PASISZEMMEL

Hol keresik az igazi boldogságot a férfiak? Üzenet egy férfi lelkéből

Szerző:
Szabó Anna
A sztereotip női gondolkodás szerint a férfiaknak mindössze három dologra van szükségük ahhoz, hogy boldogok legyenek: szex, sör, kaja. Ezek azok a szavak, melyek egymás nélkül szinte már értelmet vesztenek, ha pasiról van szó. Valóban? Mi magunk lennénk a megtestesült felszínesség? Ennyi lenne számunkra az élvezet? Az élet öröme? Inkább elmesélem nektek mi az igazság.

 

Kezdeném mondandómat néhány cinikus feltevéssel a témát illetően.
Tegyük fel, hogy a férfi szereti a sört, a szexet és a finom ételeket. Tegyük fel, hogy a nő ezt tudja. Azt is feltehetjük, hogy mivel a nő mindezzel tisztában van, s mivel remekül tud kombinálni, történeteket szőni, bosszút forralni s mindezek által önbecsülését óvni, kiötli, hogy amit szeret a férfi, azzal lehet igazán irányítani, és manipulálni. Tegyük hozzá, hogy mindez feltevés, és a nők lehet, hogy valójában nem gondolkodnak ennyit, hiszen ők is hasonló realitással állnak az élethez, mint a férfiak. Mégis valamiért a mosolygás megvonása, a haverokkal esedékes sörözésnél jelentkezik, vagy este lefekvés előtt egy fejfájás kíséretében, avagy a vacsora csak egy hideg vajas szendvics formájában köszön vissza a tányérról.

Tehát feltettük, hogy vannak dolgok, amit a férfiak szeretnek és véletlenül mindig pont ezekkel a nők nem értenek egyet. Így, hogy ennyi feltételes módot helyeztünk a mérleg egyik felére pakoljuk meg egy kicsit a másik tartalmi részleget is.

A másik oldal, hogy a nők talán tényleg többet gondolkodnak és talán tényleg sok-sok filozofikus gondolatmenet az, ami kiváltja belőlük a logikátlan következtetést, hogy az élvezetek megvonása hasznos a férfiaknak.


Mivel lehet minket kordában tartani?


Gondoljátok, ha megvonjátok időnként a szexet, ha kevesebbet főztök, és nem hajtogatjátok, a végleteket miszerint mi „mindig" avagy „soha", akkor talán jöhetnének azok a dolgok, amik túlmutatnak mindezen.



Ösztönösen vannak igényeink, és igen a világ legjobb találmánya a sör, szó se róla, ha eszünk az már közel jár a tökéleteshez, a szex pedig igencsak súrolja az életre szóló álmok határvonalát. Mikor azonban megvonásra kerülnek ezek a dolgok és a figyelmet így próbáljátok kivívni magatoknak, hogy ezekkel kockáztok, és úgy hiszitek, éppen elég erősen tartjátok a gyeplőt, valójában magatokat vonjátok meg az igazi tisztelettől.


Említett valódi tisztelet


Meg is érkeztünk az általunk elképzelt boldogság valódi titkához. Nézzük a női igényeket, hogy ne legyen annyira egyoldalú ez az életfilozófia. Smink, barátnők, fodrász, pedikűr, új ruha... igen ezek itt mind felszínesek, és ha jól számolom régen túlléptük a hármat ráadásul a negyedét nem soroltam fel az alapvető női igényeknek. Mindebbe mi férfiak mégsem szólunk bele, hagyjuk, hogy úgy alakítsátok és formáljátok magatokat, ahogy azt jónak látjátok.

S a csattanója az eddig leírtaknak


Vágytok a romantikára, összebújásra, gyengédségére. Vágytok rá, mert mi rátok hagyjuk az alapvető törődést, amit kívántok a hétköznapi élettől. Mehettek annyi aerobic órára amennyire csak akartok, úgy festitek a hajatokat, ahogyan jól esik, a körmötök színében sem szabunk határokat, és akkor jártok el kávézni a barátnőtökkel, amikor igénylitek. Ehhez viszonyítsuk most a kaját, a szexet, a sört. Igen, most akadt ki a mérleg. Ez még mindig csak három a tiétekhez képest arányait tekintve sehogy sem egyenrangú akárhogy nézem.


Érdemes lenne tehát átvenni újra mi is a lényeg


Legfontosabb az lenne, ha az elmélkedések, megvonások helyett, mi is megkapnánk a metaforikus sminket, és fodrászt, és talán ha ennyi türelmet és elfogadást ti is beiktatnátok, akkor elkezdhetnénk mi is mélyebb vizekre evezni.


Ez lenne tehát a kulcs


A kulcs, ami kell a szívünkhöz, amit ha elfogad az ellenkező nem és egyenrangúvá válnak a mindennapos igények, akkor elkezdhet bennünk, férfiakban is megformálódni, az a mélyen tisztelt női kép, ami a kölcsönösségen alapul.

Ez az a kép mikor már nem a hisztitől rettegünk, az érzelmi zsarolás rabságában tengődünk, hanem ott van mellettünk egy olyan személy, aki elfogad, és akit érdemesnek tartunk arra, hogy elvigyük arra a gyertyafényes estre, akit jó érzés felhívni, mert ura saját életének, és ami én vagyok számára az egy plusz boldogság nem pedig a manipulációk bűvészkertje.


Az üzenet mára a hölgyeknek:


Pakoljátok fel ti is saját igényeiteket és a miénket egy kétkarú mérlegre és nézzétek meg, merre húz leginkább. Miután pedig az a bizonyos pasi-hármas és a sok női elképzelés mellett kiakad (meglepő mód) a mi javunkra, akkor kérdezzétek meg magatoktól mivel is taktikáztok, és miért is annyira kiborító számunkra a hiszti, és a tilalom. Összességében tehát tanuljátok meg tisztelni a férfinem furcsaságait, hogy kialakulhasson az a kölcsönösség, amelytől egyensúlyba kerülhet egy férfi és egy nő. Mert bizony akár hiszitek, akár nem ez az igazi boldogságunk kulcsa. Elfogadás és tisztelet, ami nők körében manapság már lázasan keresett, de számunkra az igazi mosoly felétek pontosan ennyit jelent.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL