PASISZEMMEL

A férfiak hallgatásának valódi okai - Miért gondolják rosszul a nők?

Szerző:
Szabó Anna
Elismerem, hogy ezen téma valódi tényeken alapul, és női körökben gyakori panaszként ismerszik meg teljesen jogosan, hiszen tényleg nem jár annyit a szánk. Miért? Járjuk körül a témát megillető - már-már szállóigévé vált - teóriákat, és pontosítsuk azokat, reálisabb tényekre orientálódva.

 

„A pasiknak nincsenek érzéseik."


Legelcsépeltebb formája a pániknak mikor a nők észreveszik, hogy szeretünk hallgatni és a férfinem, az egyéniség, és a személyiség kiismerése helyett gyorsan általánosítanak, hiszen mi lehet annál könnyebb nem igaz? Pedig az a helyzet, hogy az érzéseink túlságosan is a helyükön vannak, ezért is mozdulnak ki oly nehezen. Kényelmesek, de léteznek.


„A parázs kialudt. Megunt engem."


Drasztikus és gyakori eset, a szerelmi intenzív osztály csúcsa, a teljes kétségbeesés határa ez a feltevés. Őszintén szólva számunkra ez csupán röhejes. Persze jól esik az aggódás és a szeretet, de kizárólag akkor, ha arra ok is van. Tisztázzunk egy fontos dolgot így rögtön a második pontnál. A nők nagy része óránként sértődik meg a férfiak túlzott őszinteségén. Igen mert ilyen egy egyenes férfi: kimondja amit gondol, és bizony sokszor észre sem veszi, mennyire megbánthat azzal egy női érzékeny lelket. Következésképp tehát: ez a fajta őszinteség bizony nem szűnik meg akkor sem, ha egy olyan „aprócska" dologról van szó, mint a szerelem és az érzelmek.


„Nem illünk össze, nincs közös téma."


A leggyakoribb hiba, hogy a hölgyek esetében, a beszélgetés - anélkül, hogy tudatosulna bennük – erőteljesen monologikus jellegű. Legyenek azok éjszakába nyúló történetek, aranyos viccek, vagy lehet akár egy üres és fájdalmas gondolat, de minden esetben kifogyhatatlanok. Azonban mindez bennünket, eredendő lustaságunkból kifolyólag, egyáltalán nem zavar. Mindemellett ez a pont úgy, ahogy van, nem létezne, ha a nők nem találják fel az aggódást, mint legjobb módját az önsajnáltatásnak és unaloműzésnek.


Az érzéseink


Ha nem lennének érzéseink, nem akarnánk, hogy jobban megértsetek minket. Igen valóban sok minden feleslegesnek tűnik a szemünkben, amit ti nők sokkal jobban preferáltok, de ettől még mi is kifejlett, lélekkel rendelkező, érző, földi lénynek számítunk egy másféleképpen berendezett aggyal. De míg ti rácsodálkoztok és pánikba estek ettől a másfajta gondolkodástól, mi kellemesen érezzük magunkat veletek és bár sokszor nem világos mi jár a fejetekben, feleslegesnek tartjuk a hisztit, és parádét, ha valami nem tiszta és érthető a részetekről. Mert az igazság, hogy nem is lesz mindig minden világos. Sosem fogjuk egymást megérteni tökéletesen, de ha megértetnénk, már nem is lenne miért harcolnotok, és minden értelmét vesztené nem igaz?


A szerelem szerintünk


Nem, óriási tévedés hogy a szerelmünk akkor és csak akkor ér véget, ha csendben vagyunk huzamosabb ideig. Gyakori, és létező emberi érzéseink révén, a hallgatás kiváltó okai közül a következők bármelyike érvénybe léphet: stressz, munka, gyomorprobléma, megfázás, de leggyakoribb esetben csupán maga a kellemes fáradtság. Ez a kellemes fáradtság pedig maga a harmónia. Megelégedés, hogy férfikötelességeink megvalósultak, és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a ti jelenlétetek elég ahhoz, hogy tökéletesen boldogok legyünk.


A közös téma kérdése


A fő probléma a női aggódással ezen a téren, hogy ez a labda nem nálunk, férfiaknál ér földet. Ugyanis, nem kifejezetten mi vagyunk azok, akik folyamatos végletekbe nyúló történeteket sóznak rátok, hanem főként ti nem érzitek, hogy van a határ. Értem ez alatt a már feljebb is említett egyszemélyes beszélgetéseket.

Személyes véleményem szerint a beszélgetés lényege, hogy mindkét fél szóhoz jusson. Ha ebből indulunk ki, akkor úgy gondolom meg is találtuk a probléma valódi forrását. A megoldás egyáltalán nem bonyolult.


Amit mi szeretnénk


Olyan lányokat, akik nem szőnek gombolyagokat és gubancokat egy általunk kifeszített egyenes zsinórra, hanem hajlandóak lineárisan és ésszerűen felvenni a tempót a férfigondolkodással. Igen ez flexibilitás és intelligencia kérdése, emellé társul a férfiak alkalmazkodása a női érzékenységhez. mindez nem könnyű, de csakis így lehet haladni előre: lépésről lépésre.


Ha nem beszélünk sokat, akkor elképzelhető - és igen gyakori eset -, hogy ami a fejünkben van, vagy épp nem alkalmas arra, hogy kimondjuk, vagy egyszerűen csak figyelünk rátok, és tisztában vagyunk azzal, hogy egy kitalált akciójelenet, vagy egy feljött - számotokra gusztustalanul hangzó - poén a haveroktól feleslegesnek és visszataszítónak hangzik. Tehát mindent egybe vetve, amiről nem beszélünk, azok a felesleges dolgok.


Végezetül pedig


Most, hogy tisztáztuk mi az, AMIRŐL nem beszélünk, íme öt pontban röviden és frappánsan összeszedve nektek, hogy mi az, AMIÉRT nem beszélünk.


Az igazi férfi...

... cselekszik inkább, mint beszél.
... egyenes, de ez a nőknek sértés, így inkább hallgat, mint hazudjon.
... csak akkor beszél, amikor érdeklődést mutatnak.
... bármikor inkább szívesen végighallgat.
... tudja tisztelni a csendet.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL