MÁGIA

Démonokkal suttogás - A Goécia művészete

Szerző:
Szabó Anna
Démon- és halottidézés, ördögökkel suttogás. A sötét, vagyis a fekete mágia mindenszintű művészetének összefoglaló neve a Goécia, ami az angyali mágia az az a Teurgia ellentéte. De mit jelent mindez? Valami sötét, bűnös és megvetendő dolgot? Veszélyes? Elkockázhatjuk vele a lelkünket, netalántán a testünket? Pillants bele a sötét művészetek tudományába!

Ez is csak mágia

Na de milyen mágia?! Kérdezheted felindultan. Pedig ez is csak mágia. Bár sokan természetellenesnek tartják, valójában nem az. Hiszen ahogy a világ minden kétpólusú (nappal-éjszaka, nő-férfi, pozitív-negatív) úgy a mágia is fehér és fekete. Erre a tudományra is szükség van. De korán sem azt jelenti, hogy bárki élhet vele, vagy kísérletezgethet! Ám rájuk is szükség van, ezen ritka személyekre, akik inkább ezt tudományt választják, mert általuk ismerhetjük meg a sötétség, a démonok, a másvilág természetét Mindazt, amitől félünk. Hiszen a legtöbb ember, az ismeretlentől fél, ami ellen nem tud küzdeni. Így lehetőség nyílik arra, hogy szembe nézhessünk a sötét oldallal.

Különben maga a góécia, mint görög szó, varázslót, mágust, bájt jelent.

Egy csokor fekete művészet

Nem csak az olyan ártó szándékú varázslatok tartoznak ide, mint az átkok és rontások. Ide tartozik a Nekromancia vagyis a halottidézés. Varázsigék, rítusok, áldozatok keretében a mágus megidézi a halott személyt, rábírva, hogy öltsön szellemi formát azért, hogy válaszoljon egy kérdésére vagy segítsen neki. Ugyanis a holtak haláluk után képesek a jóslásra és arra, hogy természetfeletti hatalmukkal beavatkozzanak a saját életünkbe vagy másokéba, ha úgy kívánjuk. De nem mindegyik halott képes rá, csak aki rájön erre a hatalomra és képes is használni.

Egyébként Nekromancián belül megkülönböztetünk a Scyomanciát, amikor csak a halott szelleme jelenik meg és a Nekyomanciát, amikor rendesen feltámad a halott és felül a koporsójában. Ez a legnehezebb és legveszélyesebb mágia, mivel ehhez szükség van véráldozatra is.

Aztán ide tartozik a Nigromantia, a démonidézés. Nem kell más hozzá, ahogy a nekromanciához sem, mint egy jó féle varázskönyv vagyis grimoire, ami lépésről lépésre leírja, hogyan kell csinálni az idézést. Márpedig a középkor rengeteg ilyen könyvvel kecsegteti a bátor kísérletezőket és utána a XX. század elején is íródott még néhány darab. Idézés, ráolvasás, szertartás segítségével a mágus megidézi a démonokat vagy éppen az Ördögöt a temetőben, keresztutaknál netalántán otthonában. Varázskörök segítségével, a megidézendő démonok neveivel vagy más titkos-mágikus betűkkel, pecsétekkel, szavakkal, füstöléssel és kántálással hívják oda a kiválasztott személyt. Ahogy ennél is, úgy a nekromanciánál is kulcsfontosságú, hogy a mágus szellemi és testi erejében, kellően határozott, hitében megrendíthetetlen, akaratos, céltudatos legyen, mivel csak akkor sikerülhet bármelyik mágia is, ha képes uralkodni, parancsolni a démonok és holtak felett. Ha ebből egy is hiányzik akkor kampec, mivel könnyen a visszájára sülhet az egész idézés, ő lesz szolgálja vagy a lelke lesz az eledele a dühös halottaknak vagy a csalafinta démonoknak. Mivel az előbbiek általában nem veszik jó néven, hogy visszacibálják őket az életbe, miután már elmentek, az utóbbiak meg ravaszok, gonoszok, akik csak arra várnak, hogyan okozzanak kárt vagy szállhatnának meg egy jó kis testet.

Ha ez nem lenne elég, ott van az az aprócska tény is, hogy a legtöbb mágikus szöveg latinul, héberül vagy arab nyelvan van és csak így működhet a művelet. Tehát, mindebből kifolyólag igazán nem kell aggódni, hogy a szomszédban lakó sátánista fiúcska biztos sikerrel idézi meg a démonokat vagy az utcán szembejövő sötét küllemű-rocker beállítottságú férfi. Szerencsére sokan csak a divatnak áldoznak, máskülönben, ha a fentebb soroltakat nézzük, elég sok mindenre van szükség a sikeres idézéshez, amire pedig nem mindenki képes, még akkor se, ha azt hiszi.

A megidézőnek mindenekelőtt magát is be kell biztosítania egy mágikus körrel, ami megvédi a sötét lényektől. Majd miután az általa kialakított másik körbe meginvitálta a démont, vigyáznia kell, hogy a saját körét semmiképpen se hagyja el. Pedig a démonok ha kicsit is gyengének látják az alanyt, szépen megpróbálják rávenni, hogy kilépjen a körből. Akkor viszont az emberből lesz a papucs és a démonnak bábja.

Na de mire jó, ha nagy nehezen és körülményesen sikerül igába hajtani egy démont? Onnantól kezdve van egy házi szolgája a mágusnak. Mivel a démonok természetfeletti erővel bírnak, válaszolhatnak a bármilyen kérdésére és bármit meg is tehetnek neki. Munkára, szolgálatra lehet őket fogni.

Bárki, aki általában goéciát művel, úgy tartják róluk, önös érdekek vezérlik. Ezzel az eszközzel kívánnak mindent megtenni a saját jólétük érdekében, anyagi javak megszerzésére, valakinek a szerelmének elnyerésére, hatalom szerzésre (bármilyen értelemben) esetleg így kívánnak természetfeletti képességhez jutni, vagy valakit félrelökni az útból.

Végeredmény: Nem célszerű ilyen sötét műfajokkal játszani, pláne kísérletezni, sem lendületesen belevetni magadat. Démonokkal és szellemekkel cimborálni nem éppen száz százelékig biztonságos foglalkozás, márpedig mi más lehetne az ember legfőbb értéke, amit óvnia kell, mint a halhatatlan lelke és üdvössége?

Híres goécia művelők: Salamon (ókor), Eliphas Levi (középkor), Franz Bardon (XX. század), Cornelius Agrippa von Nettesheim (középkor), Saint-Germain gróf (felvilágosodás), Aleister Crowley (XX. század), Samuel Liddel Mathers (XX. század)

(Kb. így fest egy tisztességes ceremónia alapja, a szent körökkel és megfelelő jelekkel, tárgyakkal)

Tippet aligha adhatunk démonok és szellemek megidézéshez, de ahhoz igen, hogyan és miként tarthatod őket távol!

Só: Tisztító hatása közismert. A legjobb választás a tengeri só, de a célnak megfelel a hagyományos asztali só is. Szórjunk sóvonalat az ablakokhoz, ajtókhoz, mert akkor a szellem, démon nem tud bejönni a házunkba, lakásunkba! Vagy helyezzünk el a nyílások közelébe egy kis tálban.

Szentelt víz: Minden gonosz teremtény elűzője és távoltartója. Hintsünk egy keveset belőle az ajtóra és ablakokra.

Szélcsengő: Nem csak mutatós dekorációja lesz, de még a démonokat is elűzi.

Ba Gua Tükör: A Feng Shui-ból ismeretes tükör. Akasszuk az ajtónk fölé, hogy harmóniát és jó szerencsét hozzon a számunkra és nem ereszti be a rosszat a házunkba.

Gyógynövények: Fahéj, rozmaring, szegfűszeg, fokhagyma, orbáncfű. Berkenyefa. Ezekből helyezzünk el ugyancsak a nyílások közelében és nem tud hozzánk beférkőzni a gonosz.

Patkó: Ajtóra akasztva nem csak szerencsét hoz, de a gonosz szellemet is kint tartja.

Mezúza: Egy erővel rendelkező kabbalisztikus talizmán, ami démon, és más gonosz erők távoltartója

Nazarli: A jól ismert és közkedvelt török gonosz szem, ami nem csak a rontásokat űzi el, hanem a gonoszt is.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL