GASZTRO

Uborkasaláta (3 főre)

Szerző:
Szabó Anna

 

Hozzávalók:

kb. 0,5 kg (min. 3 db 20 cm hosszú csemege-,
saláta-, vagy kígyóuborka)

1 csapott ek. só
0,5 l víz
1 dl 10%-os ecet
4 csapott ek. cukor
1 gerezd zúzott fokhagyma
[1 csapott kk. só nélküli vegeta]
[1 csipett szárított, morzsolt tárkony]
[tejföl]
[őrölt pirospaprika]

Elkészítés:

Az uborkát meghámozzuk, a végeit levágjuk annyira, hogy a magokat már lássuk benne. A kígyóuborkát megmosva, héjastól is felhasználhatjuk, de a végeit ennek is vágjuk le! Ezután uborkaszelővel szeljük karikára az uborkát, majd egy tálban szórjuk meg a sóval és kézzel gyorsan forgassuk bele a sót. Hagyjuk állni egy félórát.
Közben egy 1,5-2 literes tálba öntsük bele a vizet, az ecetet és tegyük bele a cukrot, fokhagymát, vegetát és tárkonyt. Kevergessük addig, amíg a cukor feloldódik. Kóstoljuk meg, hogy be tudjuk állítani az ecetet és cukrot a saját ízlésünk szerint. Kellemes édeskés-savanykás ízűnek kell lennie.

Most kézzel egy maréknyit vegyünk ki az uborkából, jó erősen csavarjuk ki a sós levétől, majd tegyük a salátalébe. Ezt ismételjük, amíg minden uborkát kicsavartunk. Végül kavarjuk át néhányszor, hogy mindenütt érje a lé az uborkákat. Tálalásig tegyük hűtőbe!

Tálaláskor tehetünk rá adagonként 1-2 tk. tejfölt és megszórhatjuk őrölt pirospaprikával.

!!! TIPPEK !!!

Az uborkasalátát változatosabbá is tehetjük. Például néhány friss paradicsomot karikára vágva hozzákavarhatunk a végleges lében az uborkához. Tehetünk még hozzá „és/vagy"-alapon egy karikára vágott lilahagymát, vagy egy felkarikázott póréhagymát is.

Ha csak vöröshagymánk van otthon, akkor karikázzuk fel azt és dobjuk annyi forrásban lévő vízbe, amennyi ellepi. Néhányszor keverjük át, hogy kifőjön az ereje, majd szűrjük le és a hagymakarikák máris a lilahagymához hasonlóan használhatók fel a salátához.
Van, aki nem szereti a zúzott fokhagymát a salátában. Ezért én fokhagymaecetet szoktam készíteni, mert olcsóbb és aromásabb, mint a bolti. Egy pohárba tegyünk bele egy nagyobb fej lezúzott fokhagymát és öntsünk rá annyi 10%-os ecetet, ami ellepi. Zárjuk le, mert igen intenzív az illata és hagyjuk így állni legalább 3 napig. Most szűrjük le az ecetet és a fokhagymákat dobjuk ki. A fokhagymás ecet kivonatunkat öntsük egy fél literes PET palackba, majd öntsük tele az üveget 10%-os ecettel. Korlátlan ideig eláll, és nem kell zúzott fokhagyma a salátánkba, ha a fokhagymaecetünkből 1 evőkanálnyit hozzáadunk a salátaléhez. (Persze, ezt vonjuk le az összes hozzáadandó ecet mennyiségből!)

Ugyanígy készíthető tárkonyecet is házilag. Egy csapott evőkanál szárított, morzsolt vagy egy csokor friss, apróra vágott tárkonyt áztassunk le 3 napra annyi ecetbe, ami ellepi. Ezt is szűrjük le és dobjuk ki belőle a fűszert. Egyébként mindent ugyanúgy tegyünk, mint a fokhagymaecetnél. A tárkonyecettel pl. az uborkasalátában helyettesíthetjük a szárított tárkonyt.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL