REJTÉLY-MISZTIKA

Szemmel verés - Kell tartanunk tőle?

Szerző:
Szabó Anna
A szemmel verés hiedelme vidéki falvakban és városias környezetben is él, anélkül, hogy észrevennénk, vagy tudnánk, hogy honnan ered, mihez fűződik. Felmerül a kérdés bennünk, vajon tényleg van alapja a félelmünknek? Vajon csak a szerencsétlenség vagy az idegentől való félelem megszemélyesítése volna, vagy tényleg működik?

A hétköznapi életben gyakori a szemmel verés jelenségének feltűnése, elsősorban Európában, Közel-Keleten és Afrikában. A fogalom megtalálható az iszlám, a kereszténység vallásban, a judaizmusban, és a zoroasztránizmusban. Sőt, létezett már ezeknek a vallásoknak kialakulása előtt is. A néprajzi vizsgálatok szerint a hit jól működik a vallásokon belül, annak ellenére, hogy a boszorkányság jelenségével vehető egy sorba.

A szemmel verés elnevezései

A Szemmel verés legáltalánosabb elnevezése a Gonosz Szem. Igealakban "nézni" vagy "szemmel ütni". Perzsiában gyakran Sós Szemnek nevezik a jelenséget. Egyéb változatai: Szűk Szem, Keskeny Szem, Rossz Szem, Sebesítő Szem, vagy egyszerűen csak Tekintet. Magyarországon a "szemverés", "igézet", "igézés" vagy "szemrülesés" kifejezéssel illették. Jelentésében gonosz erőt szimbolizál, amely egyes emberek által, bizonyos szituációkban működik. Mások szerint egyszerűen vannak emberek, akiknek a tekintete gonosz. Végeredményképpen látható, hogy a szemmel való rontást rosszindulatú tevékenységnek tartják.

Mit jelent a szemmel verés?

A szemmel verés szerencsétlenséget hoz, hatása ugyanolyan, mint a rontásé, a legtriviálisabb dolgoktól a betegségen át a hirtelen halálig több fokot jelöl. Triviális például a különböző házimunkák (ételkészítés, kenyérsütés) sikertelensége, komolyabb a hétköznapi élet balszerencsétlenségeinek sora (pl.: az autó rendszeresen elromlik), emberi kapcsolatok tönkremenése, a szerelmesek elhidegülése, a terméketlenség nőknél, a rossz terméshozam földeken.

Kik a veszélyeztetettek?

A leginkább veszélynek kitett személy a nő és a gyermek. A női szépség például sebezhető. Ezért kell a nőknek arab országokban hordaniuk a fátylat, amely eltakarja őket a gonosz, ártalmas tekintetektől, amelyek megakadályozhatják őket női funkciójuk ellátásában, mint például a teherbeesésben. Gyermekeknél a szemmel verés tünetei a gyakori betegség, a hirtelen rosszullét, a hosszantartó sírás, az álmatlanság, vagy a hasmenés.

Hol fordul elő gyakran a szemmel verés?

Érdekes megfigyelni, hogy a nomád közösségek nagyon kis figyelmet szentelnek a Szemmel verésre, jóval kevesebbet, mint a városi közösségek. Maga a fogalom ugyanúgy él a nomádoknál is. Például a gyerekeket gyakran látják el amulettekkel, más óvintézkedéssel azonban nemigen találkozhatunk. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a nomád közösségek tagjai között nincs igazán magánélet, és nincs magántulajdon, amelyet féltékenyen őrizni kellene. Emiatt az idegent általában vendégnek tekintik, és szívesen látják. Ezzel szemben a városi társadalmaknál a család magánélete fallal elválasztott terület, ahová idegeneknek nincs joguk belépni és háborgatni azt, elvenni, eltulajdonítani a tulajdon tárgyaikat. Tulajdonképpen természetes is, hogy az idegen és a rácsodálkozó tekintet ártalmas erőnek tekintik.

Kik vagy mik hordozzák a szemmel verés varázserejét?

A gonosz szemének birtoklói legtöbbször nem is sejtik, hogy birtokolják ezt az erőt. A helyiek azonban gyakran kiszúrják, ha például egy idegen érkezik a faluba, vagy olyan személyek, akik nem tartoznak bele teljesen az adott, összeforrott közösségbe. Az idegent a Gonosz Szem ideiglenes eszközének tekintik. Szintén gyanús, ha egy ember valami szokatlan fizikai jellegzetességgel van felruházva, (például összenőtt szemöldök, szúrós tekintet, kancsalság), netán abnormális. Úgy tartják, hogy azokkal az emberekkel, akiknek fizikai hibái vannak, a szemmel verés velük született. A koldusokat szintén gyanús embereknek vélik. Ők volnának azok, akik bizonyos tárgyak láttán csodáló tekintetet vetnek, ezzel szinte megátkozva a tárgyat. A kék vagy zöld szemet olyan területeken, ahol ritkán fordul elő (pl. Egyiptom), szintén olyan fizikai tulajdonságnak hiszik, amely árthat. A furcsa tekintet vagy nézés is félelmet keltő. Ráadásul bizonyos állatok szeme, mint amilyen a kígyóé, a gonosz tekintetet hordozója.

Megelőző eljárások és trükkök a szemmel verés ellen

1. Kifüstölés füstölő szerrel, ráolvasással, úrnapi szentelt virággal, gatyamadzaggal, csizmatalppal.
2. Varázslatok, amulettek használata, amely elhárítja az igézetet. Gyerekek gyakran hordanak amuletteket kék gyöngyből, ónixból, szarvból, tükörből, leopárd karomból, farkas szőrszálából. Arab területeken gyakori az ún. Fatima keze, azaz ötujjú kéz amulett árusítása. A nők fátylat használnak, hogy elrejtsék idegenek elől a bájaikat. A tetoválás, illetve a rajta látható jelek szintén betölthetnek óvó szerepet. Világos színű ruhát és vörös ruhadarabokat gyakran viselnek a szemmel verés elhárítására Donegáltól Japánig. Magyarországon csuklón hordott piros szalagot vagy nyakbavaló gyöngyöket szoktak hordani, amelyek elterelik a Gonosz Szem figyelmét.
3. A világos szín gyakran vonz, a sötét taszít. A gyerekek gyakran piszkosak, így ez is védi őket a szemmel veréstől.
4. A becsvágy és a tökéletesség elkerülése. Például a pásztornak sohasem szabad megszámolnia a birkákat, vagy igyekezni kell nem dicsérni a termést, állatot, vagy időjárást, mert az elijeszti a szerencsét, és odavonzza a gonosz szemeket.

Rituális cselekmények a már bekövetkező betegség vagy egyéb bajok elhárítására

1. Kifüstölés. Göcsejben például a gyereket levágott hajával megfüstölték, hogy ne ártson neki az igézés. Kecskeméti babona szerint, ha férfi megvert szemével egy gyereket, lábbelije madzagjából, inge kötőjéből és hajából levágtak egy darabot, összekeverték vöröshagymával, tűzre vetették, és azzal a gyermeket megfüstölték.
2. Alumínium égetése, amely úgy pukkan, mintha kidurranna a szem.
3. Különböző formulák recitálása.
4. Só és néhány olyan praktika, amelyben szerepe van a sónak.
5. Az élvezetes édességeket, melyek irigységet szülhet, elajándékozzák.
6. A köpés. Magyarországon gyakran a csecsemőket nem mutatták idegeneknek, csak letakarva vitték ki őket a házból. Ha valaki megnézte a gyereket vagy rácsodálkozott, a gyerek felé kellett köpnie vagy varázsszavakat kellett mondania. Például: "Meg ne idézzelek!". Az anyának ilyenkor trágár szavakkal kell elhárítania a veszélyt.
7. Trágár szavak ismétlése.
8. Szenes víz készítése. Egyik módja a "szemvíz" készítésnek, ha parázsra tett csutkából vagy faszénből három parazsat friss kútba dobtak. A vízzel a beteget megmosták, megitatták. A maradék vizet a kapu sarokvasára öntötték. A másik módszernél egy csupor vízbe három darab faszént dobtak, ha feljött a felszínre, akkor biztos volt, hogy szemmel verés esetével állnak szemben. Ekkor a gyermek homlokára ezzel a vízzel keresztet rajzoltak, majd megitatták vele a maradékot.
9. Átbújtatás. Ez azt jelenti, hogy nagy perecet sütnek, amin napkelte előtt átbújtatják a gyereket, majd a perecet a kutyának adják.
10. Az irigység hatástalanítására, illetve elkerülésére alkalmazzák a szimpatetikus mágiát. A szimpátián alapuló mágia két részre osztható. Az elsőnél a "hasonló hasonlót hoz létre" elv működik, ezt nevezzük homeopátiának. Ez azt jelenti, szemet szemmel lehet hatástalanítani, ezért az értékes tárgyakra gyakran festenek szemet, amely védelmező szerepet nyújt.

A legfontosabb, hogy ha úgy érzed, a Gonosz Szem rád tekintett és átkot hozott rád, azonnal tegyél ellene, mert még a valláskutatók szerint is működik a szemmel verés rontása.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL