REJTÉLY-MISZTIKA

Uri Geller- Bűvész vagy parafenomén a kanálhajlítás mestere?

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne halott már volna a magyar, izrael és brit gyökerekkel rendelkező György Gellérről? Vagyis ismertebb nevén Uri Geller, televíziós szerepléseivel vált híressé. Elmondása szerint természetfeletti pszichikai képességek birtokában van, mint a pszichokinézis, telepátia. Ám legfőbb produkciója a kanálhajlítás. Vajon egy profi bűvésszel vagy parafenoménnel van dolgunk?

Kanál-love

A Tel-Avivban született csodabogár földöntúli képessége először elvileg öt éves korában mutatkozott meg, mikor evés közben állítólag meghajlott a kanál a kezében. Nem elég, hogy elvileg csodás képességek birtokában van, de állítása szerint anyai ágon Sigmund Freud is a felmenői között van. Megjárta az izraeli hadsereget ahol ejtőernyős volt, majd egy kicsit fotómodellkedett, esküvői tanúja pedig Michael Jackson volt. Nem mellesleg, az ötezret meghaladó kanálgyűjteménye van, amelyek egyes darabjait olyan híres emberektől kapta vagy vásárolta, mint amilyen Elvis Presley, Sir Winston Churchill vagy Puskás Ferenc. Úgy tűnik a kanalak a szíve csücske vagy csak kanálfetisiszta.

Mit mondanak a kritikusok?

A kritikusai pedig attól visszhangosak, hogy képesek bemutatni, bebizonyítani, hogy Uri mutatványai nem többek, mint bűvésztrükkök és illúziók, amikhez igazán nem szükségesek csodás képességek.

Újságcikkek, tanulmányok, könyvek taglalják azt hosszasan, hány ezer lehetséges módja van a csalások elkövetelésére. Ilyen például, hogy Geller menedzsere, Shipi Shtrang és Shipi nővére, Hannah Shtrang titokban segítették őt a trükkök kivitelezésében. De akár mindenféle elterelő technikát is alkalmazhatott.

A kanálhajlítás például megoldható figyelem eltereléssel, vagy hogy hanem előre preparált (felmelegített) kanalat hajlít meg, amelyhez minimális erőkifejtés szükséges. Továbbá máskémiai módszerekkel is megoldható, mint amilyen a korrozív anyag juttatása a kanál, amely az elhajolás illúzióját kelti.

Ami a telepátiát illeti... Geller mindig lassan, fokozatosan beszél. Többször rákérdez, hogy jó nyomon jár-e. Ezt a pszichológiában a „hideg olvasás"-nak nevezik, amely során a bűvész az előzetes tudás illúzióját keltve csal ki információt a résztvevőből.

Aztán ott van még a megállt órák újbóli elindításának mutatványa. Az órásmestereket tudják a titkot, miszerint a legtöbb elromlottnak hitt óra a beszáradt olaj miatt áll meg. Ilyenkor elég a kéz melege ahhoz, hogy az olaj megpuhuljon, és voilá! az óra ismét jár.

Ha ezek még nem is győzik meg a fanokat vagy a rajongókat, akkor vajon az se, hogy a fizikai Nobel-díjas Richard Feynman, a Tréfál, Feynman úr? című könyvében azt írta, hogy Geller képtelen volt meghajlítani egy kanalat az ő és fia számára. Ráadásul Feynman amatőr bűvészként előzőleg megakadályozta meg, hogy Geller trükkökhöz folyamodjon.

Már megint azok az ufók...

Uri „védelmének" egyik alakja, Andrija Puharich amerikai parapszichológus kutató. 1974-es Uri című könyvében arról ír, hogy Gellert és őt a Hoova nevezetű bolygó (fogalmam sincs hol van) „kompjúterizált" lakói választották ki, hogy legyenek a közvetítőik. A Spectra nevű hoovai űrhajóról eredő hangok beszélnek hozzá azokban a helyiségekben, amelyekbe Geller belép. De ezek a hangok magnetofon segítségével is képesek kommunikálnak vele. Továbbá Puharich szerint a Hoováról sugárzó láthatatlan erő az, aminek segítségével képes Geller a fémet meghajlítani, az ólmot arannyá változtatni, gondolatot olvasni, és eltakart szemmel autót vezetni. Hát nem csodálatos? Puharich egyenesen azt a kijelentést tette, hogy Geller a Hoova megnyilvánulása, és ő Geller prófétája.

Pálfordulás, személyiségzavar, most akkor fiú-e vagy lány?

Persze amennyi kritikusa, annyi rajongója is akad(t), de folyamatosan kapta az ívet az ellenlábasaitól. Majd 2007-ben a német nyelvű Magische Welt-nek (Varázslatos világ) azt nyilatkozata, hogy mutatványait nem paranormális képességei segítségével hajtja végre. Aztán rögtön 2008-ban ismét parafenomén lett, mikor is 2008. január 20-án a magyar TV2 kereskedelmi televízió Napló című műsorában azt állította, hogy természetfeletti képességei által hajtja végre kunsztjait.

Azt mindenesetre elismerte, hogy mutatványai megismételhetők bűvésztrükkök segítségével, de az ő keze tiszta, mint Pilátusé és nem alkalmaz trükköket alkalmaz, hanem színtiszta paranormális képességeket.

Geller már nyilvánosan is lebőgött

Johnny Carson még 1973-ban meghívta meg Gellert a The Tonight Show című műsorbába. A felvétel előtt felkérte James Randit, - Geller legfőbb kritikusát - segítsen megakadályozni bármiféle csalást.

A show során Gellernek prezentálnia kellett volna a specialitásait, de hosszú próbálkozás után sem volt képes demonstrálni jellegzetes mutatványait. Később arra hivatkozott, más mentalisták blokkolták képességeit...

Persze televíziós felvétel részleteiből készített jogi úton igyekezett eltávolíttatni a YouTube-ról, de nem járt sikerrel.

Második lebőgése a saját műsorában történt, amelyben a parafenomén utódait keresi. A show izraeli változatának egy részében egy iránytűt igyekezett mozgásba hozni telekinetikus képességeivel. Csakhogy a felvételeken látható, hogy egy a hüvelykujjára erősített mágnes segítségével hozta mozgásba az iránytűt. Természetesen az ezt bemutató klipp repült a YouTube-ról.

Aztán mindenféle perek zajlottak a leleplező videók eltávolítása kapcsán, miszerint nem hivatkozhat szerzői jogok megsértésére, mert volt, amelyik nem is az övé volt. Így hát bukva a pert, a videók visszakerültek a netre.

Nos? Ő mindezek után is parafenoménnek mondja magát, igaz egy ideje gyanúsan eltűnt a média reflektorfényéből. Vajon tényleg egy meg nem értett szupertehetség? Vagy mentségére szolgáljon, hogy annyira szeretett volna az lenni, hogy már maga is elhitte? Netán egy csaló? Egy bűvész-zseni? Ezt mindenki eldöntheti maga a bizonyítékok fényében.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL