REJTÉLY-MISZTIKA

Az örök ifjúság forrása - Létezik?

Szerző:
Szabó Anna
Vajon létezik a világban egy forrás, melynek vízéből kortyolva egyet örök életűek lehetünk? Mely nő ne vágyna az évek múlásával csak egy hörpintésnyire belőle, mely megfiatalítja, újra húszévessé teszi, és csodás szépséget kölcsönöz neki? Nem csoda, hogy a legendás vizet már más is megpróbálta megtalálni! Eredjünk nyomába mi is!

 

Jack Sparrow „megtalálta" ellenben Ponce de Leónt csak lejáratták?

Lehet, hogy holtak kincse nincs – vagy kitudja – de örök ifjúság forrása van! Legalábbis elvileg. Ám Jack Sparrow sem volt ostoba, mikor a keresésére indult. De keressünk nála egy hitelesebb és valóságosabb személyt, mint amilyen Juan Ponce de León. Ez a nemes származású, tanult katona és lelkes konkvisztádor fittyet hányva hatalomra és pénzre, felfedező útra ment Amerikába. Puerto Ricoból indult 1513-ban el spanyol konkvisztádorunk, hogy a parányi méretű Bimini szigetére hajózzon, amit ma már nem mellesleg úgy hívunk, hogy Bahamák, hogy elsőként lelje meg a mesebeli forrást. Ehelyett Floridában kötött ki, és ha már ott járt, konkvisztádori vére arra ösztökélte, hogy a spanyol korona nevében uralma alá hajtsa a területet és a legenda szerint itt eredt az örök fiatalság forrásának nyomába. Hiszen a forrás az örök életet, az örök fiatalságot, az örök szépséget kínálta. Elég inni vagy megfürdeni benne és az élet onnantól kezdve fenékig tejfel lesz.

Ám egy másik variáció szerint, politikai csatározások miatt 1511-ben le kellett mondania Puerto Rico kormányzásáról, de II. Ferdinánd aragóniai király vigaszdíjul (vagyis szánalomból) felajánlotta neki a Bimini szigetet. Persze, ha egyáltalán megtalálja. Amihez jól jöhet némi pénz, egy ilyen tengerentúli kalandhoz. Természetesen bele is vetette magát a merész vállalkozásba, hajtotta a siker- és a hatalomvágy, ráadásul rengeteg beteg embert vitt magával, ugyan miért ne, ott úgyis meggyógyulnak és megfiatalodnak. Itt jön még egy csavar. J. Michael Francis, Dél-floridai Egyetemi történész szerint, semmiféle hivatalos bizonyíték, spanyol korona általi dokumentum nincs, ami igazolná, hogy León valóban elment felkutatni a forrást. Mivel a fiatalság forrása csak a felfedező halála után bukkant fel Leónnal összefüggésben, és ha minden igaz, akkor is csupán azért, mert egy spanyol udvari történetíró így akarta rossz hírét kelteni és lejáratni. Ez a bizonyos személy nem más, mint a krónikás Gonzalo Fernández de Oviedo y Valdés, aki gyomorból utálta Leónt, mert egoistának, hiszékenynek és nehéz felfogásúnak tartotta. Arról nem is beszélve, hogy egyébként sem volt felhőtlen a kettejük viszonya a madridi udvar megosztottsága miatt. Ugyanis Oviedo, Diego Columbus, a nagy és közismert felfedező fiának szövetségese volt, aki elérte, hogy a konkvisztádor önkéntesen vonja ki magát az udvari és politikai életből. Ovideo pontosan leírja a Historia general y natural de las Indias című művében, hogy León miként kereste a forrást, akit valójában az indiánok szedtek rá ezzel a kitalációval. Ezen persze jót mulatott, meg gúnyolódott a társadalom, a kitalált legenda teljesen rányomta a bélyegét Leónra. A kitartó konkvisztádor végül 47 éves korában halt meg indián törzzsel folytatott csata során szerzett sérülése miatt.

Lehet, hogy a tudomány és a történészek az utóbbi verziót találják elfogadhatónak. De mégis elgondolkodtató, hogy az indiánok honnan a csudából találták ki az Örök Ifjúság Forrását? Persze tudjuk, hogy az emberi fantázia határtalan volt mindig is. De azért játsszunk el a gondolattal egy percig, mi van, ha nem csak rászedték, hanem tényleg létezett a forrás és csak az utókor kívánta eltusolni a dolgot vagy élcelődés tárgyává változtatni? Különben meg Florida mindig is csordultig volt gyógyvizekkel és forrássokkal. Azt mondják, a legendáknak mindig akad legalább egy minimális kis alapjuk. Csakhogy, amíg maga Ponce de León elő nem áll teljes valójában tanúbizonyságot adva nekünk, vagy valaki véletlenül fel nem fedezi, addig ez csak egy kétséges legenda marad.

Ne csüggedj, tudd, hogy a sima víz is jó!

A víz jótékony hatásaival már egészen korán megismerkedtek az emberek. Annyi biztos volt, hogy az élethez elengedhetetlen. Eleinte még mágikus erejűnek találták, aztán a tudomány előrehaladtával szépen lelőtték a népek és törzsek ősi babonáit. Mivelhogy tudjuk, hogy a benne található antioxidánsok, az ásványvízben fellelhető jótékony ásványok mind-mind hozzájárulnak az egészséges szervezetünk működéséhez. Méregtelenít, biztosítja a savbázis-egyensúly fenntartását és a megfelelő vérnyomást. Részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban és segíti a testhőmérséklet szabályozását. Nem mellesleg a vízfogyasztással lassulnak az öregedési folyamatok, mert nem tudnak lerakódni a salakanyagok, a vér megfelelően híg marad. Emiatt pedig jól tesz a fizikai és a szellemi teljesítőképességnek is. Összegezve jóformán bármilyen víztől élhetsz sokáig, lehetsz szép, és ha ügyes vagy, még fiatal is maradsz!

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL