SZÉPSÉG

Mondjunk nemet a ráncoknak

Szerző:
Szabó Anna
Tudtad, hogy egy nő életében az első ráncok 18-25 éves kora körül jelennek meg? Ez bizony azt jelenti, hogy bőrünknek már egészen fiatal korunkban állandó és gondos figyelemre van szüksége. Hatékony segítség lehet egy kanál a ráncokkal való küzdelemben? A válasz: igen.

 

Szükséged lesz:

- egy tükörre
- 1 pohár forró, és 1 pohár hideg vízre
- egy kevés növényi olajra
- egy kevés citromlére
- egy tojásra
- néhány kanál friss teára
- egy kistányérra
- egy puha, pamutrongyra
- egy kanálra.

Alaposan tisztítsd meg az arcodat a sminkmaradványoktól. Ez nagyon fontos!



A masszírozás

A kanalat mártsd bele a forró vízbe, és egészen addig tartsd benne, amíg teljesen át nem melegszik. Aztán tedd át a hideg vízbe, és hűtsd le egy kicsit. Önts a kanálba egy kevés növényi olajat, és hagyd, hogy lecsöpögjön róla. Az olajos kanállal kezd el finoman ütögetni az arcodat.


Az ütések iránya

1. Az orrtól a fül felé
2. Az áll alatt és a nyakon
3. A külső szemsaroktól a homlok irányába.

Nem szabad erősen ütni, csak finoman, ahogy még jól esik.
Az első masszázsnak nem szabad hosszabbnak lennie 1 percnél. A 10. alkalommal már akár 10 percig is eltarthat a kezelés. Akkor lesz a leghatékonyabb, ha eltalálod a kanál megfelelő hőmérsékletét: ne legyen túl forró, de ne is legyen nagyon hideg. Ha befejezted a masszázst, alaposan krémezd be az arcodat.


Az arcpakolás

Masszázs után szárítsd meg a bőrödet, és készítsd el az arcpakolást. A tojássárgáját keverd össze 1 teás kanál növényi olajjal, adj hozzá néhány csepp citromlevet és egy kevés friss teát. Finoman vidd fel az arcodra, és legalább 5 percig hagyd rajta. Aztán langyos vízzel öblítsd le.




Fontos!

Ha arcbőröd érzékeny, és allergiás reakciót vált ki belőle a kezelés, kérj tanácsot a kozmetikustól, melyik eljárás a legmegfelelőbb számodra.

Az esetek 90 %-ában a kúra semmiféle allergiás reakcióval nem jár. Javítja a vérkeringést, pótolja a bőr esetleges vízhiányosságát, és puhává, simává varázsolja azt. Az eredményt azonban ne várd már a következő napon! Legalább egy hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy lásd a változást, természetesen úgy, hogy rendszeresen alkalmazod a kezelést. Emellett fontos a helyes táplálkozás és a megfelelő mennyiségű pihenés.


Ha észreveszed az első ráncot a homlokodon

Ez a probléma szinte minden nőt nyugtalanít, főleg akkor, ha ezek a ráncok már ideje korán megjelennek. Ebben az esetben a napi masszázst egy darab friss uborkával végezd. Finom, körkörös mozdulatokkal, balról jobbra végezd a masszázst. Az uborka leve kellőképpen megnedvesíti a bőrödet, miközben elsimítja az apró ráncokat. Ha végeztél a masszírozással, öblítsd le az arcodat langyos vízzel.



Gyógyhatású tonikok

Egy jó orvosság korai ráncok ellen. A gyógyhatású tonikok megerősítik a szöveteket, segítenek feléleszteni a bőrt, így fiatal és rugalmas marad.


Elkészítése

Vágj fel egy citromot apró darabokra. Önts rá egy pohár vodkát, és hagyd állni 8-10 napig. Ezután egy finom pamutrongyot áztass bele, és fektesd az arcodra. Hagyd rajta 15-20 percen keresztül. Ha végeztél, ne mosd le az arcodat.


A gyógyhatású tonikot erősítő folyadékként is használhatod

Ilyen erősítő folyadékra naponta kétszer van szükség – reggel és este. A reggeli mosakodás után töröld át az arcodat a gyógyhatású tonikkal, és hagyd, hogy magától megszáradjon. Ha kellőképpen száraz a bőröd, alkalmazhatod a szokásos nappali krémedet.


Este alaposan tisztítsd meg a bőrödet a szennyeződésektől és a sminkmaradványoktól. Ezután töröld át az arcodat a gyógyhatású tonikkal, és hagyd, hogy magától megszáradjon, magába szívva a nedvességet. Ha megszáradt a bőröd, mosd meg meleg vízzel, és kend be a szokásos éjszakai krémeddel.


Kettő az egyben

Amikor egy hosszú nap végén fáradtnak és kimerültnek érzed magad, alkalmazz egy egyszerű masszázst, máris jobban leszel.


Először tedd a mutatóujjadat és a hüvelykujjadat a homlokod közepére. Kezdd el masszírozni a homlokodat körkörös mozgásokkal a halánték irányába, majd tovább, egészen a fülekig. Ez a kis masszázs gyorsan megnyugtat, és eltávolítja belőled az ingerültséget, kimerültséget. Ha krémmel végzed, még a ráncok ellen is kiváló.


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL