Tarot - Vasárnap

Napi Tarot - Vasárnap

A Torony az anyagiasságot, ez ego által irányított gondolkodásmódot vagy helytelen meggyőződést, kapcsolatot, életmódot jelképezi. Egy szellemi megvilágosodással járó esemény van kilátásban, amely romba dönti a hamis gondolatokat, hitrendszereket és szokásokat.

Tovább »
A vasárnapi nap angyalüzenete

A vasárnapi nap angyalüzenete

Ez most a tanulás és az információgyűjtés ideje. Élvezd, hogy diák vagy, mert a jövőben a tudásodat tettekben fogod kamatoztatni.

Tovább »

Kalkulátor

Gyógyítsd meg a csakráidat!

Megesik, hogy látszólagos ok nélkül vagyunk letörtek, és rossz a közérzetünk. Ilyenkor lehet, hogy csak valamelyik csakránk működésével van gond. A problémán viszont segíthetünk.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Antalné Putnik Judit

Természet-gyógyász

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Antalné Putnik Judit

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Ferenc Antal Attila Preky69 Gyula 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép