DIVAT

Járj velük!

Szerző:
Szabó Anna
A szívem összeszorult, amikor megláttam a tervezők legújabb cipőit. Hiszen annyira gyönyörűek! Egyúttal pedig nagy megkönnyebbülést okozott, hogy olyan sokféle forma és design elem ékesítette őket. Kinek kinek ízlése szerint.

Legjellemzőbb formák:
lekerekített orr, vastag talp, masszív sarok, klasszikus stílus

Legjellemzőbb színek:
fekete, szürke, sötétkék, türkizkék, zöld, ezüst, arany, pezsgő, korall

Felidézett korok:
XIX. század vége, XX. század eleje, '50-60- 80-as évek

Hozzávalók:
jó sok csinos harisnya és zokni!


A divat örök nagy körforgásában folyamatosan visszatérnek a néhány évvel ezelőtti formák, megoldások, ezért a cipőket is épp úgy érdemes megőrizni, vigyázni rájuk, mint ruháinkra, gondosan ápolni és ha épp nem jeleskedik kedvencünk az aktuális trendben, tegyük félre néhány évre, hiszen hamarosan úgyis újra reflektorfénybe kerül majd!

Ebben az évben a divatszakma nagyjai visszanyúltak egy kicsit a XIX. század végére, a 1880-as évekbe, de örömmel csemegéztek a XVII. századi nemesek öltözőjéből, vagy az 1950-60-as évekből is. A lovász csizmák továbbra is hódítanak, dédanyáink és nagymamáink cipőcskéi pedig újként ragyognak a kifutókon.


Szandálok

Az 1980-as évek erőteljesen fénylő designja továbbra is rendületlenül tartja magát. Az arany, ezüst, a pezsgő színek, a kígyóminták és a sok egymásba fonódó motívumok mellett jól megfér a hetvenes évekből oly emlékezetes extra magas sarkú és talpú diszkós fellépő lábbeli is. A lábfej tengelyén végigfutó a nyolcvanas évek jól ismert egyenes pántját Dolce & Gabbana és Valentino is előszeretettel idézte fel.



Nyitott félcipők

Egyenesen odavagyok Calvin Klein sarokban nyitott szürke velúr magassarkújáért! Ezt mindenkinek látnia kell



Kerek orrok

Akik kényelmetlennek találják a hegyes orrú cipőket, most fellélegezhetnek, idén ugyanis akár kerek, akár hegyes, az eredmény: tökéletes! Ezután a helyes kis rím után azonban vessünk egy pillantást a tervezők remekeire. Calvin Klein ebben a kategóriában is nagyot alkotott, már ami az eleganciát illeti. Mintha két cipőt vennénk egymásra. Csodás! Ugyanakkor Marc Jacobs, vagy a Miu Miu lábbelik is roppant nőiesek, bár vastag sarkukkal inkább a határozottságot sugározzák. A balerinacipők ideje szerencsére még nem járt le, ezért aki tavasszal bevásárolt, nem kell újat vadásznia!



Hegyes orrok

Azért valljuk be... az igazán szexi cipők orra hegyes. No de nem csak szexi. Borzasztóan elegáns is. Színházba, üzleti tárgyalásra egy fekete „hegyesorrú” bombabiztos tipp!




Vastag talp, masszív sarok (extra trendi)

A vastag talpak előnye, hogy nem kell bokáig merülni az őszi pocsolyákban. A masszív, vastag sarok az idei év talán legnagyobb slágere lesz, bár már korábban is találkozhattunk velük... mondjuk úgy a kilencvenes években. A Prada extravagáns színátmenetes cipői igazi színfoltja az év őszi-téli kollekciójának, bár minket leginkább egy ortopéd cipőre emlékeztetett. A Fendi cipők izgalmasak, ruganyosnak, igazi kihívás lehet bennük a közlekedés. Ha lehetne, én inkább Alexander McQueen cipőcsodáját viselném, a vadító arany-kék mintázattal.



Zárt cipők és csizmák

Mit is mondhatnék a bokacsizmákról? Szívesen viselném őket így „télvíz idején”. Chanel kötött anyaggal fedett lakkcipője igazi gyöngyszem a kifutókon, míg a Fendi tervezte „domina”-stílusú bőr remek egyszerűen vadító! Lagerfeld megmaradt az 1900-as évek elejéről hozott formáknál, Anna Sui pedig hímezgetett, díszítgetett míg csak a keze bírta.

Az igazán menő csizmák hossza még mindig térdig ér. Fél karomat adnám egy Jimmy Choo-ért, de kirándulni már inkább Lacoste-ban mennék. Hétköznapra Anna Sui kék varázsát húznám a lábamra, vagy egy könnyű velúr Urbant. Éjszakai pillangóként talán Burberry Prorsumban tündökölnék....



Régi idők új formái

Említettem már, hogy a tervezők idén is felidéztek egy régi kort, méghozzá a 19. századi francia divatvilág múltjából. Mi aztán nem keresünk csomót a „kánkán” inkább felveszünk egy csinos Urban-t!... De félretéve a rossz szóviccet. Burberry Prosum kollekciójában még kánkán cipőkkel is találkozhatunk. Carolina Herrera izgalmas fűzős tipegője megdobogtatta szívemet, nem véletlenül került be hát szerkesztőségünk kedvenc cipőinek gyűjteményébe.




Szerkesztőségünk megszavazta az év legtrendibb cipőit!
Íme:

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL