REJTÉLY-MISZTIKA

Egy író képzelgése vagy tényleg holtakat támaszt fel? - A Necronomicon

Szerző:
Szabó Anna
Egy könyv, ami az emberek előtti ősi istenekről mesél, arról, hogy szörnyeket hagytak itt maguk után a Földön és a mű tele van mágikus szertartásokkal. Messe habbal. Vagy mégsem? Ugyan az író vállalta, hogy mindez csupán kitaláció, mégis, mintha szándékosan elmosták volna a határvonalakat. Sokan hiszik azt, hogy a Necronmicon valójában egy varázskönyv. Most akkor mi az igazság?

Egy író agymenése?

Howard Phillips Lovecraft amerikai író és költő. Horror novellái tették ismertté, amelyek a saját kútfőből kitalált mitikus világban játszódnak.

Műveinek nagy része, ahogyan a Nekronomicon is, arra épül, hogy a Földet ősi istenek uralták évmilliókkal az emberek előtt, az úgynevezett Nagy Öregek, akik egyfajta szörnyistenségek is. Idővel kénytelenek voltak elhagyni ezt a bolygót és csak néhány társukat hagyták itt, mint például Cthulhu-t, aki az óceánok mélyén alszik. A legenda szerint egyszer visszatérnek. Ehhez a csillagok megfelelő együttállása vagy egy dimenziókapu szükséges. Ha ez igaz, nekünk embereknek semmiképpen sem tenne jót a Nagy Öregek visszatérése, mivel az emberek pusztulásához és a káoszhoz vezetne. A jelentősebb Öregek a következők: Azathoth, Yog-Sothoth, Nyaralkotep, Shoggoth és Shub-Niggurath.

Necronomiconok harca

Lovecraft Necronomikonja, ha minden igaz az eredeti, azonos című grimoár (varázskönyv) alapja. Vagyis a Necronomicon, a Halott Nevek Könyve, amit Abdul Alhazred, az őrült arab írt Damaszkuszban. Eredeti címe Al-Azif. Ez egy arab kifejezés, ami rovaroktól származó éjszakai hangokra utal és amiket régen a démonok üvöltésének tartották.

A hét részből álló könyv a legenda szerint Damaszkuszban, i. sz. 730-ban íródott. Keveset tudnak írója kilétéről. Amit tudni vélhető róla, nagyrészt a Necronomiconban található önéletrajzi részletekből lehet kikövetkeztetni. Abdul Alhazred elvileg Yemenben született, megfordult Alexandriától Punjabig, és sok időt töltött a lakatlan arab sivatagban. Sokat olvasott és fordított idegen nyelvről. De miért mondják rá, hogy „őrült arab"? Mert különc, szórakozott, kirívó viselkedésű volt, ám semmiképpen sem klinikailag őrült.

Eredeti arab kézirat létezéséről nem tudni. Egy Idries Shah nevű férfi számos könyvtárban kutatott utána, de sikertelenül. A könyv latin fordítása 1487-ben készült. Olaus Wormius dominikánus szerzetes volt a fordító, egy spanyol inkvizítor titkára. Lázas érdeklődése szemet szúrt másoknak és megvádolták majd megégették eretnekség okán. Azonban előtte elküldte a könyvet Johann Tritheimnek. Aztán legközelebb 1586-ban tűnt fel egy fordítás Prágában. John Dee mágus és társa Edward Kelly megvásárolta Jacob Eliezertől. A kísérletezgetés alatt Dee lefordította a könyvet angolra, de ez a változat soha sem lett kinyomtatva. A kézirat következő tulajdonosa Elias Ashmole lett, így a könyv a Bodleian Könyvtár tulajdonába került Oxfordban.

Miről szól a könyv? Alhazred számos olyan dolgokra bukkanhatott kutatásai és utazgatásai során, amelyek ma már elvesztek, és számos olyan eseményről volt tudomása, amelyeket a Genezisben, vagy az apokrif Énok könyvében rejtettek el, esetleg egyéb más mitológiákban is fellelhetőek. Alhazred elszántan igyekezett a régi mitikus történeteket felderíteni. Abban hitt, hogy az ember megjelenésekor a Földön lakó fajok átadták tudásukat az emberiségnek. Feltételezte a földön kívüli életet és ezt egy kozmikus hierarchia modellbe ágyazta be. Úgy hitte, varázslatainak segítségével találkozott az Öregekkel, és ördögi erőkre bukkant, amelyek a Föld leigázására készülnek. Maga mű ősi vallások és okkultista tanok tudását tartalmazva, telve varázslatokkal és ceremóniákkal, amikkel démonokat, sötét erőket idézhetsz meg, megtudhatod a jövőt, illetve hatalomra tehetsz szert. Természetesen a holtakat is feltámaszthatod.

Kik az Öregek? A „szférák mögött" lakoznak. Természetfeletti képességűek és emberekkel párosodtak, szörnyűséges utódokat nemzve. Tiltott tudományokba avatták be az embereket. Egész létezésük alatt kaput keresnek, amelyen át a Földre érkezhetnének. Ismerős a sztori? Hasonló áll az Énok könyvében is. Sőt, elvileg a Talmudban is felbukkannak ezek az elemek, ami arra utal, hogy ezek a feldolgozások mind egy hagyománytól származnak.

Visszatérve Dee-ékre, ő és Kelly elvileg Alhazredtől vette át azokat a technikákat, amelyek segítségével elő lehet hívni az Öregeket. Számos idéző formulát tartalmaz a könyv, lépésről lépésre írja le ezeket a folyamatokat, hogy minden kezdő is megértse. Dee és Kelly néhány lépést kiegészített.

Lovecraft találta ki a Necronomicont? Itt jön képbe Aleister Crowley és Sonia Greene, utóbbi később Lovecraft neje lett. Crowley-nak volt alkalma elolvasnia Dee Necronomiconját, ez az általa írt Törvények Könyvéből is kiderül. 1918-ban Crowley, New York-i útja során találkozott Sonia Greene-nel, aki ekkor zsidó emigráns volt és barátok lettek. A hölgy 1921-ben ismerkedett meg Lovecrafttal, és ebben az évben publikálta az író első olyan novelláját, amelyben megemlíti Alhazred nevét (The Nameless City). 1922-ben említi először a Necronomicont The Hound című novellájában. Mindezt követően 1924-ben Lovecraft és Sonia összeházasodnak. Na már most, adott egy csinos kis háromszög. Vajon mit mesélhetett Crowley Sonianak a Necronomikonról, mágikus tapasztalatairól, amit a hölgy esetleg, és elmondott Lovecraftnak? Nincs bizonyíték arra, hogy Lovecraft valaha is olvasta volna az eredeti Necronomicont. De egyesek szerint Crowley írta az eredetit vagy legalábbis ő dolgozta ki az alapján.
Jelenleg nem tudni kinél, hol van az igazi Necronomicon, csak sejthető, hogy Crowleynak volt egy példánya. Csakhogy Dee fordítása 1934 tavaszán eltűnt. A British Múzeumba számos betörést követtek el, a Wormius-féle változatot törölték a katalógusból. Más könyvtárak is elveszítették a példányaikat, és nincs olyan könyvtári katalógus, amelyben szerepelne a Necronomicon.

Állítás 1: Kitaláció

Lovecraft elmondása szerint, a mű, pusztán a fantáziájának terméke, ahogy azt egy levelében írja. Alhazred alakját öt éves korában találta ki és egy komplett kamu történelmet talált ki a könyv részére. Tehát az 1973-ban önálló kötetként kiadott, Abdul Alhazred néven publikált Necronomicon is Lovecraft műve. A kötetben megtalálható minden, ami az író munkáiban gyakran előforduló „Nagy Öregek" kultuszával kapcsolatos.

A Necronomicon mellett Lovecraft számos hasonló könyvet bemutat novelláiban, ilyen például a Pnakotikus kéziratok, Dzyan könyve vagy a R'lyeh-i szöveg, amelyek szintén az író fantáziájának termékei.

Állítás 2: Van egy eredeti

Talán Abdul Alhazred mégsem kitalált személy. Főleg ha Crowley-s verziót nézzük, hogy mit tudhatott meg feleségén keresztül Lovecraft. Vagy, Crowley írta az egészet, de legalábbis egy részét. Tehát miért vita tárgya még mindig? Mert később derült ki az igazság és a mű szerelmesei, a rajongók nem akarják elhinni, hogy csak fikció? Sokan azzal érvelnek, hogy szándékosan ködösítenek és ezért nem lehet pontosan megállapítani. De ki és mit nyer ezzel? Egy jó reklámot vagy az igazság elfedését? Lényegében egyik állítás sem nyert még bizonyítást. Igen, van egy horror novellánk, de talán lehet egy varázskönyvünk is. A gond az, hogy manapság számos hamis Necronomicon van forgalomban, kisebb-nagyobb átírásokkal, kiegészítésekkel. Hol van az eredeti, ha létezik? Minden bizonnyal olyanok kezében, akik szeretnék használni, Talán műgyűjtők kezében lapul. Egyesek szerint a Vatikánnál. Amíg nem kerül elő egy hiteles példány, addig nehéz lesz végleges bírálatot mondani arról, létezik-e vagy sem.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL