SZÓRAKOZÁS

A Superman átok - Veszélyes szakma Supermant játszani

Szerző:
Szabó Anna
Téboly, állítólagos öngyilkosság, kerekesszék. Katasztrofális sorsok és Superman. A szupererő a jelmeztárban marad? A hollywoodi baljós legenda szerint aki búcsút mond a produkciónak, annak annyi.

George Reeves, aki kezdetben volt bokszoló és amatőr zenész, 1914. január 5-én született, Iowa államban. 1950-ben szükségből szerződött le Superman szerepére, a második világháború után. Akkor még nem sejthette, mekkora sikert hoz számára később a karakter. Az Adventures of Superman (Superman Kalandjai) című sorozat főhőseként az amerikai gyerekek tévés sztárja lett. Superman azonban veszélyesebb vizekre evezett, illetve süvített, viszonyba kezdett az MGM vezetőjének, Eddie Mannixnek feleségével, Toni Lanierrel. A nyolc évvel volt idősebb nő finanszírozta Reeves luxus életvitelét, akit pár évvel később ejtett egy fiatalabb színésznőért, Leonore Lemmonért.

Éppen az esküvőjüket tervezgették, mikor 1959. június 16-án a fegyver közbeszólt. Hollywoodi villájukban dördült el, a hivatalos álláspont szerint Reeves öngyilkos lett a hálószobájában. Újabb szerződéssel a zsebében és nászra készülve, valamint több töltényhüvellyel körbevéve a földön, valószínűbb, hogy a féltékeny Eddie Mannix ölette meg. Halála azóta is rejtély.

Christopher D' Olier Reeve New Yorkban született 1952. szeptember 25-én. 1978-87 között alakította Superman-t. Egy bizonyos lóverseny tett keresztbe karrierjének, lova megtorpant 1995 májusában ama bizonyos akadály előtt, ledobta magáról Reeve-t, akinek egyéb sérülésein kívül a nyakcsigolyája és gerincveleje szenvedett akkora kárt, hogy nyaktól lefelé teljesen lebénult. Innentől kezdve kerekesszékből nézhette Superman legújabb kalandjait, 2004. október 10-én bekövetkezett haláláig. A Christopher Reeve Alapítvány segíti mozgássérült sorstársait.

Margaret Ruth "Margot" Kidder játszotta Lois-t 1978-ban. A kanadai-amerikai színésznő 1948. október 17-én született. Elnyerte a Saturn-díjat a legjobb női mellékszereplőként. 2004-ben a Smallville című sorozatban tűnt ismét fel. Botrányos viszonyai és politikai álláspontjairól volt még híres, aktívan támogatta Jesse Jackson jelölését 1984-ben. 1990-es években az Öböl-háborúval kapcsolatban fejtette ki véleményét, mely szintén nagy port kavart. Autóbalesetet szenvedett, munkaképtelenné vált, és jelentős anyagi problémái keletkeztek. Bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, kezdett megbomlani az elméje.

1996 áprilisában hosszabb időre eltűnt, öntudatlanul bóklászott az utcákon, a hajléktalanok életét élve. Egy magánház hátsó kertjében találtak rá és vitték a Los Angeles-i rendőrségre. 2009-ben demokrataként tevékenykedett Montanában, 2011 augusztusában letartóztatták, mint politikai aktivistát egy tüntetésen.

Kirk Alyn volt az első, aki mellén viselte az emblematikus Superman logót. "Hé, úgy néz ki, mint Clark Kent." Az 1910. október 8-án született színész játszott az első élőszereplős 15 epizódos sorozatban, amely beszámolt Superman földre érkezéséről. A figura repülési technikáját finomította, testét tartó vezetékek látszottak a felvételeken, ezért a tekercsek mentek a selejtbe. Az ígéretes filmes kezdetek után a színész karrierje spirális zuhanásba kezdett, eltekintve néhány hasonló képregényen alapuló sorozatot. 1981-ben még szerepelt a Superman paródiájában, de csupán pár másodpercig - szerepe szerint szívrohamot kap egy furcsa látogatótól a bolygón.

Egyesek azt állítják, hogy a Superman alkotói, Jerry Siegel és Joe Shuster voltak elátkozva, miután a milliárd dolláros film-ötletet 130 dollárért adták el. Mindenesetre Christopher Reeve milliókra hatott ösztönzőleg. A váratlan akadályt, amit a sors gördített elé, emberfeletti módon kezelte, igazi szuperhősként viselkedett a kerekesszékben.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL