SZÁMMISZTIKA

A 8 és a lakhelyed

Szerző:
Szabó Anna
Lakóhelyünk számának bizonyíthatóan nagy jelentősége van, amit főleg akkor veszünk észre, ha már egy ideje ott élünk. A bérelt lakások és a hotelszobák esetében természetesen ugyanezt tapasztalhatjuk, ha elég sokáig maradunk bennük ahhoz, hogy észrevegyük a befolyásukat.

 

A 8-as számú lakóhely beceneve a „pénzesház”, mivel a kertjében minden valószínűség szerint pénzesfa nő. Persze ez nem egészen így van, de az biztos, hogy a 8-as számú házak olyan lehetőségeket vonzanak, amelyek az anyagi felelősség megtapasztalásához vezethetik a lakókat. A házban a lakók gondolkoznak, esznek, alszanak, tisztálkodnak, és dolgoznak, dolgoznak és dolgoznak.

Maga a lakhely nagyobbnak látszik a tényleges méreteinél, valamint értékesnek és gazdagnak látszik, bármennyit is ér valójában. Az a sok régi bútor valahogy sokkal jobban néz itt ki. Van valami a környezetében, az ablakaiban, vagy akár az építésében, ami egy palotát juttat az ember eszébe. Minden felnagyítva jelenik itt meg, ezért gondosan és szándékosan meg kell kurtítani bizonyos dolgokat, és a növekedést mindig szabályozni kell. A pénzkeresésre irányuló ötletek szinte percről percre érkeznek az itt lakókhoz. A melegséget és a család közelségét általában a biztonság és a lehetőségek ígérete váltja itt fel. Nagyszerű brókerek, otthoni üzletek, vállalkozók, orvosok, menedzserek, sportolók, politikusok és hírességek számára. És hogy mi a hátránya? Ha valami rosszul sül el, akkor az nagyon-nagyon rosszul fog elsülni.



Vissza a cikkhez  »



 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL