ANGYALISKOLA

Mivel telnek az angyalok napjai?

Szerző:
Szabó Anna
Tudjuk, hogy vannak és léteznek, hogy a Mennyekben élnek, hogy fáradhatatlanuk tevékenykednek értünk, emberekét és a Földért. Hosszas leírások és könyvek szólnak arról, mely szféra angyala mit csinál. De vajon látjuk a fától az erdőt vagy csak „ennyit” tudhatunk róluk? Mivel telik úgy Isten igazán egy angyal napja? A nyomukba eredtünk egy napra, hogy válaszolhassunk erre!

Mit „illik" tudni az angyalokról?

Például, hogy Isten teremtményei. Isten, először megteremtette a Mennyek Országát, amely sokak szerint Hét Szférából áll. Megteremtette hozzá a tökéletes, tiszta lényeket, kik szolgálni fogják, és ezek lettek az angyalok. Nem csak a Mennyek munkásai, hanem sokkal inkább az embereké. Mikor megteremtődött a Föld, Isten őrangyalokat küldött az emberek mellé, és a természettől kezdve, a legapróbb dolgokig, minden mellé angyalokat rendelt, hogy biztosítsa a világ zavartalan működését. Ekképp lett a földnek, a kőnek, a fának, a víznek, a földrengésnek, a villámnak és még a végtelenségig lehetnek folytatni a felsorolást. Az emberek igényeire és érzéseire specializálódva az Isten, szakértő angyalokat rendelt el továbbá a szerelemnek, szeretetnek, halálnak, boldogságának, szüléshez, aratásnak, és még rettentő sok fogalomnak, tulajdonságnak, foglalkozásnak. De nehogy azt higgyük, hogy csak a Földünkre terjed ki a hatáskörük, mivel sok más bolygónak és csillagrendszernek is akadnak angyalai. Egyszóval, mindennek lett angyala. Mindezt persze, az idő haladtával tehette meg, egészen napjainkig, mivel egyre újabb és újabb angyalok tűnnek fel a láthatáron...

Hogy néznek ki?

Isten, a saját képére teremtette az embereket, így hasonlóképp az angyalokat is. Sokaknak emberformában jelennek meg, míg másoknak puszta fény, fénygömb, kósza villanás alakjában. Hogy segítségünkre legyenek a meglátásukban, sokszor úgy jelennek meg, ahogy „elképzeljük" őket. Ez lehet a tipikus, szárnyas, fehér tógás változatuk. Már sok ember lehet annak büszke tudója, hogy megjelent neki egy angyal. Néhányukat évszázadok óta festik meg, és sokukban lehet hasonlóságot felfedezni, ami azt jelenti, igyekszenek igaz alakjukat felfedni, ugyan alapvetően az angyalok fényből állnak. Tiszta, fehér, isteni fényből jöttek létre, miután Isten részei, ezért természetesen belőle származnak.

Mivel telik egy angyal napja?

Mint ahogy Isten, ők is örökké ébren vannak, minden pillanatban akad dolguk, hiszen az általuk felvállalt minőségeket, posztokat, folyamatosan fenn kell tudni tartaniuk, a világ bármely részén. Akárcsak a négy fő arkangyal, mindig mozgásban vannak, hiszen imák, fohászok ezrei szólnak hozzájuk, elvégre működtetni kell a természetet és a világot. Nem beszélve saját, személyes őrangyalunkról, akik felelősek értünk, a fejlődésünkért, és biztonságunkért, úgyhogy nem kevés munkát adunk neki.

Vagyis, utaznak a nagyvilágban. Elméjük egy óriás parabola antenna, azonnal meghalják, hol van rájuk szükség. Az arkangyalok, megjelennek az imádkozók részére, de minimum elküldik hozzá segítő energiájukat, ha éppen nem tudnak személyesen vállon veregetni egyszerre egy millió embert. Bár ők maguk osztódni nem tudnak, de szeretetük, energiájuk, áldásuk kiapadhatatlan forrásként száll szét a világban a rászorulóknak.

Akik nem az emberek közelében dolgoznak, azok éppen lelkeket irányítanak a Mennyekben. Gondoskodnak arról, hogy a megfelelő helyre kerüljenek, megbékéljenek, óvják és őrzik őket vagy éppen elősegítik újjászületésük folyamatát, mint a kerúbok.
Másokat harcokat vívnak mindennap a gonoszság és démonok ellen, mint az uralmak, illetve a kerúbok is. A trónok ítélkeznek és megbüntetik a rossz és gonosz lelkeket és a démonokat.

A fejedelemségek az országokra és a kontinensekre vigyáznak és segítik azokat. Az erősségek mozgásban tartják a világot és minden apró kis elemét.
Egyszóval rengeteg dolguk van az angyaloknak, nem csak csoportonként, hanem egyénenként is.

Angyalgyanús segítségek

Gondoljunk csak a váratlan szerencsére és pénzre, hosszantartó vagy nehézkes betegségből való felgyógyulásra, a balesetek elkerülésére, és az egyéb hirtelenjövő segítség megkapásokról. Bár nem minden esetben az ő számlájukra irható a pozitív végkimenetel, mivel a saját akaratunk és kitartásunknak nem kevésbé köszönhetünk ilyen hétköznapi csodákat. De az, hogy ezért magunknak, vagy nekik legyünk hálásak, az már rajtunk áll.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL