REJTÉLY-MISZTIKA

A Ceres törpe bolygó rejtélye

Szerző:
Szabó Anna
Annak ellenére, hogy sokat tudunk róla, Naprendszerünk tartogat még számunkra meglepetéseket. Ezek kutatása rendkívül izgalmas terület és tudósok csoportjai dolgoznak azon, hogy bizonyos rejtélyekre magyarázatot találjanak. 2015 ilyen tekintetben egy különös év lehet, hiszen választ kaphatunk a Ceres törpebolygó rejtélyes fénypontjainak milétére.

2015. március 6-án a NASA a Ceres törpebolygó körüli pályára állította a Dawn űrszondát. Az űrszonda alig egy hónappal korábban, február 19-én mintegy 46 ezer kilométer távolságról készített felvételeket, amelyeken a Ceres régebbről ismert fényes foltja kettős szerkezetet mutat. Az eredeti folt mellett egy nála halványabb, de szintén nagyon feltűnő kisebb fényfolt figyelhető meg. Ezen új felfedezés előtt értetlenül állnak a NASA tudósai.

Vajon miről lehet szó?

Nem sokkal a felvételek publikálása után több elmélet látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mit is jelenthetnek a fénypontok. Ha elvetjük az irreális feltevéseket, mint például azt, hogy űrhajótörést szenvedett földönkívüli lények próbálnak ilyen módon segítséget kérni, akkor a következő magyarázatok lehetségesek:

• Jég: a NASA szakértői szerint ez a legkézenfekvőbb magyarázat. Azt már ezelőtt is tudták, hogy a Ceres gőzt lövel ki a világűrbe. Azt azonban még mindig nem igazán világos, hogy hogyan kerül(t) gőz a törpebolygó felszínére.

• Só: a két világos folt sófelhalmozódásra is utalhat a törpebolygó felületén.

• Jégvulkán: a fényfoltok közel fekszenek egymáshoz, ami arra is utalhat, hogy geológiai magyarázatot kell(ene) keresnünk. Talán egy vulkánról van szó, de nem egy átlagosról, mert akkor a láva fénye sokkal erősebb lenne. Jégvulkánok? Ahhoz, hogy ezt megállapíthassuk, tisztább felvételekre lenne szükségünk.

Chris Russel, aki a Dawn expedícióban is részt vesz, így nyilatkozik: " Számunkra a Ceres csupa rejtély. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy mindenképpen meglepetést okoznak majd a Dawn által készített felvételek."

A Dawn már nyolc éve úton van és miután elér küldetési helyére, másfél éven keresztül fog felvételeket küldeni a Földre. Remélhetőleg sikerül majd kideríteni, mik is azok a fénypontok.

A Ceres egy törpebolygó a Naprendszerben. Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801. január 1-jén, részben Zách János Ferenc hozzájárulásával. Nevét Ceres után kapta, aki a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője volt a római mitológiában.

A Ceres mintegy 950 kilométeres átmérőjével a legnagyobb és megnehezebb test a Mars és Jupiter közötti aszteroidaövben. Az aszteroidaöv össztömegének körülbelül egyharmadát adja. Emellett az is különlegessé teszi, hogy a kisebb, szabálytalan alakú, gyengébb gravitációval rendelkező aszteroidákkal szemben a Ceres gömb alakú.

A Mars és a Jupiter pályája között található ismeretlen bolygó ötletét először Johann Elert Boden vetette fel 1768-ban. Aztán 1800-ban huszonnégy képzett csillagász együttes erővel kezdte el keresni a feltételezett bolygót. A csoportot Zách János Ferenc vezette. Végül 1801. januárjában Giuseppe Piazzi bukkant rá. Tulajdonképpen egy csillagszerű objektumot talált, amiről először azt gondolta, hogy üstökös. Huszonnégy alkalommal figyelte meg a Cerest, utoljára február 11-én. Sajnos betegsége miatt kénytelen volt félbehagyni az égitest követését.

A Ceres csak 2006-ban kapta meg a bolygó osztályozást, amikor a Plutó körüli vita - hogy mi számít bolygónak - lezárult. A Ceres és a Plutó törpebolygó besorolást kaptak.
Eddigi megfigyelések arra utalnak, hogy a Ceres egy megmaradt ősbolygó - bolygócsíra -, amely 4,57 milliárd évvel ezelőtt keletkezett a kisbolygóövben. Míg ezen testek nagy részét kisodorta a Naprendszerből a Jupiter gravitációs ereje vagy más ősbolygókkal összeolvadva Föld-típusú bolygókat formáltak, a Ceres viszonylag érintetlen maradt.

A mai napig egyetlen űrszonda sem látogatta meg a Cerest. A NASA által 2007. szeptember 27-én elindított Dawn az első, amely a küldetés tervei szerint 5900 kilométeres magasságban pályára áll a Ceres körül. Öt hónapnyi tanulmányozás után távolságát 1300, majd újabb öt hónap múlva 700 kilométerre csökkenti majd.

Mivel a Ceres a kisbolygóöv legnagyobb objektuma, számos tudományos-fantaszikus témájú könyvben, filmben, valamint számítógépes játékban szerepelt. Például Marton Béla két regényében is fontos szerepet kap: ezek a "Ceres foglyai" és az "Utazás a Vénuszra" .

Tehát a Ceres továbbra is könyvekbe illő, rejtélyes objektum marad. Az, hogy fénypontjainak mi lehet az eredete, egyelőre titok. Vagyis nincsen rá magyarázat. Ki tudja, talán már nem kell sokáig várni.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL