ANGYALISKOLA

Igenember képzés az angyalokkal - Mondj igent!

Szerző:
Szabó Anna
Te is láttad a filmet? Ez nem csak kitaláció, az angyalok valóban segítenek megtanítani arra, hogy egyetlen szó használatával, hogyan változtathatod meg az életedet és miként terelheted olyan irányba, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyél, eltelve megannyi lehetőségtől! Kezd el tanfolyamot már most és mondj igent ennek a cikknek az elolvasására!

 

Ami most követik, az rendkívüli nyitottságot igényel. Tárd ki elmédet, ne mondj rögtön nemet, és olvasd végig figyelmesen a cikket. Ha részt akarsz venni az angyalok általi Igenember képzésben, akkor nyitottnak kell lenned a változásokra, a befogadásra és az újdonságokra.

Első lépés: Miért érdemes Igenembernek lenni?

Kilátástalannak találod az életedet? Úgy érzed, nincs elég lehetőséged, és már hajlamos vagy beletörődni a jelenlegi helyzetedbe? Vagy már annyi mindent kipróbáltál, de mindenben csak csalódtál? Lehet, hogy Te így látod. De vigasztaljon a tudat, hogy a próbálkozásid nem voltak feleslegek, hiszen az már eleve siker, hogy erőt vettél magadon és megpróbáltad. Elmondhatod magadról, hogy Te megtetted.

Igenemberként megváltoztathatod az egész életedet, akár már az első igen elhangzása után. Kezedbe veheted a sorsodat, és olyan irányba terelheted, ami neked tetsző. Az Univerzum folyamatosan küldi a lehetőségeket. Sokaknak ez fel sem tűnik, és azt mondják, várták, de nem jött semmi. Talán csak elkerülte a figyelmedet. Vagy azt se feledd, hogy a segítség, nem mindig abban a csomagolásban érkezik, amiben Te azt szeretnéd. Gondolj csak arra, hogy egy ronda küllemű sütemény is lehet mennyei. Ugyanígy vannak az esélyek is.

Második lépés: Az igen jótékony hatásai

Igent mondani valamire, annyit tesz, beleegyezel, elfogadod. Fontos, hogy ezt mindig szabad akaratodból tedd, sosem kényszer hatására. Mondjuk ma már szerencsére, nem adhatnak feleségül az akaratodon kívül.

Az igennel, igent mondhatsz az egészségre, a szerelemre, az anyagi jólétre, a gyermekáldásra, a karriere, mindenre, amire csak szeretnéd. De honnan tudjam, mire mondjak igent? Egyszerűbb lesz példákkal bemutatni: Eljössz moziba? Randevúznál velem? Kipróbálnád a thai éttermet? Elmegyünk egy három napos kirándulásra Prágába? Beiratkozunk egy nyelvtanfolyamra? Kipróbáljuk a vadvízi evezést?

– kérdezi a férjed, a barátnőd, ismerősöd, akárkid. Máskor talán azt mondanád, nem érsz rá, nincs időd, fáradt vagy, nincs rá pénzed, nincs kedved. Most mondj helyette igent. Mert nem tudhatod, hogy a kirándulás alkalmával nem szerzel-e felejthetetlen élményeket, vagy a film hatására nem támad-e valami óriási ötleted, egy világmegváltó gondolatod, ami hatással lehet az életedre és üdvözülten jössz ki a moziból. Nem tudhatod, hogy a randevún esetleg életed szerelmét ismered-e meg. Ezek csupán néhány hétköznapi kérdés a tengernyiből, amivel egy nap találkozhatsz, és amiket elutasíthatsz. Pedig minden egyes kérdés, mindig egy sanszot kínál. Egy zsákbamacskát. Sosem tudhatod, nem a főnyereményt húzod-e ki.

Aztán vannak a problémásabb kérdések, amikre nem szívesen mondunk igent. Túlóráznál a héten? Kölcsön tudnál adni? Vigyáznál egy hétig a kutyámra? Bemennél helyettem a postára? Napi 12 óra munka heti 5 alkalommal 60.000 forintért megfelelő?

Azt már tudjuk, hogy igent mindig szívből és szabad akaratból lehet mondani. Amire szívesen mondod. Ami veszélyes lehet a saját vagy más testi épségére, (szóval ne menj el mesterlövésznek, ha nem jó a szemed), ne vállalj rabszolgamunkát, ha csak kórházban kötsz ki, vagy nem biztos, hogy a Nagy Ő-nek mondasz igent. A hajléktalannak meg nem célszerű odaadnod az arany Visa kártyádat, ha eladósodsz vagy tudod, hogy csak kihasználnak. Tehát ne tégy olyat, amivel megerőszakolod a lelkedet. De ha egy picit is úgy gondolod, hogy sansza van a dolognak, kibírod és látod benne a fantáziát, akkor tedd meg! Mert könnyű igent mondani a jóra, az újdonságokra, a kicsivel kétesebb kérdésekre. Ám néha a picivel nehezebb, problémásnak tűnő esélyekre is igent kell mondani. A kihívásokra, a feladatokra, mert benne van a pakliban, hogy bizonyíthatsz magadnak, másoknak, és elérheted a korlátaidat, legyőzve őket, és mindezzel valami egészen jót és csodálatosat idézhetsz elő az életedben.

Harmadik lépés: Hogy kell csinálni?

Egyszerű: mondj igent, - de ésszel. Nem baj, ha néha elragad a hév és felhevültem mondasz igent valamire (csak sose bánd meg utóbb) vagy ha inkább kicsit átgondolod és utána bólintasz rá. Mindig keresd a dolog értelmét, hova mi célja lehet vele az égnek, mi jó származhat neked vagy másnak belőle, és merj igent mondani!
Ám ha úgy érzed, ennél te kötöttebb vagy, kevéssé rugalmas vagy merész ahhoz, hogy csak úgy igent mondj, vagy bátortalannak érzed magadat, kérj segítséget a három Bátorság Angyalának egyikétől! Machidiel, Ariel és Serviel állnak rendelkezésedre bárhol, bármikor!

Ha gyorsan kellene döntened elég magadban vagy félhangosan annyit elsuttognod a kiválasztott angyal nevével: Ó, Machidiel, bátorság angyala, adj nekem egy jelet, amiből tudni fogom, igent mondjak-e vagy nemet. S várd az eredményt, ami pillanatok alatt be fog következni egy jel, egy hang, egy kép formájában.

Vagy ha megfontolandó döntés előtt állsz, ülj le oltárod elé, gyújts gyertyákat és idézd meg őt: Ariel, a legbátrabb és legmerészebb angyal, arra kérlek téged, mutass utat, adj jelet, küldj álmot a szememre, amiből tudni fogom, helyesen cselekszem-e.

Ha pedig magával az igen kimondásával vannak problémáid, akkor vegyél részt egy 7 napos bátorságkúrán. Idézd meg mindennap szentélyedben: Jöjj kérlek, Serviel, Te, ki a legbátrabb vagy és tölts el engem merészséggel és bátorsággal, hogy meglássam a lehetőségeimet, hogy nyitott legyen a szellemem, befogadó a lelkem, vágyak az újdonságra, és merjek rájuk pozitív válaszokat adni. Taníts meg arra kérlek, hogyan mondjak igent! Minden nap egy kevés a Bátorság Angyalával, és hamarosan magabiztos és elégedett Igenember leszel! A végén persze ne felejtsd el megköszönni a segítségüket!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL