SZEX, SZERELEM

Szex a tanári asztalon

Szerző:
Szabó Anna
A gimnáziumban, vagy akár az egyetemen biztosan gyakran gondoltál arra az órák alatt, hogy milyen lenne a tanároddal titkos szexuális viszonyt folytatni. Megkérdezettjeink 73 százaléka gond nélkül belemenne egy szexen alapuló tanár-diák kapcsolatba, de vajon hol van a határ? Hárman most részletesen megosztják velünk a történetüket.

„A tanárom a szeretőm"

Szandra egy átlagos budapesti diáklány, aki nem is sejtette volna, hogy az élete váratlan fordulatot vesz egy HÉV- megállóban. „Két évvel ezelőtt történt. Új voltam a városban, a tanulmányaim miatt költöztem Pestre. Egyik este úgy döntöttem kicsit körülnézek a környéken, de hazafelé eltévedtem és egy HÉV-megállóban kötöttem ki." - meséli Szandra, aki ekkor volt 18 éves. „Már épp kezdtem pánikba esni, amikor egy idősebb, 35 körüli férfi lépett oda hozzám és azt kérdezte segíthet-e. Először kicsit megijedtem, de aztán azt gondoltam egész helyes pasas. Elmentünk kávézni és még aznap este felhívott a lakására, én pedig belementem. Együtt töltöttük az éjszakát és - lehet, hogy csak azért mert azt gondoltam úgyse látom többet, – isteni volt vele a szex." - mondja Szandra, aki állítása szerint azelőtt sosem csinált ilyet. „Másnap volt az első tanítási nap és már késésben voltam, át sem öltöztem, egyből rohantam az egyetemre. Az első órám német volt és már épp mentegetőzni akartam volna a késés miatt, amikor egyszer csak szembenézett velem a némettanárom, ugyanaz a pasas, akivel az éjszakát töltöttem." - meséli a lány. „Tátva maradt a szám, egy pillanatra neki is, majd mosolyogva ennyit mondott: Remélem jól telt az éjszakája kisasszony! Nem szóltam semmit, csak elpirult arccal a helyemre botorkáltam." Szandra azóta is együtt van a némettanárával, bár az iskolában titkolniuk kell a viszonyukat.

Több pszichológus szerint a lebukás veszélye mindenkit lázba hoz, a nők többsége ezért vágyik titkos légyottokra. Ennek ellenére nem árt észben tartani, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha egy ilyen dolog kiderül. Komoly hatással lehet a későbbi életedre is. Ugye te sem örülnél annak, ha mindenki azt gondolná, csak ezért kaptad a jó jegyet?

„A zenetáborban lefeküdtem a zongoratanárommal"

Kitti egy egyszerű vidéki lány, aki a saját bőrén tapasztalta meg, milyen, amikor egy tanára visszaél a hatalmával. „Az egyik legszörnyűbb élményem fűződik a zenetanáromhoz. Tizenkét éves korom óta tanultam zongorán játszani, a tanárom mindig kedves és megértő volt velem. Minden évben vártam a nyári zenetábort és minden évben nagyon jól éreztem magam. De amikor 17 éves lettem, megváltozott a dolog." - meséli Kitti, a 22 éves fiatal lány, aki máig sem heverte ki a történteket. „A tanárom más lett, sokkal közvetlenebb, többször próbált megérinteni és érdeklődött a szexuális életem iránt is. A tudtára adtam, hogy zavar a dolog és egy ideig úgy tűnt meg is értette, de a táborban megint kezdődött elölről. Felhívott a szobájába, hogy a fellépésről beszélgessen velem és egy szál törölközőben nyitott ajtót. Én kirohantam az udvarra, ahol a többiek bulit tartottak. Pár perccel később a tanárom jött oda hozzám és elnézést kért a történtek miatt, majd engesztelésül a kezembe nyomott egy borospoharat és azt mondta igyunk a barátságunkra. Majd még egyet. És még egyet. Nem is tudom hogyan, de egyszer csak a szobájában találtam magam és már nem is tiltakoztam." - mondja Kitti, aki szégyelli magát a történtek miatt, pedig nem neki kellene.
„Másnap reggel próbáltam mosolyogni, de tudtam, hogy ez hiba volt és nem kellett volna. A tanárom még egy ideig hívogatott, hogy találkozzunk, de én mindig találtam kifogást és az lett a vége, hogy otthagytam a zeneiskolát."

Az ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy egyértelműen jelezd a zaklató fél felé, hogy nem tetszik a viselkedése. Ha ezek után sem hagyja abba, nyugodtan fordulj külső segítséghez. A lényeg, hogy ne félj fellépni ellene és, hogy soha ne szégyelld magad a történtek miatt! Gondolj arra, hogy ha veled megtette, más lányokkal is megteheti ugyanezt.

„Szándékosan megbuktatott"

Niki egy nem mindennapi lány, aki élete legnagyobb szexuális kalandját az egyetemi tanárával élte át. Ezt a történetet osztja meg velünk. „Utolsó éves voltam és már régóta tetszett nekem a történelemtanárom. Minden módon próbáltam a közelébe férkőzni, kivágott ruhákat hordtam, szexuális utalásokat is tettem, külön órát kértem tőle, de semmi nem hatott." - meséli Niki, aki mostanra maga is tanár lett, tisztességes életet él, de állítása szerint akkoriban nem volt szégyenlős típus. „Már épp kezdtem volna feladni, amikor egyik nap óra után azt mondta maradjak még, mert beszélni akar velem. Azt gondoltam talán azt akarja mondani, hogy fogjam vissza magam. De nem. Ő közölte velem, hogy év végén meg fog buktatni. Tátva maradt a szám, hiszen jó jegyeim voltak, nem értettem az egészet." - meséli Niki, aki akkor nagyon meglepődött, de nem bánta, hogy ott maradt. „Nagyon ideges lettem és megkérdeztem, hogyan lehetséges ez. Mire ő azt mondta, sokkal több van bennem és ne adjam fel ilyen könnyen, amit akarok. Mindezt mosolyogva és ekkor már pontosan értettem, hogy mire gondol. Odaléptem hozzá és megcsókoltam, ő pedig viszonozta, majd ezek után ott, a tanári asztalon tett magáévá. Ez volt életem egyik legjobb szexuális élménye." - mondja a lány. „Csak egyszer történt meg a dolog köztünk, nem sokkal később megkaptam a diplomámat és azóta én is tanárként dolgozom. Évekkel később találkoztunk, ő megnősült, én férjhez mentem, és most ugyanazon az egyetemen tanítunk."

Ugye milyen izgalmas sztori? A szakértők szerint igazán komoly baj akkor lehet, ha egyikőtök átlépi a határt. Nikinek szerencséje volt, hogy a kalandja jó véget ért és nem lettek következményei a dolognak, de rosszabbul is járhatott volna.

Neked mi a véleményed? Felcsigázott a tanár-diák szex, vagy soha eszedbe se jutna? Nos, ezt nem döntjük el helyetted, se lebeszélni, se rábeszélni nem akarunk. Tisztában vagyunk vele, hogy egy forró szex a tanári asztalon valóban felpezsdíti a véred, de mindig gondolj bele, milyen kockázatokkal járhat.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL