KÖZÉRZET

Érzelmeink gyógyító hálójában

Szerző:
Szabó Anna
Melyek azok az érzések melyek nélkül életünk sivár és fakó lenne? Nos, ide tartozik a szeretet, boldogság, öröm, hála és még sorolhatnánk nagyon sokáig. Ezek az érzések nemcsak, hogy színessé teszik életünket, de hatalmas gyógyító energiát bocsátanak ki, melyek egészségünk megőrzésében nagy szerepet játszanak.

 

Miért van ez?


Kutatások bizonyítják, hogy az érzelmek az emberi test fölött hatalmas energiát gyakorolnak, hiszen a szív jelzi az agynak, hogy milyen hormonokat termeljen a testben. Agyunk ennek következtében végzi a cselekvéseket, szétosztja az információkat, ami pedig az érzelmeinket irányítja. Ez mellé társulnak a meggyőződéseink is, azok a dolgok, amelyekben nagyon hiszünk, tehát szívünk ebből az erőből is táplálkozik, amelyek az általa sugárzott elektromos és mágneses hullámok formájában lépnek kölcsönhatásba a való világgal.

Csak pozitívan!


Bármennyire is valótlannak hangzik, bárki képes arra, hogy saját magát meggyógyítsa, csupán hozzáállás kérdése. Ha érzelmeinket rosszul kezeljük, különböző betegségeket hívhatunk elő, hiszen a negatív gondolatok által elveszítjük öngyógyító készségünket. Minden betegség felfogható pozitív tapasztalatként, ha sikerül a felmerülő problémát feladatként megélni és látni a belőle származó tapasztalatot egész életünkre kivetítve.

A gyógyulási folyamat egyik fontos része, hogy nyitottak legyünk másokkal és önmagunkkal szemben. Nagyon fontos a szeretet, hiszen annak hiányában komoly testi és lelki problémák merülhetnek fel, meggátolhatja személyiségünk rendes fejlődését.

A szeretet tudományos magyarázata

A szeretet legalább annyira fontos, mint a víz, a levegő vagy a fény. Nem hiába ajánlják
„gyógyszerként" is, mivel szervezetünk olyan anyagokat termel általa, amelyek életünket építik, de ugyanakkor rombolják is, ezek pedig, mint már említettem, a negatív és pozitív érzésekben fejtik ki hatásait.

Aki szeretetben él, teste olyan hormonszerű anyagokat termel, amelyek megerősítik immunrendszerét, ehhez elegendő akár egy olyan film, amely a szeretetről szól. Akit a negatív gondolatok irányítanak, annak teste nem képes megfelelően védekezni, könnyen lebetegszik, mert hiányzik belőle a szeretet gyógyító ereje. Már csecsemőkorban beindítja a növekedési hormon termelődését, ami a simogatást, ölelést és puszikat foglalja magába.

Ne féljünk szeretni és szeretve lenni feltétel nélkül, hiszen a szeretet begyógyítja a múlt sebeit és megadja a biztonság, valamint az önbecsülés érzését.

Végezetül pedig ismerjük meg az öt szeretetnyelvet, amely Gary Chapman író nevéhez kötődik, és arról szól, hogy minden emberben jelen van egy úgynevezett „szeretet tank ", amely ha tele van, akkor boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk. A kommunikáció csak akkor jön létre, ha mindkét fél megtanulja a másik anyanyelvét, azaz szeretetnyelvét, amely egy emberi kapcsolat alapját képezi.


 - Elismerő, dicsérő szavak.
 - Minőségi idő, amikor az egymásra figyelés teljes mértékben kibontakozik.
 - Ajándékozás, a szeretet kézzel fogható jelei.
 - Szívesség, amely tervezést és figyelmet igényel.
 - Testi érintés: csók, ölelés, kézfogás stb.

Küzdj az ellen, hogy a rossz és negatív érzések uralkodjanak tested fölött, az igazi gyógyulás csak tiszta szívvel és szeretettel mehet végbe.
Egészségre fel!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL