Fiú" és „Lány"

1972 februárjában járunk, egy észak–angliai nyugodt kisvárosban, Hexam-ban. A 11 éves Colin Robson, a Rede Avenue-n lévő családi házuk kertjében, gyomlálás közben bukkant rá a kőfejekre. Miután megtisztította őket, azt látta, hogy emberi formájuk van. Az öklömnyi nagyságú fejek egyike biztos, hogy férfit ábrázolt, ezért nemes egyszerűséggel elnevezték Fiú-nak. Zöldesszürke színű volt és kvarckristályoktól csillogott. Meglepően súlyosnak bizonyult, és homlokától a tarkójáig csíkokban haj is volt rajta. A másik inkább nőiesebb vonásokkal rendelkezett, így Lány lett a neve. Kidülledt szemei, „kontyba fogott" haja és horgas orra miatt inkább egy boszorkányra hasonlít - hajában sárga vagy vörös festéknyomok voltak.

Furcsa jelenségek

Colin és testvére Leslie, a kis „kincseket" gyanútlanul bevitték a házba, ám ezzel jelenségek furcsa sorozatát indították el otthonukban. A fejek maguktól körbefordultak, a körülöttük lévő tárgyak minden ok nélkül széttörtek, lánytestvérük ágya üvegszilánkokkal lett tele. Ekkor már ők is megijedtek és jobbnak látták a szobájukból eltávolítani Fiút és Lányt. Karácsonykor azonban egy virág nőtt ki azon a helyen, ahol a fiú megtalálta a fejeket és furcsa fény ragyogott körülötte. Ám ezek az események eltörpültek amellett, amit közvetlen szomszédjuk és gyerekei éltek át.

Rémisztő lény

Mrs. Robson, a fiúk édesanyja is hallotta a szomszédjukból jövő sikoltozást. Azon a bizonyos éjszakán Ellen Dodd és gyermekei olyan félelmetes dolgot tapasztaltak egész egyszerűen, amire nincs magyarázat.

"Bementem a gyerekszobába, hogy az egyik beteg gyermekemet megnézzem – mesélte Mrs. Robson. Tízéves fiam, Brian azt hajtogatta, hogy úgy érezte, valami hozzáért. Mondtam neki, hogy ne butáskodjon, de aztán megláttam ezt a fura alakot. Jött felém, és határozottam éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, majd négykézláb kiment a szobából."

Mrs. Dodd egy farkasemberszerű lényt látott. Az események hatására másik lakást kért és kapott az önkormányzattól. A történtek után a köveket elvitték a Robson házból, ezzel véget is értek a rejtélyes események. A fejek egy neves kelta kutatóhoz, dr. Anne Ross-hoz kerültek, ám neki és családjának is kijutott a borzongásból.

"A történteket ekkor még nem kapcsoltam össze a fejekkel. Mindig égve hagyjuk az előszobai lámpát, mert kisfiunk fél egy kicsit a sötétben, így beszűrődik valamennyi fény a szobába. Egyik éjszaka felriadtam és valamitől nagyon féltem. Igazából pánikban voltam, és borzalmasan fáztam. Körülöttem a jeges hidegség rémisztő leheletét éreztem. Valami arra késztetett, hogy az ajtó felé nézzek, és akkor megláttam azt a dolgot, amint éppen kimegy az ajtón. Kb. 2 méter magas, és enyhén görnyedt volt, félig állat, félig ember volt, és a fehér ajtó előtt feketének tűnt. Azt mondanám, hogy a felsőteste egy farkasé volt, az alsó része pedig egy emberé. Ekkor megfordult, és abban a pillanatban tisztán láttam, majd eltűnt. Muszáj volt utána rohannom - normális esetben ezt nem tettem volna, de úgy éreztem, valami kényszerít rá. Hallottam, hogy fut le a lépcsőn, aztán eltűnt a ház hátsó részében. Mire leértem a lépcső aljára, már hűlt helyét találtam, mégis halálra voltam rémülve."

Dr. Ross lánya sokkos állapotba került a lénnyel való találkozás következtében. Ez már soknak bizonyult a kutatónak és még aznap úgy döntött, hogy megszabadul a fejektől és a gyűjteményétől. Soha többé hallani sem akart róluk. A fejek ez után Don Robins-hoz, egy kémia kutatóhoz kerültek. Ő is tapasztalt furcsa eseményeket és folyton olyan érzése volt, mintha figyelnék őt a fejek. A kutató a lényt a skandináv mitológiából ismert Wulver-rel azonosította.

Gyerekjáték?

Meglepő fordulatot vett a történet egy bizonyos bejelentés miatt. Desmond Craige azt állította, hogy ő készítette a fejeket 16 évvel ezelőtt a lányának. Dr. Anne Ross ezt cáfolta. ,,Hacsak Mr. Craige nem ismeri az eredeti kelta kőfejeket, akkor különös lenne, ha ő készítette volna őket ilyenre. A fejek ugyanis meglepő módon kidolgozottak, és pontosan úgy néznek ki, mint a kelta fejek." Meglepő módon az analízis nem tudta megállapítani a kövek korát. Azóta a kőfejeknek nyoma veszett, hollétük nem ismert, így nem tudjuk meg soha a korukat és azt sem, hogy valóban ők-e a felelősek a történtekért.