PASISZEMMEL

A nők téveszméje, hogy mire vágyik a férfi - Most elmeséljük!

Szerző:
Szabó Anna
Rengeteg cikket írnak arról, hogy mik azok a dolgok, amelyeket, mi férfiak szeretünk bennetek, Nőkben. Az igazság, hogy ami igazán meghatározó lehet, és energiaspórolás szempontjából még kifejezetten hasznos is, dolgok, amiken NEM kell változtatnotok. Íme, egy kis segítség a későbbiekre nézve.

 

Amit félreértetek


A fő probléma, hogy anélkül, hogy megkérdeznétek bennünket, sok dologról azt gondoljátok, hogy elengedhetetlen szinte már-már létfontosságú. Ezáltal pedig csak felesleges, idegölő akciókba kezdtek, pedig egyszerűen csak jól kellene éreznetek magatokat a bőrötökben. Sok dolog van, amit pusztán azért csináltok, hogy nekünk kedvezzetek vele, általában azzal a címszóval, hogy „én csak magamnak akarok tetszeni". Nos, ezt mindannyian tudjuk, hogy nem így van.


Smink, smink hátán


Először is, aki magának akar tetszeni az nem, keni az arcát nonstop, és nem áldozza fel egészséges bőrét csak azért, hogy az illetékes pasi nehogy elhagyjon, ha meglátja, hogy van egy kis mitesszer az orrotokon. Íme, néhány nagyon csúnyán hangzó, némi letargikus állapotot okozó tény, mely mindebből következik: az alapozó nem étel; nem tartalmaz elengedhetetlen tápanyagokat; nincs szüksége a szervezetünknek rá; a pörköltet jobban szeretjük. Tehát némi szarkasztikus formában, de világossá lett téve, hogy a természetességet nem kell takargatnotok. Ha veletek vagyunk, tudjuk, hogy néztek ki, a tusoló vize nem hazudik, és a reggelek sem, hiszen gyámoltalanul a párnátokba dörgölitek sminketeket minden egyes éjszaka folyamán. Sőt, egy kis kedélyfokozó megjegyzés: a hibás arc sokszor szexi, a férfiak pedig attól függetlenül, hogy sok esetben reálisabban gondolkodnak, valamiért vonzónak találják, ami nem tökéletes.


Öltözködés


Reggel, ha tehetitek, kiugrotok az ágyból és kapjátok magatokra a jó féle kis ruhátokat, persze csak hosszas átöltözések után. Tudnotok kell, hogy egy lány a mackós felsőben, felcsatolt hajjal, egy laza tréner gatyában épp olyan vonzó tud lenni számunkra, mint aki kirakja a mellét, és tapadós nacit húz. Hogy miért van ez? Mert minél kevesebbet látunk, annál jobban megmozgatja a fantáziánkat, és bizony, ha a fantázia beindul, akkor az, különlegessé teheti az adott női személyt, és kiemeli az arcot, ami a legszorosabb összefüggésben van a belső lelki világotokkal. Tehát az eddigi következtetések alapján, akár több figyelemhez is juthat egy ilyen lány, ellentétben azzal, aki nem hagy semmi titkolni valót számunkra. Igen, megnézi a férfi, mert vonzza a szemét, de kíváncsiságunk nem kap teret, tehát hosszabb távon értéktelennek, és unalmasnak tűnik, az efféle női látkép. Szóval csak bátran legyetek vagányak, mert szerintünk, az igazi egyéniség az, aki felemelt fejjel sétál a tömegben akkor is, ha éppen edzésről jön, de mellette mosolyog és öröm ránézni az arcára.

A körmötök, és a hajatok


Ha a színskála gyöngyökkel ékesítve kifejezetten érdekelne minket, akkor rákeresnénk a neten és le is tudnánk annyiban a dolgot. Tudom, drasztikusan hangzik, de semmilyen szexuális vonzalom nem kötődik a körmötök színéhez, ergo nem hoz lázba egyetlen pasit sem, sajnálom. Hasonló véleménnyel rendelkezünk a hajatok állapotát illetően. A szög-egyenes hajak, és a szanaszét lakkozott hullámok feleslegesek. Az oka pedig, hogy izgalmasabb beletúrni egy szép, és egészséges hajba, mint egy mesterkélten összerakott nőt nézegetni, aki folyton ránk szól, hogy nehogy véletlen összekócoljuk. Legyetek már eredetiek és ne akarjatok „műbabák" lenni, az csupán a média csapdája, hogy manipulatív módon rávegyen benneteket, arra, hogy megvegyétek a termékeket, melyek ehhez a kinézethez elengedhetetlenek.


Összegzés


Ha igazán olyan Nők akartok lenni, akire a férfiaknak szükségük van, és ha igazán érdekel benneteket, hogy mi az, ami számít, akkor ezeket kénytelenek lesztek mellőzni. Nem arra kérünk benneteket, hogy ne foglalkozzatok magatokkal. Mindezekkel csupán az igazi férfiak szeretetétől fosztjátok meg magatokat. Ahelyett, hogy a tömegmanipuláció fogságában kenceficéztek, és nevetségesen bemesélt forradalmian új, innovatív, és egyéb, ezekhez hasonló címszóval ellátott drágábbnál drágább termékeket vásároltok, inkább fordítsátok a szemeteket befelé, mert ez sajnos csak energia- és időpazarlás. Valamint elvonja a figyelmeteket arról, ami nekünk igazán számít.


Az a lány kell nekünk


Aki gondolkodik, tud nevetni, kitartó és erős egyéniséggel rendelkezik, melyet nem összevásárolt termékekből szerzett, hanem élettapasztalatok árán. Mégis ami a leginkább elcsábít, és ami a legőszintébb megnyilvánulás egy nőtől, ha akkor is elégedett a tükör előtt, ha reggel van. Mert számára ez már éppen elég motiváció, hogy nagyszerűen érezze magát, és hozzákezdjen egy aktív, és élettel teli nap eltöltésére, melyben értéket teremthet, szerethet, és nevethet. Igen most kelt fel, és nincs rajta smink, természetes színű a körme, csak egy pizsama van rajta, de nevet és örül az életnek, mert minden oka meg van rá, hiszen él, és aki él az alkot, és aki alkot az saját történelmet ír.


Kedves Lányok


Arra kérlek benneteket, hogy ezekhez mérten alakítsátok az utatokat, hogy jobb generációk születhessenek, és, hogy olyan férfiakat találhassatok, akik rátok kíváncsiak nem arra, hogy mi van rajtatok. Legyetek bátrak és akarjatok érétkesek, lenni, ne váljatok klónokká, az egyhangúság, és egyformaság taszít. Éljetek, és ne a külső megjelenést dédelgessétek, annak nincs lelke, a bensőtökkel ellentétben. Élesszétek újjá, ami a felszín alatt van.


Sok sikert hozzá!

Üdvözlettel: A férfiak

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL