2018. április 25. - Márk
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. április 25. - Márk
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Első randin lefeküdni? - Szex helyett inkább valami más

Dr. Betty

Nagyon gyorsan lefekszenek egymással a párok. Hamarabb ismerik meg egymás nemi szervét, mint egymás arcát, a személyiségükről pedig már ne is beszéljünk. Ennek gyakori következménye az lesz, hogy az ember kiég, elközönyösödik, belefárad és elveszi a lehetőségét annak, hogy kialakuljon a szerelem.

 

 

Ne felejtsük el, hogy a virág sem nyílik ki egyből, hanem először bimbódzik, így a szerelem is a szexuális együttléttel teljesedik be, virágzik, de ehhez idő kell. Időt kell hagyni arra, hogy az igazi szerelem megszülethessen, hogy megismerjük egymást, a szokásainkat, a hobbijainkat, az alvásmódunkat, azt, hogy mit szeretünk enni, olvasni, és hogyan szeretünk szórakozni. Így alakul ki lassan a szerelem. Mert sokak számára a szex csak sport, különböző tornagyakorlatokat végeznek a lepedőn, s kielégítik egymást. Kutatók azt mondják, hogy az orgazmus is ugyanolyan boldogsághormont, azaz endorfint termel, mint a sportolás. És a szex ugyanolyan kalóriát éget, mint a sport, ugyanis akár 300 kalóriát is felemészt egy átlagos szexuális együttlét.

A szerelem sokkal több a szexnél, ezért jóval időigényesebb is

Ha meghívod álmaink férfiját magadhoz vacsorára, ne egyből az ágyba kössetek ki, amint leszedted az asztalt, hanem beszélgessetek, ismerjétek meg egymás erkölcsösségét, gondolkodásmódját, életcéljait, terveit és ízlését. Talán a közös vacsora a legjobb erre. Nádas Péter mondta, hogy az ember úgy szeretkezik, ahogyan eszik. Evés közben ismerjük meg a másik ember temperamentumát és szenvedélyességét. Hippokratész szerint, amilyen az ételed, olyan lesz az életed is. Tehát az első randin semmiképpen se feküdj le a kiválasztottal, hanem egyetek jókat és beszélgessetek az élet értelméről, hogy minél jobban megismerjétek egymást és csak akkor add át magad neki testileg, amikor már úgy érzed, hogy valóban ismered, és te is készen állsz egy tartós kapcsolatra. Legyen nálad a szex bizalmi kérdés, és ne erőltesd, hogy már az ismerkedés napján lefeküdj a kiválasztottal.

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...
$( document ).ready(function() { $("#main_SC_TBlock").insertBefore("#fb"); });

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

8 módja annak, hogy elfelejtsd a viszonzatlan szerelmet - Felejtsd el, ha nem szeret!

8 módja annak, hogy elfelejtsd a viszonzatlan szerelmet - Felejtsd el, ha nem szeret!

A legszebb dolog beleszeretni valakibe, de csak akkor, ha az érzések viszonzásra találnak. A viszonzatlan szerelem veszélyes betegséggé válhat, ami csökkenti az önbecsülést, és olyan érzést kelt, mintha nem érdemelnénk meg a boldogságot. Ha te is ebben a cipőben jársz, ne aggódj, van rá gyógymód. Ki kell szeretned belőle, hogy újra szabad lélek lehess.

Tovább »
Várnak rád az év egyik legmágikusabb napján, április 30-án Beltane angyalai, hogy segíthessenek!

Várnak rád az év egyik legmágikusabb napján, április 30-án Beltane angyalai, hogy segíthessenek!

Április 30-a éjjelén kezdődik és május elsejéig tart az ősi ír-kelta druida tűzfesztivál, ahol a szerelmet, a termékenységet, az életet, a boldogságot ünnepelik, így akár e tekintetben Te is segítségül hívhatod az angyalokat, akik megadják neked mindazt, amire vágysz! Ne hagyd ki az év egyik legmágikusabb napját, amikor is várnak rád az angyalok, hogy segíthessenek!

Tovább »
Napi Tarot - Szerda

Napi Tarot - Szerda

A Csillag, úgy tetszik, a Mértékletesség testével. Nővérével ellentétben ő nem tartalékol és mérlegel, hanem fenékig kiüríti a kancsóit. Bízik abban, hogy azok újra meg újra megtöltődnek.

Tovább »

Kalkulátor

Parfümök, illatok aromaterápiával

Engedd be a természetet otthonodba, és készíts néhány illatos parfümöt az aromaterápia segítségével. Válaszd ki, mely illathoz vonzódsz a legjobban, és máris láss neki!

Még több kalkulátor »

Szakértők

Tőke Zoltán

Hangterapeuta

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Tőke Zoltán

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép