REJTÉLY-MISZTIKA

A bűnevés ősi, rémítő rítusa

Szerző:
Szabó Anna
A bűnevés volt minden idők leghátborzongatóbb és legmagányosabb hivatása. 110 éve, Skóciában halt meg számkivetetten Richard Munslow, az utolsó bűnevő. Nem mintha nem akadt volna dolga – csak éppen a bűnevésért nem járt sem pénz, sem megbecsülés. Rettegtek tőle és üldözték, ha nem volt rá szükségük.

Védekezés a rontás, átkok és kísértetek ellen

A bűnevő önként átvállalta mások bűneit. Őt hívták, ha rontás ült a házon, vagy ha a háziak isteni büntetésre gyanakodtak rossz életük miatt. Érte küldtek akkor is, ha egy családtag váratlanul halt meg, vagy nem volt hajlandó megbánni bűneit, esetleg bűnei más miatt nem nyertek megbocsátást – például az egyház megítélése miatt. Ám aki nem nyert megbocsátást bűnéért, vagy nem is volt halandó megbánni azt, és az egyház sem tudta feladni neki az utolsó kenetet, annak szelleme nem találhatott nyugodalmat a babonaság szerint. A falusiak úgy hitték, hogy az ilyen lélekből kóborló kísértet lett, aki rontást és dögvészt hoz a közösségre. Ezért, hogy minél távolabb tartsák maguktól a kísértetet, kiközösítették az egész családot, legalábbis megbélyegezték őket. A zord középkorban mindez akár az egész család életébe is kerülhetett. Ha viszont valaki átvállalta volna a rontást vagy az elhunyt bűneit, akkor a családot sem közösítették volna ki. Így született meg az ősi, több ezer éves hagyományok, a népi mágia és a keresztény hagyományok keveredéséből a bűnevő rettegett figurája.

Rituálé

A skót bűnevő olyan rémisztő sorsú ember volt, aki egy rituális étel elfogyasztásával valóban megette más emberek bűneit. A halott vagy haldokló ember mellkasára egy darab kenyeret, vagy halotti süteményt helyeztek, mivel a babona szerint a lélekkel együtt annak bűnei is ott hagyják el a holtat, azonban míg a lélek emelkedik, addig a bűnök megragadnak a kenyérben. A bűnevő ezt a kenyeret megette a hozzá adott borral vagy sörrel és közben hangosan így szólt: „Drága testvérem, megkönnyítem a lelkedet. Átveszem tőled bűneidet, terheljék azok az én lelkem, hogy a te lelked megszabadulhasson, békében nyugodjon. Ne gyere vissza földjeinkre és mezőinkre, hogy családod is békében élhessen!"

Ha rontás volt a házon, a bűnevőnek meg kellett állnia kint az ajtó előtt, ahol a ház ura várta és leültette a lócára. A bűnevőnek ott megennie a kenyérdarabot és meginnia a sört, közben pedig elmondani, hogy átveszi a házat sújtó átkot, rontást és a háziak bűneit.

Büntetett önfeláldozás, boszorkányként való üldözés

Noha a bűnevő tettével a kiközösítéstől és a teljes romlástól mentette meg az embereket, azok pontosan a megsegítettek bűnei miatt rettegtek tőle. Minél több mindenkin segített a bűnevő, annál több bűnt tulajdonítottak a szerencsétlennek és annál inkább irtóztak tőle. Elűzték a faluból és csak a neki kijelölt helyen élhetett. Ha meglátták őt, kővel dobálták meg és elűzték, akár a leprásokat. A néphit úgy tartotta, hogy a számtalan átvállalt bűn romlottá tette, aki dögvész a közösség számára. Az ördöggel cimborál, rontást rak rájuk a puszta látványa is, tud varázsolni és szemmel verni. Tulajdonképpen nem jártak messze az igazságtól – ennél elátkozottabb életet még elképzelni is nehéz. Mivel emiatt nem volt szabad hívás nélkül megközelítenie a közösséget, templomba sem járhatott, így az egyház is üldözte.

Nem csoda, hogy egy-egy nagyobb döglés a jószágok között, járvány vagy rossz termés esetén mindig a nyomorúságos életű bűnevőt vették elő és bélyegezték meg vagy végezték ki boszorkányként. Éppen azt, aki őket mentette meg mindettől, és maximális fizetsége jelképesen hat penny volt.

A bűnevés gyökerei

Rengeteg helyen felbukkan a bűn megevésének, és így a lélek megtisztításának ősi hiedelme. A bűnök átvállalásának legtisztább alakja Jézus, de hasonló hiedelem élt az aztékoknál, a Balkánon pedig még a mai napig jelen van ez a rítus, csak ott a túlélő családtagok teszik mindezt a halotti toron. Egyesek azt tartják valószínűnek, hogy a bűnevés rítusa az őskorba visszanyúló, visszataszító necro-kannibalizmusból ered, mely az évezredek alatt természetesen megváltozott. A természeti népeknél még száz éve is előfordult szórványosan, hogy a holtat – tiszteletből – elfogyasztotta a törzs. A keresztény hagyományok hatására az addigra - szerencsére - feledésbe merült, test tényleges elfogyasztásának őskori rituáléja helyett a holtat kenyérrel, ember formájú kenyérrel vagy ún. halotti süteménnyel kezdték helyettesíteni.

Elég gyomorforgató még belegondolni is. Magába a bűn megevésébe is, de a szerencsétlen nyomorultat kihasználó és kiközösítő közösség viselkedésébe még inkább.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL