REJTÉLY-MISZTIKA

A titokzatos bohóc kísértete

Szerző:
Szabó Anna
Egy liverpooli családnak nagyon szokatlan, ijesztő élményben volt része a saját házában. 2002 decemberében egy éjszaka, furcsa dolog történt. A gyerekek a szobájukban aludtak az emeletes ágyon – a 13 éves Thomas felül, a 10 éves Aaron alul – amikor három óra tájban hátborzongató, visszhangzó kacajra riadtak fel.

A két fiú álmosan nézett a hangforrás irányába, és valósággal földbe gyökereztek, amikor ráébredtek arra, mit is látnak pontosan. A sarokban, közvetlenül az ajtó mellett, egy áttetsző alak állt. A fején süveg volt, a nyakán fehér fodros gallér, melyet egy barna, öltönyszerű ruha fölött viselt. Úgy nézett ki, mint egy bohóc kísértete, aki egyik kezével a hasát fogta, másik kezével a fiúk irányába mutatott, amit ide-oda himbált, és közben harsányan röhögött tovább. Arca nagyon vészjósló és groteszk volt, de nemcsak a túl sok festék miatt. Vörösre mázolt orra nagyon hosszú és görbe volt, a szeme helyén pedig nagy, sötét gödrök tátongtak, mint egy koponyán. Alakját halovány, zöldes fény vette körbe, mely némileg megvilágította a szobát.

Furcsa, kellemetlen szag a szobában

A fiúk megrémülve figyelték a groteszk, bohócszerű lényt, miközben érezték, ahogyan édeskés, kellemetlen bűze betölti a levegőt. A kis Aaron sírva a paplan alá bújt, míg bátyja kétségbeesve kiáltott szüleiknek, akik valószínűleg semmit nem hallottak, így segítség sem érkezett. Kénytelenek voltak maguk kitörni a szobájukból, csakhogy ehhez el kellett menniük a rémséges jelenés mellett. Végül erőt vettek magukon, és valahogy elsomfordáltak a lény közelében, aki ettől csak még hangosabban röhögött. A fiúk berohantak szüleik hálószobájába és elmesélték nekik rémséges kalandjukat. Az anya és az apa azonnal átmentek a gyerekszobába, hogy utánajárjanak a dolgoknak, de ők semmi rosszat nem tapasztaltak. Ám egy valami nem tudta elkerülni a figyelmüket: a szobában még mindig átható, fojtogató, édeskés bűz terjengett, ahogyan a gyerekek is mondták. A szag aztán fokozatosan eltűnt. A fiúkat annyira megviselte az élmény, hogy még hetekig nem voltak hajlandóak a szobájukban aludni.

Mr. Zozzaby, a nagy orrú bohóc

Egy januári napon, az egyik kis unokatestvérük náluk aludt. A 4 éves Adamnek nyilvánvaló okokból, nem beszéltek a bohóc szelleméről, tehát nem tudott semmiről. Azon az éjszakán egyébként, a két nagyobb fiú a nagymamájuknál voltak, és nem is sejtették, hogy a kis Adam szüleik házában tartózkodik. Egyik reggel, amikor Adam felébredt, elmesélte nagynénjének – Thomas és Aaron anyjának –, hogy beszélt egy „vicces emberrel, akit „Mr. Zozzabynak" hívtak. A kisfiú szeretett rajzolni, így lerajzolta nagynénjének, milyen volt az ember, akit Thomas és Aaron szobájában látott, majd megjegyezte, milyen hatalmas orra volt. A rejtély akkor vált igazán érdekessé, amikor kiderült, hogy az 1950-es években élt a házban egy férfi, aki hasonló tapasztalatokról számolt be, és története szinte teljesen egyezett Thomas és Aaron elbeszélésével.

Gyermekkorában egy éjszaka, testvéreivel aludtak a szobájukban, amikor kísérteties, visszhangzó nevetésre ébredtek fel. Egy groteszk kinézetű bohóc jelent meg a sarokban, aki megpróbálta megakadályozni őket abban, hogy kijussanak a szobából. Ő is megemlítette az édeskés kellemetlen szagot, amit akkor nem tudott beazonosítani, de évekkel később, mikor édesapja meghalt és bebalzsamozott teste a ravatalon feküdt nyitott koporsóban, ugyanezt a szagot érezte. A balzsamozó folyadék szagát.

Kiderült, hogy még az 1900-as évek elején egy cseh cirkuszi előadóművész, pontosan mondva egy bohóc lakott a házban, bizonyos Freddy Zozzaby. Neve a cseh „zozabe" szóból eredt, mely állítólag „nagy orrot" jelent, és ami hamarosan védjegyévé is vált.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL