GYERMEK

Boldog csemetét nevelni?

Szerző:
Szabó Anna
Nem kell szakembernek lennünk ahhoz, hogy felismerjük azt a nagyon fontos tényt: apa, márpedig kell a gyerekünknek. Ki kérdőjelezné meg ennek a bölcsességnek a valódiságát?

Akár beszélünk róla, akár nem, nagyon jól tudjuk, hogy a boldog, kiegyensúlyozott család működéséhez a legfontosabb feladat: az összetartó erő, mindkét szülőnek ad bőséges feladatokat.


Amikor a gyermeknevelésről esik szó, sokan hajlamosak a nők (anyák) szerepét hangsúlyozni.
Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a nők magukra vállalják születendő gyermekük életét, és magukra maradnak a gyermeknevelésben. A gondok és a boldogság közepette.


A kisgyerek kis gond, a nagy gyerek még nagyobb?
Már óvodát, megfelelő iskolát is nehéz választani, hát még felelősségteljes, megbízható társat, hivatást.
Az egyedülálló anyák, ha nem kényszerülnek nap mint nap belefáradni mind testileg mind lelkileg az apa pótlásába és saját szerepükbe, talán több idejük és lelkierejük marad arra, hogy megértsék gyermekük lelkének legapróbb rezzenéseit is.



Mekkora érték az, ha tudják, hogy mitől olyan boldog a tekintete csemetéjének, hogy mivel okozhat boldogságot, mivel adhatna többet, hogy az örök sebek némi gyógyulásra találjanak.


Ha az apa nem temetkezik a munkájába és nem hivatkozik karrierje építésére, szabadsága megtartására, mely által elhagyja a családját, Ő is férfiként megtaníthatná gyerekeit arra, hogy hogyan is kell családfőként élni és látni az életet. Csak így tapasztalhatja meg, milyen is az: boldog gyermeket és boldog családot teremteni.


A szülői szerepek évről évre változhatnak, az időt ugyan átrendezheti, de a minta apaszerep megmarad örökre. A szeretet és törődés is ugyan úgy megmarad, és szükség is lesz rá. Nem véletlenül hangoztatják úgy anyáink, nagyanyáink azt a bölcsességet, hogy a gyereknek márpedig apára van szüksége. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan minta apa, akitől mindez megtanulható és továbbadható.



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL