A legmotiválóbb névtelen levél egy szingli lánynak Valentin napon

Szia!

Soha életemben nem láttalak, nem tudom milyen színű a hajad, kék, vagy barna-e a szemed, milyen alkatod van, melyik a kedvenc ételed, szeretsz-e sportolni, a sötét, vagy a világos színeket kedveled-e jobban, de egy dolgot biztosan tudok rólad: hazudsz. Azt hazudod önmagadnak, hogy minden, ami most van az rossz. Elhitetted magaddal, hogy azért mert egyedül vagy, máris érdemtelen, üres az életed. Boldogságra vágysz és ez az a nap, amikor a legnagyobb lehetőséged nyílik arra, hogy kicseszettül sajnáld magad.

Elképzeled magadat a világ közepén magányosan, de valójában te érzed magadról a leginkább azt, hogy fontos vagy. Úgy érzed fontos a magányod, legszívesebben ordítanál és csapkodnál, és közölnéd minden szembejövővel az utcán, hogy szenvedsz, hogy téged nem szeretnek, nem akarnak, nem értékelnek. Bűntársakat keresel, akik szintén magányosak, és együtt szidod velük azokat, akik boldognak mutatják magukat.

S míg magadat ilyen mérhetetlenül magas fokon siratod, és gyászolod, elfelejted a legnagyobb igazságot a Valentin napról. Akiket látsz, hogy posztolnak és soha ilyen boldogan még nem vigyorogtak valójában szenvednek. Most lehet, hogy nevetsz és nem érted ezt, de jól figyelj, elmagyarázom.

Ez az ünnep azon pároknak készült, akik nem tudják megadni társuknak azt a mindennapos szeretetet, amit meg kellene. Az-az ember, aki úgy érzi, ezen a napon a legkülönlegesebb ajándékot kapja szerelmétől, valójában az év többi napján negyed ennyit nem érez.

Mond te ezt akarod? Azt szeretnéd, hogy olyan kapcsolatod legyen, amiben csak ez az egy nap ilyen fontos? Azt szeretnéd, hogy legyen egy kiválasztott dátum, ami alapján meg lehessen határozni valakinek az odaadását, és figyelmességét? Ez nem figyelmesség. Ez nem szeretet. Ez kötelezettség. Fájdalmasan hangzik, tudom, de valójában azokat kellene legjobban sajnálnod, akik leginkább meglepődnek, te mégis rájuk vagy irigy. Ugye, hogy milyen ironikusan hangzik?

Tudom milyen egyedül lenni, mindenki tudja, de ez nem ok arra, hogy sajnáld magad és csokit falj hátha jobb kedved lesz. Különleges vagy. Különleges, hogy még nem estél bele egy olyan semmit nem érő kapcsolatba, melyben minden nap egyforma és csak az ünnepek hoznak boldog mosolyt, és vállalható facebook képeket.

Nem társsal jöttél a világra, nem a szerelem volt az első gondolatod mikor megszülettél, gyerekként mégis többet nevettél. Most miért nem nevetsz? Most miért nem látod, hogy leesik az utolsó hó? Hogy tavasszal kinyílnak a virágok? Ha a naplementét egyedül nézed miért fáj? Miért ábrándozol? Emléket teremtesz akkor is, ha nincs veled senki. Az emlék örökség, te vagy abban az emlékben tetőtől talpig Te. Te nevetsz és csodálod, és csak örülsz annak, hogy élsz. Erre nem vágysz? Azt gondolod, egyedül fele annyit érsz?

Tudod, kicsit elfáradtam. Nehéz nézni ezt a sok szomorú női tekintetet. Pedig tudnotok kellene, hogy minden, ami jó az tetteitek hálája. Keresheted a boldogságot egy életen át, de ha minden este sírsz és félsz, akkor sosem kaphatod meg azt, amire vágysz. Az élet arról szól, hogy te boldog legyél, nem arról, hogy valakivel, ez lenne az önmegvalósítás. Ez lennél Te. Ez lehetsz Te. Akarj ez lenni.

A legszebb pedig a Valentin napban nem az ajándék, hanem a rózsa illat. Tudod, nem az, amit a kezedbe nyomnak és forró ölelések után felteszed egy vázában a polcra nehogy elhervadjon. Arról a rózsáról beszélek, amit nem fogsz megkapni, amit minden nap látsz, de nem is akarod, mert szép ott ahol van, és sosem hervad, isten tudja miért a boltos néninél valamiért sosem hervad. Az a rózsa pedig, amit az utcán sietve hazafelé megszagolsz, sosem fog a polcodon megfakulni, kiszáradni, hanem egy kedves emlék marad, ami örökké virágzik, csak neked, és nem csak Valentin napon.

Egy férfi