REJTÉLY-MISZTIKA

Keresünk 5000 eltűnt férfit! - Hová lett a kilencedik légió?

Szerző:
Szabó Anna
A történelem során időnként elnyelt a föld egész légiókat. A 21. légió körülbelül i.e. I. század felé veszett el, a 22. légió pedig Egyiptomban i.sz. 119-ben. A leghíresebb mutatvány viszont, amire talán még Houdini sem lenne képes, az a kilencedik légió eltűnése.

Nem csak Avalon veszett ködbe?

I.e. 65-ben alapították a legio IX Hispana-t, ami eredetileg Julius Caesar alatt vett részt a galliai hadjáratokban i. e. 58-től 49-ig. A sereg rövid karddal, hajítódárdával, vérttel és pajzzsal felfegyverkezett katonákból állt.

Mint a nevéből is kiderül, egy ideig Hispániában is szolgáltak, majd i. e. 13-ra a Balkánra küldték őket át néhány évre, ami a mai Horvátország területe. Ezt követően i. sz. 43-ban egy Britanniai küldetéssel bízták meg őket, hogy tartsanak a Claudius által vezetett expedícióban. Innen kezdve pedig a Britannia nevű provincia helyőrségének állandó része lettek, mint rendfenntartó szerv.

Annyi még bizonyos, hogy i. sz. 60 körül Lincolnban állomásoztak, amiről katonák sírkövei tanúskodnak. Ezt követően, 70-ben Yorkba mentek, ahol ugyancsak hagytak maguk után néhány sírkövet, egy oltárat, táblát és más síremlékeket is találtak a tudósok, ami bizonyítja ottlétüket és ahol 71-2-ben felépítették az Ouse-folyó feletti új erődöt.

Ezek után részt vettek néhány sikeres hadjáraton, mint a Julius Agricola féle észak-britanniai hadjáratok, és Észak Skóciában is győzelmet arattak 83 táján a Mons Graupius-i csatában. Bár a kettő között, 61 tájékán kikaptak egyszer a Boudicea vezette lázadásban, a Camulodunum-i csatában, ahol fülüket-farkukat behúzva mentették meg a maradék sereget. De az egyébként szinte legyőzhetetlennek tűnő sereg visszatért Yorkba, ahol az utolsó aktív tevékenységük, amit még biztosan tudhatunk, az erőd kapujának renoválása 107-108-ban, ahonnét a tudósok szintén találtak leleteket. Aztán lámpaoltás, ennyi.

Gyártsunk elméleteket!

A legáltalánosabb feltételezés szerint a kilencedik légió Britanniában tűnt el i. sz. 115-117 között, és azt is tudni lehet, hogy az új császár, Hadrianus a legio VI Victrixet küldte utánuk 122-ben, hogy helyettesítse az eltűnt sereget.

Az egyik másik elmélet szerint a brit sziget északi részén lévő skót ködben menetelve tűntek el. Más variációk arra utalnak, hogy már 83-ban eltűntek Britanniában, amikor is a piktek törzsek a földdel egyenlővé tették a sereget.

Újabb verziók szerint a légió vagy legalábbis annak egy része egy ideig a nijmegeni (Hollandia) helyőrségben szolgált Germania inferior provinciában. Ugyanis itt is találták bizonyítékokat a tudósok. Egy Apolló oltár, katonáknak szánt medálokat LEG HISP IX felirattal és egy azonos szöveggel ellátott tábla, ami a képen is látható:

Megint más találgatások arra utalnak, hogy Pannóniába vezényelték őket, ahol feloszlatták őket, és a szétdarabolás következményeként megszűntek a köztudatban és nem maradt fenn róluk elég emlék.

Egy olasz, ókori haditörténész, a bolognai egyetem professzora Giovanni Brizzi szerint a légiót a kis-ázsiai Kappadókiában a pártusok csalták tőrbe 161-ben. Állítását egy sírral bizonyítja, amely a kilencedik légió egyik centuriójának maradványait takarja, és amit a mai Törökország területén találtak meg. Bár a legtöbb történész abban legalább egyetért, hogy valószínűleg eltűnésük csellel magyarázható. Csak, mint látható, abban nem tudnak kiegyezni, - igaz, bizonyítékok hiányában – hogy Britanniában, Hollandiában vagy Kappadókiában döngölték-e őket a földbe.

(Emlék Lucius Duccius Rufinus Kilencedik Légiós zászlóhordozó emlékére, ami a mai Yorkshire-i Múzeumban látható)

De erről nem csak a tudósok tehetnek. Egyszerűen nincs elég bizonyíték, amiből pontosan, és kétségeket kizáróan lehetne nyilatkozni, hogy a kilencedik légió hol, mikor és miért tűnt el.

Természetesen a kilencedik légió sokakat megihletett és remek regények és filmek születtek a színes találgatásokból és az írói fantázia keverékének köszönhetően. Ilyen a Kilencedik Légió, A Sas, Az Utolsó légió című film, vagy Rosemary Sutcliff: A Sas.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL