REJTÉLY-MISZTIKA

A fekete kendő - Avagy szellemek igenis léteznek!

Szerző:
Szabó Anna
Már kisgyermekként is érdekeltek a kísértetekről szóló sztorik. Mindig is hittem a létezésükben, és hittem, hogy vannak jó és rossz szándékúak egyaránt. A nagyapám történeteinek megismerése után, és néhány apró jelből már biztosan tudtam, hogy kísértetek igenis léteznek.

A következő történet a nagyapám legjobb barátjával esett meg, akit Péternek hívtak. Nagyapám szerint nagyon jó ember volt, sohasem bántott senkit. Szerette a lovakat, három lovával úgy törődött, mintha a gyermekei lettek volna. Addigi háza udvarán azonban nem volt elegendő hely nekik, így eldöntötte, hogy elköltözik. A szomszédos faluban talált is egy házat, amihez gyönyörű és egyben hatalmas udvar tartozott.

A beköltözés napján a ház addigi lakói felkeresték Pétert. Egy 40 év körüli, barátságos házaspár volt. Péter kifizette nekik a ház árát és azok tovább álltak. A ház előtt üdvözölték az új szomszédai, de mikor elmondta, hogy oda költözik mindenki szájtátva bámult. Nem értette a reakciójukat, és mikor megkérdezte, hogy mi ezzel a baj, azok nem feleltek. Lovait bevezette az istállóba és bement a házba. A régi lakók semmit sem vittek el. A saját dolgait kipakolta, nagyon elfáradt, így korán ágyba bújt.

Hajnali egy órakor az ablak hangos nyikorgására ébredt

A hideg szellő bejárta az egész szobát. Felkelt becsukni, majd visszaaludt. Reggel mikor felébredt, az ablak újra nyitva volt. Péter nem értette miért, de aznap délutánra várta nagyapámat, így gondolta, majd ő megjavítja a hibás nyílászárót. A konyhába ment reggelit készíteni, és ekkor látta, hogy az asztalon két borospohár van, félig borral töltve. Annyira fáradt lett volna előző este, hogy nem vette volna észre?

Délután, amikor nagyapám megérkezett hozzá, már eltakarított mindent, ami az előző lakosoké volt. A dolgozószobában ültek le beszélgetni, amikor kopogtatást hallottak. Egy idős hölgy volt az, aki könyörgött Péternek, hogy költözzön el onnan, mert "este már elkezdődött". Nagyapám barátja elküldte a nénit, hisz nem adott neki értelmes magyarázatot arra, hogy miért is kellett volna elköltöznie. Megcsinálták az ablakot, hogy ne nyíljon ki, majd Péter egyedül maradt. Kiment megetetni a lovakat és látta, hogy a néni mellettük ül. Az asszonnyal nem állt szóba és visszament a házba.

(A kép csak illusztráció)

A titokzatos fekete kendő

Mire visszatért a házba, a szobában az ablak ismét nyitva volt, az ablakpárkányon pedig egy fekete kendő lógott, amit rögtön kidobott az ablakon. Szörnyen megijedt, nem tudta mi történik vele, de rájött, hogy ez nem lehet véletlen. Már hiába zárta be az ablakot, az öt perc múlva újra nyitva állt. Reggel a konyhában újra két borospoharat talált az asztalon. Ezek most tele voltak a löttyel. Megfogta az egyiket és látta, hogy valami furcsa, sűrű, vörös folyadékkal van megtöltve. Pétert hirtelen rosszullét fogta el, szédült, kezéből pedig kiesett a pohár. Kisietett a levegőre.

Az utcán hatalmas tömeg állt, a szomszédok elmondták Péternek, hogy mi történt. A szomszéd öreg néni meghalt. A kapuja előtt találtak rá, kezében egy fekete kendőt szorongatva. Ezután Péter összepakolt és nagyapámhoz sietett. Elmesélt mindent neki, nagyapám pedig megengedte, hogy náluk lakhasson, amíg azt a házat el nem tudja adni. Sohasem jött rá, hogy mi is történt ott vele valójában. A borospoharakat sem értette, hogy kerültek oda. Valaki ijesztgetni próbálta? És hogy került az ablakpárkányra az a fekete kendő?

A történtek után Péter hátra lévő életét arra szentelte, hogy bebizonyítsa: szellemek igenis léteznek.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL