LELKIPATIKA

Így tanuld meg felismerni a megérzéseidet!

Szerző:
Szabó Anna
Egyre többen ismerjük fel, hogy a megérzéseink nem a véletlen folytán keletkeznek, és vagy hallgatunk rájuk, vagy nem. Utólag lehet, hogy okosabbak vagyunk, hogy bizony hinni kellett volna annak a bizonyos belső hangnak. Szerencsére intuícióink felismerése gyakorolható, fejleszthető, erre adunk most néhány ötletet.

Adódik egy helyzet, melyben döntenünk kell, megoldást kell találnunk. Ilyenkor a kutatók szerint érdemes nyugodt, csendes körülmények közt külső szemlélőként figyelni gondolataink szabad áramlását. Ahhoz, hogy választ kapjunk, fontos a jó lelkiállapot, melyet relaxációval, meditációval elérhetünk. Hinnünk kell abban és nyitottnak kel lennünk, hogy a megoldás megérkezzék, ugyanis aki szkeptikusan áll hozzá, akármilyen éber is, nem fogja meglátni a választ.

Agyunk elcsendesítése nem egyszerű, de tanulható folyamat, hiszen naponta gondolatok ezrei cikáznak át a fejünkön. Hasonlít a figyelő meditáció módszerére, mely során a légzésünkre figyelünk, és arra, hogy gondolatainkat lecsendesítsük, elengedjük, majd csak és kizárólag figyeljünk.

A mindennapjaink során érdemes figyelni a számokat is, hiszen körülvesznek bennünket a házszámoktól kezdve az autók rendszámán át a telefonszámokig. Természetesen nem arról van szó, hogy memorizáljuk ezeket, hanem azokra figyeljünk, amelyek gyakorta felbukkannak valamilyen formában. Ezek is egyfajta üzenetek, melyeket úgy szintén alkalmazhatunk a hétköznapjaink során.

De térjünk vissza a meditációhoz, relaxációhoz. Fontos lenne, hogy ha megtehetjük, minden nap szánjunk rá időt egy csendes helyiségbe elvonulva. Nem kell több, mint napi 10 perc, és a hatás érzékelhető lesz.

Egy egyszerű gyakorlat

Először is gondoskodjunk arról, hogy senki és semmi ne zavarjon bennünket: ne szóljon a rádió, tévé, sem a telefonunk, de még a kapucsengő kagylóját is eresszük le. Fontos, hogy a gyakorlatot követően ne kelljen sietnünk valahová, lehetőleg ne legyen halaszthatatlan és sürgős teendőnk, hiszen mindez csak elvonná a figyelmünket, és nem sikerülne kellőképpen ellazulni. Kérjük meg családtagjainkat is, hogy most egy kis ideig ne zavarjanak bennünket, ha lehet és vonuljunk el egy nyugalmas helyiségbe, vagy akár csendes kertbe, parkba, ha van ilyen.

Válasszunk egy olyan alkalmatosságot, melyen kényelmesen el tudunk helyezkedni ülve vagy akár félig ülő, félig fekvő helyzetben. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy olyan ruha legyen rajtad, mely nem feszélyez, nem szorít, komfortosan érzed benne magad.
Gondolataink lecsillapítása nem könnyű feladat, érdemes ilyenkor számokat vizualizálni magunk elé vagy egy darab fekete bársonyt. Ha találunk más képet, ami segít bennünket, akkor alkalmazzuk, ezek csupán javaslatok, lényeg, hogy teljesen ki tudjunk kapcsolni. Ha a számoknál maradunk, számoljunk vissza 3-tól 1-ig nagyon lassan és nyugodt, hosszú lélegzetvételekkel kísérve.

Ezután következik testünk ellazítása, mely során a tetőtől talpig ellazítjuk minden porcikánkat, erősen koncentrálva arra, amelyiknél éppen tartunk.
Ha jól csináltuk, mostanra kellőképpen ellazult állapotban kell lennünk, és ekkor vizualizáljunk magunk elé csupa olyan dolgot, szituációt, amelynek a megvalósulását szeretnénk. Lehet az egy közelgő vizsga sikeres letétele, egy utazás, várva várt gyermekáldás, egészség, bármi, és kérhetjük azt is hogy a megérzéseink segítsenek bennünket a hétköznapok során.

Rendszeres gyakorlással akár mindaz meg is valósulhat, amit elképzeltünk és valóban képesek leszünk a megérzéseinket felismerni, befogadni és megkülönböztetni a félelmeinktől, tapasztalatainktól. Arról nem is beszélve, hogy a rendszeres meditáció lelkiállapotunkat is kiegyensúlyozottabbá teszi. Minden azon múlik, hogy higgyünk benne, hogy működik és higgyünk saját magunkban is.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL